Highway to Hell
Blue megkért, hogy írjak vasárnapit. Ma reggel még vidáman keltem, és gondoltam, menni fog.
Az egész napos takarítás után jól fog esni egy kis szellemi elfoglaltság. Most már nem vagyok benne olyan biztos, de így jártatok
A lakásfelújítás utáni takarítás a legkirályabb dolog. Vagyis az lenne, ha nem lenne mindenütt festékfolt, csiszolás utáni fűrészpor maradék, a hülye pókok hálói, és a télre elbújt poloskák hullái. De vannak, így ez nehezített terep. Minden az üres lakásban található eszközt és szert bevetek, hogy újra lakható állapotba kerüljön a 8 éve lakatlan ház. Szóban pikk-pakk megoldom az egészet pár nap alatt, de mióta elkezdtem ténylegesen, valahogy nem vagyok olyan gyors. Némelyik festék annyira ragaszkodik a helyéhez, hogy vegyszer, spakli, súroló és víz is csak úgy tünteti el, ha közben a kezem már alig érzem, és a víz mindenemen folyik. Jó persze, 30 fokban nem ideális a fizikai munka, de legalább egyedül vagyok, így senkit nem zavar, ha a pólóm lassan vizesebb, mint a szivacs, amivel sikálok.
Közben párszor eszembe jut, hogy jobb lett volna felgyújtani az egész házat, akkor most nem kéne szenvednem, de mivel nincs rajta biztosítás, így ez elég hülye ötlet.
A következő gondolatom, hogy itthagyom az egészet a fenébe, és elköltözök Timbuktuba, csak ne lássam már. De ez sem annyira jó, mert egyelőre az angolt magolom, és Timbuktuban assem tudom hogy beszélnek, ráadásul ott biztos még melegebb van.
Így végső menedékként maradt a zene. Benyomtam, és énekelni kezdtem. A szomszédokat megkíméltem, mert nem voltam túl hangos, viszont feszültségoldónak hatásos.
Mindig megállapítom, hogy az AC/DC a legjobb, amikor ideges leszek.
Mire olvassátok, már vasárnap van, amikor ugye nem takarít az ember csakúgy, elvégre pihenőnap, de ha mégis, akkor csak ajánlani tudom a módszert.
Legyen vidám napotok!
