×

Köcsög darazsak

Köcsög darazsak

Felkelsz egy szép reggelen, kimész a teraszra a kávéval meg a kutyával, mélyet szippantasz a levegőből, belélegzel vagy három liter nitrogéndioxidot és nyugtázod, hogy még mindig a belvárosban laksz, messze mindenféle káros hatástól, mint a megerőltető fizikai munka, az egészséges testmozgás és az utcán hordott suseszek.

Aztán figyelmes leszel arra, hogy egy micimackós kis fekete felhő közlekedik fejmagasságban és történetesen úgy kétezer darázs lakik a redőnytokodban. Nyilván elkap az ideg, meg a tesztoszteron és egyből rohansz a kemotoxért, hogy márpedig te itt elgázosítod őket, mint… najó, asszem ezt a hasonlatot nem fejezem be.

Szóval odamész, rájuk tolsz egy tubus rovarirtót és röhögve nézed, ahogy a dögök hullanak, mint a legyek. Mert amúgy aki bárminemű cuki méhecskével összekeveri ezeket a szörnyetegeket, az nem is tévedhetne nagyobbat. A darazsak rohadékok.

Egészségügyi kártevőnek minősül, mivel mikrobiológiailag az egyik legszennyezettebb dög, ami rá bír szállni a kajádra. Mivel nem egy békés porozgató, hanem egy szarevő szless ragadozó rohadék, ezért bármilyen szerves hulladékra (dög, szar, hányás, you name it) rászáll. Emellett szívesen laknak emberi otthonok közelében, és megcsípnek a faszba.

Elkezdtem guglizni, hogy mit lehetne csinálni, miután a harmadik teljes tubust fújtam ki rájuk, hogy kinyírjam őket. Gyakorlatilag feketéllik a párkányom és gyors fejszámolás alapján szerintem az ötszázadik hullánál tartok és nem túlzok.

Kiderült: semmilyen olyan házilag, vagy akár szakemberrel végzett darázsirtás nem lesz eredményes, aminek a hatására a királynő nem pusztul el. Teljesen felesleges a dolgozók megpörkölése, kiirtása mindaddig amíg a darázsfészek belsejében egy királynő folyamatosan rakja a petéit. Az ilyen akciókkal az ember alapvetően csak azt éri el, hogy a darazsak agresszívvá válnak, és azonnal támadni kezdenek.

Gondolná az ember, hogy megvárjuk a telet és úgyis kidöglenek. Nade. A kolónia döntő többsége (dolgozók) amúgy is elpusztulnak. A megtermékenyített nőstények a hideg idő beköszöntével igyekeznek védett helyre húzodni, ahol túlélhetik a telet. A nőstény darázs tavasszal felébred hibernált állapotából, alkalmas fészkelőhelyet keres, új kolóniát alapít. Szóval lófaszt.

Az áttelelt, és megtermékenyített királynők minden évben a meleg beálltával elkezdik a letelepedést. Mi akadályozza meg, hogy ne megint az én redőnytokomban telepedjenek meg? Semmi!

Jönnek bazmeg.

View post on imgur.com

 

245 comments

comments user
vau

Ha nem jönnék többet, akkor kinyírtak álmomban a gecik.

    comments user
    taro

    szereld le a redőnyt és keress másmilyen árnyékoló megoldást..

      comments user
      vau

      Pikk pakk megvan, végülis nem öt éve cseréltem.

        comments user
        taro

        gondoltál volna akkor a darazsakra

comments user
taro

nálunk a hegyen egy medicinlabdányi fészek volt a padláson.
otthon meg az erkély fémrúdjába telepedtek be egyszer

comments user
★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

Állítólag létezik akusztikus rovarriasztó. Egész biztosan kapható és legalább drága is.

comments user
Magister Ludi

nálam egy műanyag dobozba költöztek be az erkélyen, amin volt egy kis rés. Az volt a szerencsém, hogy ki tudtam piszkáltam az öklömnyi fészket és széttapostam. A félig lekemotoxozott darazsak még kb. 15-ször visszanéztek, keresték a fészket, plusz engem méregettek. Elég krípi volt.

    comments user
    vau

    Geci krípi. Most gondolkozom a toolon, amivel meg tudom habarni kicsit a fészküket, miután lefújtam a rohadék queent valami matériával.

