Honnan szerezték a Pteroszauruszok a szárnyaikat?

(Őslénytani útmutató)

Volt egyszer egy ősi madár… óh, bocsánat, még csak hüllő, aki egyszer csak szárnyra kapott és repülni kezdett. Na de hogyan? És főleg, miért? Erről írok ma Nektek.

Egy éjjel… valamikor úgy 230 millió ével ezelőtt – egy ragadozó hüllő a mai Skócia területén vadászni indult.

Ez a lény kábé elfért volna a tenyeretekben, de azért mégiscsak ádáz ragadozó volt. Az egyik fő fegyvere a látása volt, ami képessé tette őt az éjszakai félhomályban is élesen látni, észlelni a fő prédáját, a kisebb méretű gerinceseket és rovarokat. Ma ezt a „dögöt” úgy nevezzük: Scleromochlus, és tényleg elég jól alkalmazkodott a sivatagi életmódhoz. Fajtársaival összebújva élte túl a hideget (ezt a paleontológia leletekből tudjuk), de most nem is ez a fontos. A fontos az, hogy ez az állatka komoly kapcsolatot jelent a hüllők és a repülő hüllők között (legalábbis ma úgy tartják a tudósok). Vagyis fontos szerepük volt abban, hogy megértsük miért kaptak szárnyra egyes hüllők, és honnan is jöttek ők? Ma úgy tartják a kutatók, hogy az a szárny, ami a sikerüket hozta, egyben a vesztüket is okozta. Nos, lássuk mi i ez a misztikum?

Elöljáróban elmesélem, hogy a pteroszauruszoknak igen vékony csontjaik voltak, és ez – sajnos – nem túl jó esély a fosszilizációra. Vagyis, nem túl sok maradt fent az utókorra. Az eredetük nem teljesen világos, de a tudósok a krokodilok és dinók közé sorolják őket, vagyis semmi közük a mai madarakhoz. Mindnek komoly koponyája és szárnya van – vagyis egyértelműn rokonok – ám más hüllőktől kissé távol esnek. Nekik még fogaik voltak (nem csőrük) és hártyás szárnyuk, ám határozottan röpképes állatok voltak. Ami felveti a kérdést, hogyan kaptak szárnyra ezen hüllők?

Nos, erre több teória is létezik:

– Az egyik teória szerint ezen állatok a fakoronában laktak és ágról-ágra ugráltak, amíg szárnyuk nem nőtt. Ez elég tréfás elgondolás. A teória másik része, hogy volt egy membrán az ujjaik között, ami segítette a sikálást, repülést és ez fejlődött tovább (szelekcióval) amíg szárnyuk nem nőtt.

– Mások azt gondolják, hogy – mikét egyes mai hüllők – az ágról-ágra ugrás közben fejlesztettek hártyát (értsd repülésre alkalmas szárnyat) ahogy egyik ágról a másikra egyre nagyobb távot siklottak át.

– Ám van olyan elképzelés is, ami szerint ezek a hüllők a talajon éltek és onnan emelkedtek fel (veszély esetén), először futva, majd szárnya kapva az őket üldöző ragadozók elől. Nos, lehet, hogy ezt sosem fogjuk megtudni (hacsak valamilyen bizonyító erejű fosszília elő nem kerül).

Vagyis, most ott tartunk, hogy fogalmunk sincs, mitől növesztettek szárnyat és kezdtek el repülni a hüllők. Azt tudjuk, hogy az akár 11 méteres szárnyfesztáv nagyon sikeressé tette őket, csúcsragadozók voltak, Ám amikor jött a meteor, úgy tűntek el (a dinókkal együtt) mint ahogy a radír tünteti el a ceruzanyomokat. És vékony csontjaik miatt alig maradt fosszilis emlékünk róluk.

Nos, ez van.
És most jól kiszúrtam veletek. Ti sem lettetek sokkal okosabbak, és sajnos én sem. Pedig esküszöm átnyálaztam jó pár hiteles forrást, és tudományos weboldalt, mielőtt leültem megíni ezt a cikket.

De ez van. Ilyen a tudomány. Amit ma még nem tudunk teljes bizonyossággal, az holnapra lehet, hogy hirtelen megváltozik.
És, ha úgy lesz, esküszöm megírom és Ti is tudni fogtok róla!
Addig, meg – jobb híján – érjük be ennyivel.

Mára ennyi voltam.
El is köszönök, mert pteroszaurusz-szárnyakon elrepült az idő…