Gyűlöletes parasztok a repülőtéren

A trauma valahol ott indul, amikor meglátod a budget utazást valami bannerben. Rákattintasz. Persze azonnal rájössz, hogy faszságot csináltál, mert ha az ember egy nagyon picit többet időzik a gép előtt, mint az egészségesnek tekinthető napi fél óra, akkor rá kellene, hogy tanuljon ezekre a banneres-átbaszós furfangokra és soha de soha nem szabadna átkattintania. A foscunami nem ott kezdődik, miután rájössz, hogy az olcsó utazás igazából nem is olcsó, mert a burgaszi leértékelt 19900,- valójában még hatvanezerrel több, ha szeretnél többet magaddal vinni, mint a fényképezőgépedet.

Hanem amikor kitalálod, hogy ezt te tökre ki fogod hozni olcsóbban. Jó eséllyel kikötsz valamelyik brókeroldalon, esetleg az erbíenbín és a megfelelő budget légitársaság honlapján és elkezded szaszerolgatni az ajánlatokat. Így vagy úgy, de tuti, hogy valami olcsó szar megoldást fogsz találni, ami alapvetően nem is lenne nagy baj, hiszen csárter ide, piperetáskányi kézipoggyász oda, azért mégiscsak arról szól ez a dolog, hogy eljuss A-ból B-be és mindezt a legolcsóbban, hogy aztán ott tökre nyaralhass.

Csak azt felejtik el sokan, hogy igazából egy napig fogsz őrjöngeni érkezés és hazaérkezés után azon a sok baromarcún, akiket ezek az ajánlatok szintén bevonzanak. Mert ha szorul is magunkba némi alázat és fel tudjuk mérni, hogy bizony ez a repülés dolog korántsem úri hóbort és a hatezer forintos frankfurti repjegyünkért igazából egy másodosztályú vonatútnak megfelelő komfortú marhavagonírozást kapunk Hahnba, akkor sem fogunk tudni elvonatkoztatni attól, hogy az utastársaink egy jelentős része egy karibi hajóútnak nézi az olcsó repülést.

A trauma már ugye ott elkezdődik, hogy megérkezik a sok paraszt a reptérre. Mire átvergődsz a fogalmatlan ténfergőkön a csekkines sorba, ami jó eséllyel legalább háromféle elágazást produkál a sok seggfej miatt, akik nem bírnak leolvasni egy számot a kijelzőről, addigra már annyira felnyomod az agyad, hogy a pultban baromlódó, fogalmatlan, címkéző gyakornokcsaj puszta látványa is úgy hat rád, mint a vörös posztó. Egyes légitársaságok és repterek megbonyolítják a protokollt. Ha neadijsten csak baggage drop off van és elektronikusan kellett bejelentkezni, akkor biztosra veheted, hogy lesz egy házaspár legalább három gyerekkel, akik ezt elfelejtették és a pultnál verik az asztalt, hogy márpedig ők nem fogják kifizetni az extra pénzt, amit azért kellene perkálniuk, hogy valaki pluszban kinyomtassa azt a retkes boarding passt (hozzátenném teljesen jogosan).

Találkoztam olyan megoldással, hogy a csekkinnél csak a csomagot mérték le, hogy aztán egy külön drop-off sorban még ki kelljen állni egy pontosan ugyanolyat, csak mert a futószalag nem működött. Mire az ember végigállja ezeket a kétórás sorokat és végignézi a harmadik bugyiátpakolós, ordítós nagyjelenetet a mérlegelésnél, addigra elmegy a kedve attól is, hogy éljen.

A reptéri procedúra döbbenetes komplikált, háromlépcsős folyamatában a második a biztonsági ellenőrzés. Alapvetően nagyon egyszerű dolog: vedd le a fémeket meg az elektromos eszközöket és ne próbálj meg folyadékot átvinni, max kis zacsiban. Na, ezt az átlag fapados-utas nem tudja megugrani. A “ki kell venni a telefont is”, “az övet is”, “a fülbevalóra is bejelez” családok végtelen sorát végignézed, elsírod magad. Tart ez addig, amíg meg nemlátod az előtted sorban állón a bokaláncot (!), meg az edzőcipős baromarcúak végtelen, kígyózó sorát és sokadszorra lemondasz az életről. Mert nyilván bokaláncban, magasszárú fémcsatos gladiátorszandálban, picsapirszinggel, karikafülbevalóval és fémmel ködölt seggagancsos tetkóval kell nekiindulni a Bariba tartó másfél órás repülőútnak. Megejtő sercegéssel potyognak a szemetesbe a flakonok és a bekészített szalámiszsömik, te meg állsz az öveddel a kezedben.

