Miért rettentően béna a Walking Dead?

Az én időmben a zombikkal nem bántunk kesztyűs kézzel. Az én időmben a zombik még félnivaló izék voltak, nem valami csoszogó-hörgő tökömtudjamik, amiket azért vizeztek fel az élvezhetetlenségig, hogy a létező legszélesebb korosztályhoz el lehessen juttatni az aktuális melodrámát, ami arról szól, hogy a sorozatból ki nem kapott épp fizetésemelést.

Már korábban megírtam egy kvázi-gyűlöletposztban, hogy miért lett egy rakás szar a Trónok Harca. Nos állati nagy meglepetésre a Walking Dead pontosan ugyanazért szar. A véget nem érően hömpölygő balfaszkodás egy soha semmibe nem tartó történetszállal olyan dolog, ami a legtürelmesebb ember idegeit is megviseli, hát még az enyémeket. A sorozat forrásanyaga egy közepesen szar képregény, ami annyira végtelenül banális, hogy a tikkasztóan fájdalmas dialógusoknál és a gagyinál is gagyibbra írt konfliktusoknál a Bobó és Góliát is egy picit mélyebb volt a maga idejében.

El lehet képzelni, hogy ez a koncepció nélküli, véget nem érő képregény-favágás mégis milyen fejlődési lehetőséget fog nyújtani a szereplőknek középtávon. Aki játszott valaha posztapokaliptikus játékkal, az tudja: egy idő után a tömény unalomba fullad az egész, mert nem jelent kihívást semmi. Mégis mi jelenik meg majd meg a TWD univerzumban, ami izgalmas lehet? Beszélő zombik? Na, az azért csak nem.

A TWD, ha ez egyáltalán lehetséges, még a Trónok Harcánál is vontatottabb és kínosabb. Emlékszünk a második évadra? Hadd foglaljam össze:

De tényleg, minden valamirevaló sorozatot elkaszáltak volna ennél az évadnál, de ez a rettenet valahogy belecsimpaszkodott abba az ígéretbe, hogy a zombihorda bármikor is tényszerű fenyegetést fog jelenteni a főszereplőkre. Persze azóta se volt senki veszélyes a főszereplőinkre, kivéve talán Negant, aki – nem árulok el nagy spoilert – még legalább egy évadon keresztül fog velünk baszakodni, hogy aztán – kitaláljátok – érdemben SEMMI ne változzon. Semmi. Jön egy másik, még ennél is röhejesebb főgonosz, Negan meg bejárja azt az utat, amit a Governor, csak most talán más véget ér. Nem vagyok egy rohadék, nem spojlerezek nektek.

A Walking Dead 2003. óta örvendezteti a nagyérdeműt. Ami úgyahogy működik képregényben, az nagyon nem működik a vásznon. A zombik elveszítették minden jelentőségüket és olyanok, mint valami rohadó birkanyáj, amik mindenhol egy kicsit ott vannak, de igazából semmit nem számítanak. Amikor tizenkét évesek nyomnak bele konyhakéseket koponyákba, akkor tudod, hogy itt a fenyegetettség szintjén eléggé vége a dalnak. Egyedül igen nagy tömegben aggasztóak, de úgy még Paudits Béla is komolyt veszélyt jelentene.

Az a csodálatos ebben a sorozatban, hogy ahogy elbaszódott az egész környezet és ahogy egyre mélyebbre süllyedtünk a zombidallaszban, úgy lett egyre komolyabb a népszerűsége. Az ok rémesen egyszerű: anyu is oda tud ülni a tévé elé és el tudja mondani, hogy zombis sorit néz, ami egyrészt valami megmagyarázhatatlan kúlsági faktort jelenthet a külvárosban, másrészt azért nem sokkal terhelőbb pszichésen, mint az enyhén túlfűszerezett sült pulyka a hétvégére.

Mert valódi dráma az nincs, közel s távol az egyetlen lényegi dolog ami történt a legelső, meglehetősen turbulens évad óta annyi, hogy Negan végre jól megérdemelten szétverte a fejét Glennek a létező legundorítóbb és leghatásvadászabb módon. Persze egyből megindult lefelé a nézettség, amikor a sok rinyapina rájött, hogy uramisten, itt még a végén meg is halhat valaki. Az morálisan persze senkit soha nem zavar, hogy Rick, aki egy neurotikus faszkalap lényegében mindenkit kicsinált maga körül és egy nárcisztikus pszichopata, aki bármilyen közösségbe beeszi magát, hogy utána belülről rohassza szét.

Ennél már csak az volt kínosabb, amikor “kimondták” a sorozat nevét, hogy minden létező agyhalottnak nyilvánvaló legyen, hogy a főszereplők az igazi “the walking dead”. Ennek utoljára Peter Griffin tudott őszintén örülni. Carlt is azért tartják, hogy időnként a morális tanulságot az izzadó, kidülledt szemű és mindenki mással ellentétben riasztóan ápolatlan és rettentően zavart tekintetű Rick az arcába ordítsa. Nem a kedvenc Rick nevű sorozatszereplőm, annyi szent.

Persze lehet mondani, hogy elképesztően izgalmas lesz a sorozat hamarosan és biztosan nem olyan rettentően, zsibbasztóan unalmas marad a sztorivezetés, mint amit a képregény eddig adott. Hatalmas különbségek vannak, Ricknek ugye nincs meg a keze, a filmben nem Andreát dugja ugye, mert róla kiderült, hogy nagyon szar színésznő, helyette lett Michonne és Dwight az igazi Daryl (egyébként a tökömet rá, hogy Darylt vagy Dwightot kicsinálják, két ugyanolyan karakter nyilván nem fér meg egymás mellett). Sokat egyik sem tesz hozzá semmihez, nem lesz kár értük.

Azért én nem tennék rá túl nagy összegeket, hogy a Spanyolországban 12 éves korhatárkarikát kapott, újkori zombieposz bármit ki fog tudni csalni belőlem az ásításokon túl. De persze mindenki örömére megnyertem, hogy ezt is én kritizáljam, szóval a véleményem hamarosan megmondom és akkor ugyemegmondtam.

Addig is lehet elméleteket gyártani, hogy miért is nem értékelem a sorozat valódi értékeit, úgysmint a… ööö… a karakterfejlődés meg a… izé.