HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

A csodás természetLifestyle

Vámpírpanda

Vámpírpandává válni tök egyszerű: kell hozzá egy emberi szervezet, ami nem tolerálja a glutént és a tojást, meg kell hozzá a szervezetet irányító tudat (én), akinek fogalma sincs az egészről. Amikor vámpírpanda tüneteimmel felkerestem a bőrgyógyászt – vörös, viszkető, hámló karikák a szem körül és a száj sarkában két piros csík – azt javasolta, válasszak másik sampont és arckrémet. Sőt, ne is válasszak, majd ő felír nekem mindenmentes, gyógyszerésszel kikavartatható cuccokat.

A tünetek persze nem múltak el, mind az emberek, mind a pandák elég gyanúsan méregettek, hogy a vámpírokról már ne is beszéljünk, és a helyzet kezdett tarthatatlanná válni, mert átváltozásom megrekedt egy kezdeti stádiumban. (Csak a doki lett egyre lelkesebb az érdekes rajzolatú pofám miatt, plusz lebaszott, hogy nem követem az utasításait.) Mivel fogalmam sem volt, hogy a tojás (is) okozza a tüneteket, komplett tojáskúrákat tartottam, amivel szerencsére felgyorsítottam a vérpandává való átalakulást.

Hirtelen ötlettől vezérelve mentem el végül egy allergiavizsgálatra, mert amikor valamelyik nyáron a papucsom fémszegecse kapcsán kiderült a „fémallergia”, már megjósolták, hogy a helyzet lassan, de biztosan rosszabbodni fog. A vizsgálat egyrészt egy vérvételből, másrészt az alkaron végzett bőrtesztből állt, amit kicsit szétvakartam, az eredmény pedig egy lista lett és egy szeánsz a dietetikussal, akinek elég furcsa elképzelései vannak az életről, az ételekről és az én (magas szintű) konyhaművészetemről úgy általában.

De nem is ez az érdekes, hanem a szteroidos kenőcs, amit az ekcémára adtak. Mindig szépen végigolvasom a lehetséges mellékhatásokat, hogy azonnal az összes tünetet érezhessem magamon. Nem vagyok túl lelkes, ha ez a lista hosszú, mert – lássuk be – nehéz annyiféle dolgot egyszerre produkálni, főleg ha vannak egymással ellentétesek is, mint pl. hasmenés és szorulás.

Annyit tudtam, hogy a szteroidos cuccok hosszú távon nem túl egészségesek, ezen is fel volt tüntetve, hogy arcra lehetőleg ne használjuk. Hogy hova az anyámkínjába használjam akkor, ha egyszer a fejem néz ki vállalhatatlanul, mert szétvakartam az egészet, azt itt nem részletezték. Az emberi test működése persze kiszámíthatatlan, mert amikor anyámnak begyulladta a talpa és szintén szteroidos kenőcsöt kapott rá, a feje puffadt fel a kétszeresére és a végén már úgy nézett ki, mint egy mongolidióta, csak nem volt annyira aranyos. Vagy amikor egy ismerősnek rendbe hozták az egyik fogát (amiről nem is tudta, hogy be van gyulladva), elmúlt az ujjáról a bőrkeményedés.

Szóval vártam volna valami építő jellegű megoldást, mit tudom én: ha bekenem a bal kislábujjamat, akkor az elmulasztja a jobb szájszélen lévő csíkot, vagy ha a köldököm körül koncentrikus köröket rajzolok teliholdkor a keresztútnál, akkor az jó lesz a szem környéki karikákra. Csak a második oldalon hozták szóba újra ezt a fej dolgot, de nem jutottam közelebb a megoldáshoz: ha mégis arcra használná – így a szöveg – semmiképp se kenje a száj vagy szem környékére. Pfff. Valami súlyos fenyegetőzés volt utána, hogy ha mégis ott használnám, akkor két fejem nő, vagy hasonló. Ez a rész viszont rögtön megtetszett, úgyhogy végül alaposan bekentem az egész fejemet és izgatottan vártam az elkerülhetetlen végkifejletet.

Ki kell ábrándítanom mindenkit, sajnos nem nőtt két fejem: nekünk, akik több fejre vágyunk, más utat kell keresnünk az önmegvalósításhoz. Vámpírpandaságom is meglepően gyorsan elmúlt, kb. egy hét alatt városképi jelentőségem a nullára csökkent és visszasüllyedtem a normális emberek közé. Legalábbis ami a kinézetemet illeti, mert a viselkedésemre szerencsére nem hatott a kenőcs, az továbbra is minősíthetetlen.

HOLDKOMP