Hogyan működik a szartranszplantáció?
Erre a feszítő és egyre többeket izgalomban tartó kérdésre kereste a választ a minap a CNET szerkesztősége.
De még mielőtt a hogyanok mélységeibe merülnénk, válaszoljunk meg inkább először egy másik kérdést: miért?
Az emésztőrendszerünk kellően összetett ahhoz, hogy számos hétköznapi gond forrása legyen, akár egy antibiotikum-kúra is képes kizökkenteni a normál ügymenetből, például ha a hasznos bélflóra felett átveszi az uralmat a rettegett C. difficile colitis. A C. diff mindenben megtalálható a környezetünkben a talajtól az ivóvízen át bizonyos élelmiszerekig. Az elszaporodása lázzal, fosással, hányással járó tünetekhez vezethet, ezek kezelésére alkalmazták egyre szélesebb körben a Fecal Matter Transplant (FMT) eljárásokat.
Persze nem első lépésként, mert mivel baktériumról van szó, nyilván egy újabb antibiotikumos kezelés a kézenfekvő, csak az gyakran nem működik, ilyenkor jön jól a fekália beültetése, ha az alany nem reagál a konzervatív módszerek szerinti gyógyszerekre. A feladata tulajdonképpen az egészséges bélműködés és bélflóra visszaállítása, miután az antibiotikumok nem várt mellékhatásként elvégezték a jó bélbacik megsemmisítését, teret adva az ellenséges, patogén társaiknak.
Bizalmi ügyről van szó, ezért elsősorban a családtagok és a barátok közül kerülnek ki a szardonorok, de amilyen időket élünk, időnként a kényszer odáig vezethet, hogy nyilvános donációs adatbázisokhoz kell fordulni a kezelésre vágyóknak. Pedig kifejezetten nem egyszerű a donorrá válás, szigorú szűrővizsgálatok után hetekig laborokba kell járni annak bizonyítására, hogy a leadott kakaminta nem okoz további bajt a páciensben. Ilyesmi miatt végképp senki nem mászkálna szívesen bíróságra bizonygatni a fekáliája minőségét. A hatóságok, például az amerikai FDA is kifejezetten felhívják a figyelmet, hogy a nem megfelelően ellenőrzött FMT fertőzésekhez vezethet, ezért különösen szükséges tesztelni, hogy a donor székletében kimutathatók-e rezisztens kórokozók.
Éppen ezért fokozottan érvényes a szokásos ajánlás: senki ne próbálja ki otthon, a hozott szar transzplantálása nem várt következményekkel járhat.
Miután túljutottunk az elméleten, a technikai rész már jóval egyszerűbbnek tűnik. A delikvens bevonul az erre szakosodott műintézménybe, ott előkészítik, majd érzéstelenítés, kisebb altatás után következik a kolonoszkópia. Magát az excrementumot előzetesen megszabadítják a szilárd részektől, csak a baktériumban dús lényegét tartják meg, majd vízzel felöntve a végbélen keresztül a kívánt béltraktusig tolják és ott szabadjára engedik. Ébredezéskor külön felhívják a figyelmet arra, hogy inger ide vagy oda, ameddig lehet, benn kell tartani, hogy a bacik szépen megleljék az otthonos helyüket. Ezt az eljárást aztán mindaddig ismétlik, amíg a beteg belei a javulás útjára nem lépnek.
Ugyan hivatalosan csak a C. diff kezelésére használhatják az átültetést, de egyes vélemények szerint ennél univerzálisabb gyógymód képe kezd kibontakozódni, az Alzheimer-kórtól a kóros elhízáson keresztül egyes rákfajták esetében is beválhat, azonban legyünk szkeptikusak és ezt mindaddig kezeljük fenntartásokkal, amíg nincsenek hiteles klinikai eredmények.
A Crohn-betegség és az irritábilis bél szindróma (IBS) esetében biztatók a klinikai tanulmányok, azt viszont nehezebb elképzelni, hogy az ember seggébe időről időre feltolt csővel végzett bélbaktériumos beöntés hatékonyan kezelné a depressziót, allergiát, szklerózis multiplexet vagy az alkoholfüggőséget.
Aztán persze ki tudja?
