Így rázd ki a farkadból Neumann Jánost!

Reggel arra ébredtem, hogy hideg, csörgős fémérmékkel van teli az alsónadrágom, ijedtemben felkiáltottam, mire berohantak a szobába a szüleim. Ők aztán nagyon büszkék voltak rám, amikor megtudták, mi is történt – apám azt mondta, végre igazi férfivá váltam, anyám meg leült, hogy az élet nagy dolgairól meséljen nekem.

Elmondta, hogy amikor egy fiú pénzkereső korba lép, fizetőeszközt kezd termelni a teste, ami aztán a péniszén keresztül ürül. A dolog történhet önkéntelenül, ha például bankókról álmodik, vagy ingerlésre. A lányoknál más a helyzet: ők havonta egyszer váladékoznak valutát, igaz, olyankor legalább nagycímletű papírpénz kerül a bugyijukba.

Sokáig azt hittem, hogy a nemi szerveknek a szaporodáshoz van köze, erre kiderült, hogy a gyerekeket valójában a gólya hozza, és a szex voltaképp a megélhetéshez kell. Nem is hagytak aztán parlagon heverni a szüleim, ragaszkodtak ahhoz, hogy ezentúl én is járuljak hozzá a családi kasszához. Minden nap bezavartak a fürdőszobába egy pornómagazinnal, hogy fejjem csak magamból a pénzt, de még az ágyam mellé is tettek egy perselyt, és elvárták, hogy éjszaka megtöltsem. Mint minden fiú, én is szerettem volna egész nap csak biciklizni vagy olvasni, haladni a tanulmányaimmal, de anyám ragaszkodott hozzá, hogy napi egy órát az internetes pornó videómegosztó oldal előtt üljek, és figyeljem, ahogy különböző pózokban és praktikákkal csalják elő az emberek egymásból a csilingelő pénzérméket.

Bevallom, sokáig azt hittem, a felnőttek dolgozni járnak, és fizetést kapnak érte, erre kiderült, hogy felelőségteljes felnőttnek lenni annyit tesz, hogy egésznap ülsz és vered csak a farkad.

Éveken át tejeltem így a szüleimnek, mígnem aztán elköltöztem otthonról, hogy önálló életet kezdjek. Elhatároztam, hogy a lehető legkevesebbet fogok foglalkozni a pénzügyekkel, és kihasználom, hogy nem kell most már folyton magamat fogdosnom. Belevetettem hát magam az izgalmas, duhaj agglegény életbe: bélyegeket és barokk fém kilincseket kezdtem gyűjteni, néha pedig összeszedegettem a porcicákat az ágy alól, és végig fújkáltam őket a konyhaasztalon, mintha csak versenyeznének, a győztest aztán bedugtam a köldökömbe, és egy teljes napig ott melegítettem. Olykor egészen hajnalig tartottak az efféle kicsapongások. A szüleim persze a fejemre olvasták vérlázító életmódom: azt mondták, ideje mindenféle perverz szexuális kapcsolatba bonyolódnom, hogy csorogjon belőlem a pénz, és nem mellesleg haza is küldhetnék a végtermékből egy keveset, mert apámnál beütött az impotencia, anyámnál meg a menopauza, így aztán egyre szűkösebbek az anyagi kereteik.

Vagy ha nincs kedved összefeküdni minden jöttmenttel, akkor legalább házasodj meg! – kért egyszer anyám a telefonban. – Egy nő anyagi stabilitást is jelent, hisz minden hónapban valutát menstruál, és odafigyel a férj folyamatos pénzürülésére is. Közismert, hogy a férfiak hajlamosak folyton megfeledkezni a szexről és a farkukról.

Hamar rá kellett tehát jönnöm, hogy nem szorítkozhatok kizárólag az éjszakai önkéntelen pénzömlésekre, mert abból én is alig élek meg, nem még hogy idősödő szüleimet is támogassam. Kelletlenül beültem tehát a netes pornó elé, és teljesítettem felnőtt férfiúi kötelességeimet.

Egy félig megtöltött kis persellyel indultam aztán a szüleimhez, ám két sarokra sem jutottam, máris kiraboltak. Egy újabb emlékeztető, hogy többet kellett volna verni a farkam, akkor egy jobb környéken is élhetnék – nem az impotens negyednek csúfolt bűntanyán, ahol jórészt a szexuális gondokkal küszködők nyomorognak koszos kis albérleteikben, és rákényszerülnek, hogy kiraboljanak mindenkit, akinek vér járja át a barlangos testét.

Kevés! – morgott rám a rabló, majd késével az ágyékom felé bökött. – Rázd ki a többit, vagy levágom!

Mit volt mit tenni, letoltam a gatyám, és önkielégítésbe kezdtem ott helyben a döglött macska szagú sikátorban. Nehéz úgy elélvezni, hogy egy kést szegeznek az ember farkához, de végül csak sikerült némi aprót felküszködnöm a húgycsőnyílásomon.

Megsemmisülten tértem haza, ahol újabb befizetetlen számlák várták izgatottan a jöttömet. Arra gondoltam, talán hitelt kéne felvennem, de aztán rájöttem, nem sülhet ki abból jó, amikor körbe áll néhány banki dolgozó, és rám veri a pöcsét. Beláttam, a sarkamra kell állnom, és felnőtt férfiként megoldani ezt a helyzetet. Köztudott, hogy minél nagyobb egy orgazmus, annál több az ejakuláció – leültem hát az asztalhoz megtervezni életem legnagyobb elélvezését. Amikor elkészült a tervrajz, lefeküdtem aludni, hogy reggel friss erővel vessem bele magam a pénzkeresésbe.

Másnap a bőséges reggeli után aztán nekiláttam a tervem megvalósításához. Befeküdtem a számítógép elé, aminek képernyőjén egy pénzcsalogató pornó képei villództak: fiatal lányok ingerelték a nyelvükkel egy fiatal fickó péniszét, amiből megállás nélkül potyogtak a forintok. A buja csajok a szájukkal fogták fel a kieső érméket, majd vad csókolózás kíséretében köpködték egymás szájába a forintokat. Én közben feldugtam a seggembe egy barokk fémkilincset – a csicsás fémkallantyú keményen nekinyomódott a prosztatámnak belülről, bizsergő érzéseket küldve az örömközpontomba. A mellbimbóimra bélyegeket ragasztottam, és lassú mozdulatokkal feszegetni kezdtem őket, a ragadós papír pont úgy tépkedte a barna bőrtömlőket, mintha csak valaki hevesen szívogatná őket. A jobb markomba pedig egy marék porcicát fogtam, majd azokkal kezdtem dörzsölgetni lüktető péniszem: a pajzán kis szöszök csiklandós kéjszikrákat robbantottak a makkomon és alatta, az érzékeny fitymafék vonalán. Valahányszor úgy éreztem, hamarosan robbanok, leálltam, hogy késleltessem az ejakulációt, így aztán három órán át izgattam magam egyhuzamban – de akkor már nem bírtam tovább, a szívem úgy vert a bordám rácsain, mint egy riadt kis állat, a testem pedig már valósággal rángatózott a kéjtől – és akkor bumm, robbantam.

Pénzesőre számítottam – arra, hogy belepik a hasam a hideg érmék, ám meglepetésemre nem ez történt, hanem a húgycsónyílásom képtelenül szélesre nyílt, mintha csak egy kígyó tátaná óriásira a száját, és kiküszködött magából egy ismerős arcot. Döbbenten meredtem a farkamból előkúszó mosolygó, kopaszodó férfiarca – hirtelen megismertem, ki is kecmereg elő a farkamból: – De hisz ez Neumann János!

És tényleg. Egy Neumann János emlékérme csillogott a rózsaszín makkom végén, egy ideig a tetején állt, mint egy büszke balerina, majd hopp, a hasamra pottyant – de nem a mosolygó arc nézett a bőrömről rám, hanem az érme hátulja, amin büszkén hirdette az érme értékét: 5000 forint!

Oda és vissza voltam az örömtől! Ki hitte volna, hogy egy seggbe dugott kilinccsel, némi porcicával és a mellbimbóra ragasztott bélyeggel előlehet csalogatni a hímtagomból egy magyar származású matematikust, méghozzá a számítógép atyját. Azóta se csinálok mást, csak szülöm a pöcsömön keresztül az ötezer forintot érő Neumann Jánost, és a hosszú évek során sikerült tökéletesítenem a technikát, így naponta akár hatszor-hétszer is sikerül kicsalogatnom a farkamból a professzort. Ezzel évi több mint 10 millió forintot keresek, ami persze nem tesz a világ leggazdagabb emberévé, de még így is szép villában élek, és kihajtható poszteren jelentem meg a Forbes magazinban, amint épp Neumann Jánost recskázok egy fémkilinccsel a seggemben. Példa lehetek minden fiatal vállalkozónak, de miközben a medencém mellett magamat izgatom, eszembe jut, hogy biztos van több is az életben annál, hogy folyton a pöcsömet verem. De aztán elődugja a kopasz fejét a farkamból Neumann János, és meggyőz róla, hogy egyedül ezért születtem erre a planétára.

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!