Rákszirom és sült banán
Nem tudom, ki hányadán áll a nemzeti ünnepeinkkel?
Tegnap az volt, a szabadnap része nyilván jól esik, nem kellett bemenni dolgozni.
Már akinek.
Van itt mellettünk párszáz méterre egy utcai grillcsirkés és nem messze tőle egy kínai kajálda. Nyitva voltak.
Vau szerint nincs rendes kínai kaja Budapesten, szerintem pedig de, mert pesti kínai kaját is lehet kapni, ha feltételezzünk, hogy ez egy önmagában létező műfaj. Onnantól meg miért is ne? Nem mondanám, hogy a szecsuáni vagy ghongzaui különb lehet, a helyi alapanyagokból helyieknek azt készítik, amit a helyiek visznek.
Én azért szeretem az itteni kínaiakat, mert baromira kedvesek. Az a szerencsém, hogy mini Ázsia mellett lakunk, bármikor 10 perc ellépni kikapcsolódni, tényleg szeretem, na.
Egyszerűen nincs rajtuk az a nyomor, ami amúgy szürkévé tesz mindent és körbevesz, rád nyomja a terhet, amit igazából nem kerestél, nem vállalnád, egy nemzeti ünnep kapcsán végképp nem.
Amikor egy vietnámi lány álveszekedik egy kínaival és egy magyar lány fordít? Priceless. Ez itt kis Ázsia.
A tegnapi napom fényét emelte, hogy kaptunk nem egy, hanem két ajándékot nem sokkal záróra előtt egy kínai lánytól a kaja mellé.
Sült banánt és rákszirmot.
Kellhet ennél több?
Járt hozzá egy igazán bájos mosoly is.
