Kincsek a padlásról

Elég sokszor futunk bele olyan hírekbe, hogy valaki egy Enigma-kódgépet talált a bolhapiacon, vagy hogy veszel egy képet, és kiderül róla, hogy valami elképesztően értékes, és ezt festette Van Gogh két évvel a halála után a fülével. Ez általában nem jön be, még egyetemista koromban olvastam egy hallgató cikkét, aki valami magyar festő egy elfeledett alkotására bukkant az ecserin, és művészettörténészként jól megítélte, hogy az igazi, a kezében volt már az Úr nagylábujja legalábbis, aztán persze kiderült a képről, hogy hamis. Jó cikk volt, kár, hogy elfelejtettem, ki írta és kiről, de tanulságos volt a maga nemében – mindenesetre erre gyakran rá lehet futni. Általában az, aki árul, tudja, mit ad el, az meg más kérdés, hogy ennek mennyi a valós értéke – általában és örök igazságként annyi, amennyit adnak érte. Én is vettem már borotvakést bolhapiacon, nem tudom, mit érhet, de azt igen, hogy mikor és hol gyártották Solingenben – elvileg valamikor 1870 körül, ami mindig kéjes elégedettséggel tölt el, amikor a kacsamell bőrét irdalom vele. Magamat még nem merem, túl fiatal és hamvas vagyok hozzá.

Roald Dahlnak volt egy novellája, ahol egy ügyeskedő régiségkereskedő egy Chippendale-garnitúrát akart vásárolni nyomott áron, amit a segítőkész helybéliek összevágtak, hogy könnyebben beférjen – ilyenre is lehet példa. Nemrég volt szó a holdraszállásnál használt zsákról is, de régebben ásványbörzéken hozzá lehetett jutni olyan római érmékhez és nyers kövekhez is, amelyek komoly értéket képviseltek – ha másért nem, hát a koruk vagy a helyi ritkaságuk miatt. Természetesen a poszt szerzője sosem vásárolt ilyesmit, és még csak nem is hallott olyanról, aki de, de állítólag volt erre példa.

És vannak a könyvek, az a súly, ami az értelmiségi vállára nehezedik, mert nem tudja otthagyni, mert még van fél méter hely a polcon, mert ezt úgyis sokat fogom olvasni, és hiába tudod, hogy akár a neten is megtalálod, tetszik, hogy ott lesz a polcon a több ezer tök felesleges kötet mellett, szóval megveszed. Könyvre alkudni nem lehet, mert az eladó látja rajtad, hogy kifogtál valamit – nincs menekvés, ha kell, megveszed az általa szabott áron, ha nem, akkor meg bánkódsz miatta, mert kiskorodban pont ezt hánytad telibe kakaóval, úgyhogy kéne már egy olyan, amiről nem ez jut eszedbe. Ezek tudják.

A mai nap pozitívuma egy kis Brehm ezer forintért, szerintem kurvára megérte (oké, reprint, az igazi Brehm azért már túl durva lett volna, meg ez a kicsi egykötetes, alig nyolcszáz oldal). Nektek milyen jó fogásotok volt?