iPhone 12 – hírek az Apple házatájáról
Az Apple termékbejelentéseit mindig nagy várakozás előzi meg, aztán pedig gyakran csalódottság, mert annyi információ szivárgott már ki korábban, hogy a Nagy Eseményre jóformán nem marad semmi látnivaló.
A 2020-as év azért is különleges, mert a megszokott fejlesztői és az almás cég jövőjébe betekintést engedő rendezvények elmaradásával az egész felhajtás nélküliség sokat veszített a varázsából. Az idei év egyik meglepetése, hogy a WWDC-k szinte állandó házigazdája, Phil Schiller bejelentette a távozását a cégtől, ezzel a negyedik olyan név, például Johny Ive mellett, akik évtizedeken át meghatározták azt, amit az Apple-ről tudunk.
Az idei év azért nem volt szegény eseményekben, az a bejelentés, hogy az Apple szakít az Intellel és saját, ARM alapú processzorokra áll át, máris vetett apróbb hullámokat, de amíg nem kerülnek piacra az új Silicon alapú procik, csak tippelni lehet a laptopok és asztali gépek teljesítményét. Szégyenkezni nincs különösebb ok, az iPad Pro processzora az Intel Core i5-tel van pariban, ami a MacBook szériákba több mint elég, azonban a professzionális felhasználáshoz, fotós és filmes (videós) alkalmazásokhoz már kevés lehet.
A MacOS 11 Big Sur két évtized után cseréli le az OS X-t (ebben az X a tízet jelenti), a letölthető publikus béta legnagyobb újdonsága, hogy az iOS, azaz mobil készülékek operációs rendszerére írt appokat is futtatja. A mostani béta még kissé bugos, a telepítés jó egy napot vett igénybe, mert elég sok dologra hisztizett, de ennek ellenére teljesen jól használható, az új fícsörök valóban a mobilos világot idézik, ahogy vizuálisan jól elkülöníthetők a lekerekített négyzet alakú ikonok a kerekded elődjeiktől és a flat stílusról ismét a 3D-s felé tolódnak a vizuális hatások.
Jó hírnek számíthat az is, hogy a garancia kiterjesztésére szolgáló korábbi 60 napot egy évre hosszabbítják meg, így aki nem rövid távra tervezi megtartani a készülékeit szabadabban dönthet az Apple Care beszerzéséről. Általánosságban megéri mindazoknak, aki hajlamosak önhibás károkat is okozni a garanciális problémákon túl.
És akkor következzen az új iPhone, amire sokan várnak. Ezúttal is, mint már az előző években többször előfordult, a tokgyártókhoz kiadott dummy készülékek termékfotói árasztották el az interhálókat, ha minden igaz, ezek egy izraeli Facebook csoportnál tűntek fel először, de ennek ezúttal inkább nem jártunk utána, mert a látottak szempontjából nincs jelentősége.
Annak viszont annál inkább, hogy beigazolódni látszanak két korábbi hasonló szivárgás tippjei, miszerint négy új iPhone jöhet és úgy néz ki, visszatérnek az iPhone 4-ből ismerős kerethez, amit akkor sokat kritizáltak az antannagate kapcsán, amikor bizonyos helyeken megérintve a készüléket eltűnt a térerő. Ilyen fiaskóra várhatóan nem kell számítani.
Jöjjenek tehát a képek és mindenki döntse el saját maga, hogy mennyire kívánatos a várhatóan az elődöknél sokkal, dollárban mérve százasokkal olcsóbb új széria. Az árak csökkentését előrejelezte az idén áprilisban debütált második generációs iPhone SE, ami a 399 dolláros kezdő árával alaposan borsot tört a konkurencia orra alá.
A fotókról sok minden kiderül a kamerák, szenzorok elrendezéséről, a töltőcsatlakozó kialakításáról, tehát a kívülről viszonylag jól azonosítható részletekről. A beltartalomra vonatkozó pletykák szerint nagyobb felbontású képfelvevő elemek jöhetnek és a megújult iOS 14 is hozhat még meglepetéseket.
A ARM alapú Bionic processzorok teljesítményre várhatóan nem lesz különösebb panasz.