Miután bevakartad magad (nyilván tökutolsóként, mert ziher, hogy mindig az a sor megy a leglassabban, amelyikbe te beálltál), reményed sincs, hogy leülj valamelyik kurva székre, ezért kínodba beülsz valami kajálda elé, ahol hallgathatod, hogy minden milyen kurva drága a reptéren. Nincs ezzel baj, tényleg minden kurva drága a reptéren, de annyira üres és fárasztó, mint az időjárásról csevegni.

Aztán jön a lászt kóll, amire mindenki, értsd mindenki odasereglik és a kapunál a szó legszorosabb értelmében felrúgnak, csak hogy elsőnek szállhassanak fel a buszra. Nyilván cső nem jár a suttyójáratokhoz, ezért miután átkönyökölték magukat elsőként a kapun, szépen rostokolhatnak a buszban és rinyálhatnak, hogy milyen meleg vagy hideg van. A világ legröhejesebb intézménye a wizzair által árult priority boarding, aminek az a lényege, hogy egy kis extra pénzért te várhatsz a legtöbbet a buszban.

Ha a buszban már mindenki átgyalogolt rajtad, kezdődik a teperés a lépcsőn felgyaloglásért. A kisgyerekesek még csak elgondolkoztak azon a pankráción, amit a babakocsi összecsukásával fognak bemutatni a lépcső mellett, de nagyiék már kétszer megkerülték őket, mert sietnek a gyerekekhez Londonba. Persze aztán miután épp hogy kezet nem fognak a bejáratnál üdvözlő sztyuikkal, megállnak a folyosó kellős közepén és elkezdik igazgatni a kézipoggyászukat a fej feletti rekeszben. Addig baszódnak vele, amíg valami (egyébként többnyire szintén frusztrált, bunkó paraszt) rájuk nem szól, hogy álljanak már beljebb. Ekkor ha esetleg beljebb is állnak, csak annyira teszik, hogy a seggüket a külső ülésen ülőknek az arcukba tudják nyomni, miközben kapaszkodnak a Galaxy Tabba meg a pulóverbe, mert hogy minekmegyennyirealégkondi.

Elinduláskor áhitattal végignézik az “in the unfortunate case of water landing”-es barbapapa mesét arról, hogy micsoda klassz esélyeik vannak akkor, ha üvöltő lánggolyóként belebaszódnak az adriába, hogy aztán elkezdődjön a felszállás és a csengő utáni klozetjárat meg közlekedés. Mert valamiért azonnal neki kell indulni egymáson keresztülesve, teljes testkontaktos talajtornagyakorlatokat bemutatva a személyzettel, amint a kurva lámpa kialszik.

Persze csak addig, amíg vájúhoz nem szólítják őket, akkor kezdődik a kötelező ingyenpiás repetázgatás, meg a zacskókkal zörgés, folyadék egymásraburogatás. Párszor elképzeled, ahogy egy szokatlanul nagy turbulens áramlás finaldestinationösen feltolja a kávékeverő pálcikát az üléstámlával disztingválni képtelen pribékek agyába, elhatározod ezredszer, hogy nem rendelsz a Ryanairen sem drónt, sem sorsjegyet, sem kupont, sem taxit, sem autót, sem sorsjegyet, sem kerti széket, sem sorsjegyet, sem háromeurós porkávét, sem sorsjegyet és máris véget ér a kéjutazás. Kötelező suttyótapssal. Én a villamoson is szoktam újabban.

Aztán persze kifelé utolsónak szállsz le. Ha peched van a folyosón ültél és akkor már az ablaknál lévő utas is tuszakol hátulról, mert mielőbb fel akar jutni az áhított buszra. Próbálod összekukázni a szarjaidat a mindenféle zsebekből, amikbe beleszuszakoltad és elindulsz, hogy odaérj a szalaghoz, ahol még ha látnád és oda is férnél a csomagokhoz (nem, hiszen hol lehet jobban várni a csomagodat, mint KÖZVETLENÜL a szalag mellett), akkor sem találnád meg, hiszen nyilván elhagyták.

