Kézműves poszt
Kézműves. Fagyi, sör, sütemény, cipő, ruha, workshop, bor, aszfalt. Anyátokat, azt.
Tegnap elmentem a tizenháromba egy kézműves sörcsapoló helyre, ahol kézműves pet palackba beletöltöttek kézműves gáztöltős megoldással kézműves literes sört, hogy aztán egy sarokkal odébb a kézműves műanyagpohárból ihassuk meg egy kézműves trafószekrényen, mert egy igazi kézműves helyen nincs kézműves sörfogyasztás. Alapvetően tisztelem a hagyományokat, ezért is gondoltam, hogy nem kell érte sajnálni a kézműves kétezer forintot, mert amúgyis elképesztően kevés időt és energiát fordítok az ilyen nagymúltú dolgok ápolására.
Miután a Kávés Katicában egy fél sarokkal odébb csöppet sem kézműves módon elbontották a teraszt és nem lehetett egy kőműves (gondolom kézműves) brigádtól leülni, ezért elindultunk a cimbimmel tovább, hogy tovább kutassunk az organikus, paleo, gluténmentes biokézműves dolgok után. Rögtön három-négy kézműves sarokkal odébb megtaláltuk a kézműves, különleges sörök boltját, ahol már sok hagyományápoló állt és témázgatott a kézművességről. Bementünk, kértem két pohár walesi kézműves sört, hogy aztán a pofám leszakadjon a háromezres cehhen. Nyeltem egy kurva nagyot, de akkor már ott állt a felemás poharakba lecsapolt sör, teljes kézműves valójában.
Segond, kivittük az utcára, ahol a kétfarkú kutya sztájl kézműves kátyúfestés mellett topogva röhögtünk a saját hülyeségünkön, amikor a mellékállásban minden bizonnyal temetkezési vállalkozó, egyébként nagyon nagy mellű boltoslány (pincérlány? csaplárlány? fasztudja…) megjelent két kézműves sörösrekesszel ülés céljára, amivel egyszerre megalapoztuk életünk addigi legdrágább és egyszerre legcsumpibb kézműves sörözését (nem nagyon hittük, hogy van lejjebb a trafószekrénynél).
Kínunkban nem tudtuk, hogy sírjunk-e vagy röhögjünk, pajtás kényszeredetten visszahívott még egy másfajta, nyilván sokkal soproni ízűbb lágerre, ami az árából ítélve egy picit kevésbé volt kézműves.
Továbbmentünk, udvariasan megköszöntük az üres boltnak az elsőrangú kiszolgálást, bebasztuk a sörösrekeszeket és a poharakat a pult mellé, hogy aztán még két sarkot menjünk a kézműves cseh sörök irányába, a Pivoba. Ott nyilván ittunk két morvaföldi kézműves cseh sört, amit a kézműves csapos gyerek csapolt a kezével. Kértünk előre csomagolt kézműves hermelint, ami nem egy menyét, hanem camambert hagymába, olajba és ecetbe áztatva. A srác elárulta, hogy ezt a kézműves csemegét egyenesen a cseh kézműves gyárakból hozzák előrecsomagolva.
Jóízűen elfogyasztottunk hozzá egy kenőmájasos (kézműves provanszi májas zsíroskenyér, az bazmeg, nyilván) kenyeret, hogy aztán rágurítsunk még pár kézműves sört, egyenesen a sörgyárból.
A kézműves tárcámból kifizettem sok kézműves pénzzel. De szerintem az a minimum, hogy egy felvilágosult belvárosi nem áldoz tömegtermékekre.
