Az alkoholtól jobb lesz a geci minősége!
Állapította meg az Andrology szaklap hasábjain megjelent legújabb kutatás.
323 felnőtt, ivaros hím spermájának vizsgálatát vonták be a kutatásba, aminek a célja az volt, hogy igazolja a tévhitet: az alkohol fogyasztása a spermiumok sérüléséhez, a szaporítóképesség romlásához vezethet.
Négy csoportba osztották a mintaadókat a heti alkoholizálások számától függően, azaz hogy mennyi alkoholtartalmú italt fogyasztottak a vizsgált időintervallumban. Az egyáltalán nem, egytől háromig, négytől hétig és nyolc felett fogyasztók gecizhették össze a mikroszkópok mintalemezeit.
Meglepő módon az jött ki, hogy a hetente négy és hét közötti alkoholos italt fogyasztóknál nem csak az ejaculatum térfogata, de a spermaszám is magasabbnak bizonyult.
Márpedig a spermaszám az igenis fontos tényezője a megtermékenyítő-képességnek.
A kutatók két éven át vizsgálták a leadott geci minőségét, a kutatásba bevontak életstílusát rendszeres interjúztatással ellenőrizték, nem lehetett hazudni, hogy csak úgy italozgatunk szakmányba, ez igenis tudomány. Természetesen a koffein, cigi adatok is rögzítésre kerültek. Mondom, ez igenis tudomány.
A kutatás egyetlen dolog miatt áll gyenge lábakon. Az pedig nem más, mint az alanyok önbevalláson alapuló őszintesége, mert nem valós mérések, hanem kizárólag a fiúk nyilatkozatai támasztották alá az italok mennyiségét.
Guys were asked to report how much alcohol they drank in a week, so there’s a chance some miscalculated how many beers they really had at happy hour.
Az meg egyáltalán nem biztos, hogy négy sör vagy hét sör volt és időnként az sem, hogy valójában ki itta meg?
De amúgy is milyen módszertani célja is volna a magányos sörfogyasztás utáni spermaminta adásnak?
via: Men’s Health US