Ha peched van, a transzfernél még össze vagy zárva a faszarcokkal, akikkel szerencsére ugyanarra a sivatagi quad túrára fizettél be, ahol egy eredeti beduin falut fogtok meglátogatni. De sajnos csak este hétig látogatható, mert akkor a beduinok is hazamennek Hurquadába tök eredeti papiruszt árulni. Utána néptánc és szabadprogram.

Maradjatok inkább otthon.

44 thoughts on “Gyűlöletes parasztok a repülőtéren

  • July 25, 2017 at 11:19
    Permalink

    Háhh, varsói átszállás várakozással úgy, hogy a jobbomon egy amerikai haszid zsidó kommuna, a balomon meg rendesen bőrszerkós spanyol motorosbanda várja a járatot, miközben mindkét csoportot árgus szemekkel figyeli a lengyel reptéri biztonsági szolgálat, priceless! 😀 😀 😀

    Kíváncsian várom a novemberi akciómat, kvázi oldalbordámmal kiugrunk pár napra a holland fővárosba, lesz-e hasonló élmény, mint a cikkben felvázolt, és/vagy az általam átélt… 🙂

    • July 25, 2017 at 11:40
      Permalink

      A holland fővárosba kiugrani már eleve élmény! 🙂

      • July 25, 2017 at 11:51
        Permalink

        Jaja, sajna nem jártam ott 2010 óta, szóval már nagyon várom!

  • July 25, 2017 at 11:29
    Permalink

    Akkor megyek inkább busszal 😐

  • July 25, 2017 at 11:38
    Permalink

    Kimaradt, hogy a leszállás utáni pillanatban a faszi feláll (hiába világít a NE CSATOLD KI MAGAD PARASZT lámpa), lekapkodja a cuccait a feje fölötti csomagtérből, a kiccsaládra ráordít, hogy iparkodjanak már, és ott áll a többi gyökérrel még 20 percig a folyosóban. Merhogy’ még gurulunk, lépcsőt kapunk, a többi gyökérnek is ki kell valahogy szállnia ugye… Popcorn time.

  • July 25, 2017 at 11:40
    Permalink

    ezeket az utazásokat még azzal lehet tetézni, ha át kell szállnod valami kibaszott nagy reptéren, ahol átérni A-ból B-be kb. 1 óra, de csak ha futsz a mozgójárdán és éppen átépítik a helyet, tehát amit előtte kinéztél útvonal, az nem működik.

    • July 25, 2017 at 12:49
      Permalink

      Frankfurtban a mozgójárdán baszódó, fogalmatlan hülyéket össze kéne verni.

      • July 25, 2017 at 13:00
        Permalink

        kétszer! Kár, hogy közben lekésed a csatlakozást.

  • July 25, 2017 at 11:51
    Permalink

    koala merre vagy?

  • July 25, 2017 at 12:10
    Permalink

    leszállás után ráadásul kurva sokáig tart, míg eljutsz valahova, ahol rá lehet gyújtani

  • July 25, 2017 at 13:00
    Permalink

    Koala írjál, szeretünk.

    A cikkhez meg: ezért szedek xanaxot.

  • July 25, 2017 at 13:09
    Permalink

    Amúgy ha esetleg gondolkoznátok azon, hogy nyaralni mentek, azt is megírom hamarosan, hogy nem hogy repülni nem érdemes, de nyaralni se.

    • July 25, 2017 at 13:11
      Permalink

      Mi volt a baj, beszólt a teknős?

      • July 25, 2017 at 13:14
        Permalink

        Nem, de rengeteg emberrel találkozol, amíg eljutsz a teknősig.

    • July 25, 2017 at 13:15
      Permalink

      csak Tatabánya

    • July 25, 2017 at 13:57
      Permalink

      én nem is járok.
      minek.

  • July 25, 2017 at 13:56
    Permalink

    “Maradjatok inkább otthon.” – és akkor nem kel tülekedve utaznod last minute-be.

    Amúgy ezek a három végű sorok a halálom.
    A múltkor aldiban kiakadtam rajta, és lebasztam a népet, hogy “itt mindenki hülye?”, és úgy néztek rám mint a véres szarra… Alsóbbrendű proli népség.

  • July 25, 2017 at 15:12
    Permalink

    Várok a fodrásznál és durván Haribo Happy Cola illat van 😐

    • July 25, 2017 at 15:22
      Permalink

      gondolom nyilvánvalóvá vált mostanra, hogy strokeod van.

      • July 25, 2017 at 15:35
        Permalink

        Nem túl jó hír 🙁
        Egyébként sem esik jól, épp leszokóban vok.

