Hatalmas méretű aszteroida keresztezi a Föld pályáját
Az elhaladása szombaton várható, a legújabb pályaszámítások szerint rendszeres visszatérésére lehet számítani, a Nap körüli keringése során többször számítani kell a megjelenésére.
A NASA CNEOS (Center for Near-Earth Object Studies) kutatóinak jelentése szerint az objektum nagyobb mint bármilyen ember alkotta épület, például a Burj Dubai, a mérete eléri az egy kilométert. A potenciálisan veszélyes minősítést is ezért kapta, mert ha egyszer valóban bekövetkezik a találkozás, akkor nukleáris télre és tömeges kihalásra kell számítani.
Szerencsés esetben előfordulhat az is, hogy ha egy ilyen méretű és közel 50000 km/óra sebességű csöppség nem a szárazföldbe csapódik, hanem a Föld felületének 70%-át borító vízfelület mélyebb részébe csobban, akkor “csak” hatalmas szökőárak fognak pusztítani és rengeteg pára kerül a légkörbe. A dínóknál sem sokon múlt.
A keresztségben egyelőre 163373 (2002 PZ39) nevet kapott aszteroida 0,0386 csillagászati egységre közelíti meg a planétánkat, az kozmikus léptékben nem számít soknak, mindössze körülbelül ötmillió kilométer.
Rajtunk már csak Bruce Willis vagy a piócás ember segííthet.