Hogyan öregedtem éveket egy szemvillanás alatt?

Délután fél hat körül megtelik a város egyik legforgalmasabb utcája autókkal, én hülye meg pont errefelé akarok hazamenni. Most már mindegy, pedig tudhattam volna. Ilyenkor vegyül el a fővárosból hazaérkező ingázók, és a helyi polgárok által vezetett autók kígyózó sora. Azt már megfigyeltem, hogy felénk az átlagsebesség 30-40 km/h körül mozog. Hova rohanni, ugyebár? A SPAR megvár, anyu nem akar körrekordot autózni. Pláne úgy, hogy ott a gyerekülés a kocsiban. És hiába nincs benne a gyerkőc -otthon nyomkodja az ikszbokszot- fő az óvatosság!

De ez a mostani ez valami elképesztő. Lépésben haladunk, hosszú a kocsisor előttem. Azt látom, hogy valami ezüst színű vas a felvezető autó, és mintha folyamatosan indexelne is balra. Szemből is nagy a forgalom, ezért előzni csak itt-ott lehet. Lassan azért leküzdjük az akadályt, én kerülök sorra. Addigra már világossá válik, hogy a batár dízel A6-os nem balra indexel, hanem vészvillogóval csorog a forgalomban. Egy félmosolyra azért futja tőlem, előbújik a bennem rejlő arrogáns köcsög.

Na ezért a lerohadt roncsért megérte milliókat kiszórni az ablakon! Német minőség, mi? Balfasz.

A szemből jövő sávban meglátom az aprócska lyukat. Nem nagy, de a maximum tízzel araszoló olajkályhát egy pillanat alatt megalázom. Padlógáz, megjön a nyomaték, megindul a közel másfél tonna vas. Elvillanok az Audi mellett, és húznám be elé magam, mert szemből nagyon jön az a piros Seat, láthatóan ő is siet. Szóval mennék vissza a sávomba, de nincs hova.

Ugyanis mint kiderült, apu egy zseniális ötlettől vezérelve épp úgy gondolta, hogy jó ötlet a legnagyobb forgalom kellős közepén bicikliztetni a 8 év forma körüli kisfiát. Nem akarom elhinni amit látok. Egy riadt kisgyerek egy picike monteMbájkon teker az Audi előtt, és kapkodja a fejét. Láthatóan nagyon fél, de ez apát nem zavarja. Ő fedezi a gyerekét a nagy Audival, mindenkinek kuss van, ő itt a mintaszülő. Hadd tanuljon Pistike egy kis közlekedést!

Nekem meg feláll éppen a hátamon a szőr, mert most már tudom, hogy milyen szarba rántottam magam akkor, amikor rúgtam egy kövéret. Ha visszahúzom a kocsit, akkor pont a gyerekre fogok ráesni. Ha meg nem, akkor a szemből jövő kocsi sofőrjével békés egyetértésben fogunk hüppögni, amíg a helyszínelők végeznek. Már ha mindenkinek nyílik a légzsák, persze. Szerencsére ő látta szemből, hogy mi fog történni, és lehúzta a kocsit teljesen a padkára, én is összehúztam magam, és elfértünk.

Leparkolom a kocsit, és rázom a fejem. Mit gondolsz, te barom, amikor ráülteted a kisfiad a biciklire, és biztató mosollyal elindítod a forgalmas úton úgy, hogy mögötte mész a kurva kocsiddal? Nekem esélyem sincs meglátni a kisgyereket mögüled (külön köszönet a sötétített üvegért), és persze, hogy nagy svunggal próbállak majd végre-valahára megelőzni, ha rám kerül a sor. Aztán azt már oldjam meg én, hogy ne öljem meg a csemetédet, ugye? És azt pont leszarom, hogy ilyenkor a rendőr kit fog kihozni hibásnak. Egy bilincs közel sem akkora trauma, mint azzal a tudattal élni tovább, hogy megöltem egy gyereket.

Csak azért, mert te kurva nagy fasz voltál.