      • July 25, 2017 at 20:20
        Permalink

        Egyébként nem a stroke, hanem az agytumor szimptómája a nemlétező illatok érzékelése. Nálunk mindenki orvos a családban, kivéve apámat, aki mentőtiszt volt.

        • July 25, 2017 at 20:20
          Permalink

          Agyvérzéstől nem haluzol?

          • July 25, 2017 at 20:24
            Permalink

            Leginkább egy kurvanagy ütést érzel a fejtetőn, aztán összenyaklasz, faciális parézised lesz jó esetben és bepisálsz. Az egy akut dolog, nem nagyon van módod illatélményeket szerezni. Viszont a tumornál nem ilyen rapid a folyamat, ott tapasztalnak fura dolgokat és el is tudják mesélni.

          • July 25, 2017 at 20:26
            Permalink

            Ha a tárcád is eltűnik, akkor asszem szombaton strokeom volt a kocsmából hazafelé.

          • July 25, 2017 at 20:27
            Permalink

            Tippikus!

  • July 25, 2017 at 16:05
    Permalink

    ez elég király kis írás lett.

  • July 25, 2017 at 16:07
    Permalink

    magasan a kedvenc utazós élményem charleroi-ról bejutni brüsszelbe vasutas sztrájk idején, úgy, hogy a taxisok csak a charleroi központjában lévő vasútállomásra vittek be a reptérről, de természetesen nem szóltak arról, hogy onnan se mennek vonatok. valami öt óra volt végül mire eljutottunk a városba de olyan retek fáradtan, hogy a nyaralás teljes első napját átaludtuk a szállodában.

  • July 25, 2017 at 17:22
    Permalink

    Nah akkor én vagyok a “szintén frusztrált, bunkó paraszt”, mert én aztán ütöm-lököm a barmokat ahol érem. Mérhetetlen rutinomnál fogva én aztán nem állok a sorokban, mindig pontosan akkor és oda érkezem, hogy csak ledobjam a böröndöt(sic!), átcsusszanjak a szekuritátén, utolsóként szállok a buszra (addig nyugisan olvasgatok), elsőként ülök a gépre, balfasz folyosófoglalóknak egyszerűen nekisétálok. Utoljára szállok le, de az elsők közt lépek át a határon. Minden fogyatékost simán kikerülök vagy fellökök. A támláját a pofámbatolóknak mindig nagyon-nagyon rossz. Évek, rutin.

    • July 25, 2017 at 18:06
      Permalink

      Csárternél sajna nincs ilyen. Odavagonírozzák a barmokat a hotelekből és ha nincs szerencséd (nincs), akkor ott állhatsz utolsóként a sutyisorban. A frusztrált bunkó paraszt meg nem a rutinjából fakadóan bunkó paraszt, hanem per default.

      • July 26, 2017 at 04:02
        Permalink

        Monnyuk az se rossz, mikor Düsseldorfban a szalagra pakoltató figura dajcsul ordibálva mutogat a zsebedre, amiben már csak a taknyos zsebkendőd van. Mikor ánglisul kérdezed, hogy van a jó kurva édes anyja, akkor még hangosabban mutogat a taknyos zsepire, majd svájn, mire én magyarul kurvanyád. Azt értette! 😀

  • July 25, 2017 at 20:29
    Permalink

    jó, ok, én tényleg nem megyek sehova, már a másfél órás buszozás után is
    legalább egy napig tikkelek.

  • July 25, 2017 at 21:56
    Permalink

    Kimaradt az ablak mellé szóló helyedre pofátlankodó, alvást tettető gyökér. Persze átlátsző stratégia, de a szűk tér, pláne, ha a harmadik utas a folyosó oldalán már ül, garantálja a helycserével járó heringszexet.

  • July 28, 2017 at 00:47
    Permalink

    Életemben nem repültem még, de ha tényleg ekkora szopás, akkor asszem nem is fogok egyhamar…

    Haverommal inkább bepattanunk a verdába, és letolunk párezer kilométert, míg össze nem olvadunk a műszálas ülésekkel, és holtfáradtan ki nem esünk az aznapi szállás előtt, több órás késéssel a szállodai check-in végső időpontja után… sokkal jobb, pláne, ha épp akkor jön rám a cifrafosás, és Dél-Ausztria összes útszéli retyójáról írhatnék recenziót a végére.

Comments are closed.

%d bloggers like this: