Gulisio Tímea: Szobaciszta
Soha többet nem kell ciszta! – mondtam. Olyan fájdalmas, mikor eltávozik. Olyan szomorú elásni a kertben. Vagy bevinni a klinikára, szövettanra. Hentesek ezek!
Nincs jobb esős őszi délutánokon, mint a hasamat simogatva olvasni. Hallgatni, ahogy dorombol. Etetni se kell, önellátó. Ráadásul szobatiszta.
Persze, hogy megint szereztem egyet. Szegény árva ciszta már a halálsorra került volna, már kitűzték a beavatkozás időpontját. Megmentettem. Úgy kellett ez nekem, mint Scrooge-nak a karácsonyi jócselekedet.
Nagyon izgultam, nehogy ne adják nekem. Mielőbb alá akartam írni a papírokat. Izgatottan vittem haza a kis drágámat. Hihetetlen, hogy egyesek hogyan képesek megválni a cisztájuktól. Pedig azon túl, hogy kedves, belsőséges teremtés, sok előnnyel jár. Ha rendetlenkedik, rá hivatkozva tudsz lógni az iskolából, kivehetsz betegszabadságot. Van okod arra, hogy ne menj nyaralni. Hogy elhúzódj a szobádba kályha mellé (mert a kis drága imádja a meleget) és azt csináld, amit szeretnél. Ha cisztád van, komolyan vesznek.
Kezes jószág, meghálálja a törődést, szépen növekszik. Néha kicsit csikar, de melyik kölyökállat nem.
Itt van. Már csak az a kérdés, hogy juttassam magamba. Mert addig oké, hogy odaadták, de az operációt nem vállalták. Bezzeg Amerikában! Ott azon se lepődnek meg, ha valaki macskává varratja magát. De ez Magyarország. Korlátoznak emberi jogaimban! Hogy azzal éljek, akit szeretek. Hiába igyekszik az Öntranszplant-lobby, hiába a felvonulás a cisztabüszkeség felvonás, csak nem tűzik napirendre az ügyet.
Az ember magára van utalva. Először próbálom egy tibeti sámánmódszerrel a hasamba masszírozni. Nem sikerül. Talán rosszul artikuláltam a varázsigét.
Nem sokkal többet az se, ha egy tamponba csomagolva próbálom feldugni. Ám így csak a méhszájig juthat el. Ez a gondosan tenyésztett fajta viszont kizárólag a bal petefészekben él meg.
Egy darabig szemezek a vajazó késsel, de á, inkább ne.
Végül állami segítséghez folyamodom. Mivel az NKA-pályázatnak nincs ilyen kategóriája, egyenest az Egészségügyi Minisztériumba írok. Néhány nap múlva jön a válasz, hogy köszönik, megkapták a levelem, és azt továbbították az illetékeseknek. Hetekig tűkön ülök, mire válaszra méltatnak. „Tisztelt Kérelmező, bla bla bla(…), kérését elfogadtuk, az operációt elvégezzük, azzal feltétellel, hogy a kért bal ovárium helyett a jobb ováriumba helyezik a kért szervet.”
– Azt már nem! Az én díjnyertes, pedigrés családból származó, törzskönyves kicsikém, csak a balban szeretne lakni. Ahogy a csivaváknak se lehet bármit enni adni…
Írok a bal oldaliaknak is, mire azt mondják, egyedül abban az esetben tudják elintézni a műtétet, ha a cisztám áttér a zsidó hitre, és nyíltan coming outol, azaz meleg migránsnak vallja magát. Az első két feltétel rendben is lenne, de hogy migránsoznak itt? Ettől hánynom kell egy kerítésszaggatót.
Most mi legyen? Teszem fel a kérdést az aranyomnak. Azt feleli, nem megy ő se jobbra, se balra, ő szobaciszta. Csak tegyem a kályha mellé, és hagyjam békében, kényelemben élni. Ezek voltak az utolsó szavai. Kiszáradt, én pedig kénytelen voltam elmenni a hivatalba dolgozni.
