Kedd reggeli ébresztő
Mindannyain egy kicsit zombik vagyunk ma, miért is tagadjuk. Kedd van, ami csak kicsit szar – már csak hatot kell aludni hétfőig. Nem árulhatom el a szám választásának az apropóját, mert azzal elspojlerezném, hogy Walking Deaddel indul a nap és akkor már nem lenne meglepetés. Ó, a francba…
De beszéljünk egy kicsit a Cranberriesről, mert eleve sokkal többre érdemes, mint Rick és kis haverjai. A Cranberries 1989. óta létezik, egyetlen komolyabb szünetük volt, amit egyébként lehetett sajnálni. A limericki ír banda most már három évtizede utazik a poszt-punk, ír folk és poprock vonal keverékén. Persze nagyvonalúan lehet alternatív rocknak nevezni, de három évtized munkásságát nem szokás egyetlen cimkével elintézni, kivéve talán ha Ákosról van szó, mert ő konkrétan egy kalap szar.
A zenekar a kilencvenes években lett igazán sikeres a zsibbasztóan hosszú nevű debütáló albumukkal, az Everybody Else Is Doing It, So Why Can’t We?-vel. Gyakorlatilag azonnal az egyik legismertebb és legsikeresebb populáris rock jelenség lettek és több, mint negyven millió lemezt adtak el világszerte. A Billboard listákon négyszer sikerült a top 20-ba bekerülni, valamint másik nyolc kislemezzel reprezentálják magukat a Modern Rock Trackscharton. Gyakorilatilag nincs ember, aki a Zombie-t vagy az Ode to My Familyt ne ismerné.
A Cranberries 2009-ben egy hosszabb szünet után alakult újra és azóta már a második lemezüket adták ki. Dolores O’Riordan, az énekesnő finoman szólva sem jön ki problémamentesen a Noel Hogannel, a basszusgitárossal, ezért a zenekar jövője minimum rettentően kétséges. Erre ráerősítenek az énekesnő egészségügyi problémái is, ami miatt a 2017-es nyári turnét le kellett mondaniuk.