      comments user
      Magister Ludi

      Hát nem tom. Szét kéne kapni a tokot és leverni az egészet, de valami védőfelszerelést is kéne keríteni.
      Ja, és amikor széttaposod, az ilyen nagyon undorító taknyos-nyákos valami a félkész darazsaktól (pedig arra számítottam, hogy száraz és törik).

      comments user
      Magister Ludi

      vagy: az egészet légmentesen becsomagolod, és pár hét alatt talán éhen vesznek. Aztán a darázshullák szépen elporladnak és elfújja őket a szél.
      De lehet, hogy le kéne napalmozni. Hajnalban, amikor jó az illata.

        comments user
        vau

        Beköltöztek a tok és a hőszigetelés közé…

          comments user
          Lókukac

          Leragasztanám a réseket a gecibe leukoplaszttal.

          comments user
          vau

          Ez egy nagy hosszú rés a redőnyszekrény mellett.

          Akkora kibaszott nagy hive van itt, hogy előbb kimászott belőle Ripley és közölte, hogy dobjak rá atomot föld körüli pályáról.

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          Mostanra elmentek aludni, most kell rámenni rovarirtóval (és/vagy kénnel)

          comments user
          Magister Ludi

          de nem szabad a kézben tartani a zseblámpát vagy fényforrást, mert arra jönnek.
          Szóval le kell pakolni a lámpát messzebb a bevilágításhoz és sötétből indítani a támadást.

          comments user
          Lókukac

          Sterimóba valami fasza foszforsavészter és le van a gond. Gumikesztyű, arcmaszk. Csak ötletelek, de nehogymá egy dúcidegrendszer nyerjen…

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          és közben halálra marnának

          comments user
          Lókukac

          Lófaszt. Pufajka, heggesztőkesztyű.

          comments user
          Magister Ludi

          Hívjál darázsirtó embert. Különben a saját halottunknak fogunk tekinteni.

comments user
Lókukac

Egy NDK táborozás alkalmával husángot akartam vágni sütőnyársnak, de megtámadott egy raj darázs. Hála a kétcsíkos mackóruhámnak, csak a felsőajkamat és az egyik szemhéjamat csípték meg. Úgy festettem, mint az idős Bud Spencer és Geronazzo Mária szerelemgyereke.

comments user
ApuElcseszettÉleteVagyok

elhagyott fészekbe nem költöznek be. szóval ha kiirtod őket, a fészket ne szedd ki.
és reménykedj a kemény télben, az megtizedeli a királynőket.

    comments user
    Magister Ludi

    ez tuti?
    Van valami könyvem Rovarbölcsők címmel, ami annyira undorító, hogy soha nem néztem tételesen végig. Most lehet, előveszem.

comments user
ApuElcseszettÉleteVagyok

https://media.giphy.com/media/XvQXEi09zfmcE/giphy.gif

comments user
ApuElcseszettÉleteVagyok

illetve azt tudnám még javasolni, hogy add el/ki valami baleknak és költözz el.

comments user
ApuElcseszettÉleteVagyok

bejött a tetőablakon egy kibaszott poloska.
itt üldöztem amíg be tudtam fogni az erre rendszeresített szaros küblivel – kézzel nem érek ezekhez a fírgekhez – és kibasztam a sötétségbe ahonnan jött.
a sátán szárnyas kis cimborái.

    comments user
    vau

    Kezdődik. Ki fognak csinálni minket.

    comments user
    TheZeroTheorem

    én is ilyen humánus voltam a pókokkal, de nemrég lebukott az egyik.
    kibasztam az udvarra egy baszott nagy pókot az ajtótól vagy 10 méternyire, elszívok egy cigit, indulok befele, és az a baszott nagy pók ott tolakszik befele a küszöbön.
    na azóta agyonütöm/taposom őket, mert a szomszéd utcából is visszatalálnak valahogy!

      comments user
      ApuElcseszettÉleteVagyok

      ez nem a humanitásomból fakad, hanem a poloskát elég megijesztened, és kurva büdös lesz tőle minden napokig…

        comments user
        TheZeroTheorem

        na ja, de a befogástól is megijed, nem?
        szerencsére itt nincsenek! 😀

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          ha kellően nagy küblivel csinálod, nem veszi észre, csak hogy már kinn pattog a tetőn az ereszcsatorna felé… akkor meg már összefoshatja magát.

comments user
ApuElcseszettÉleteVagyok

gyerekkoromban voltam csillebércen táborban (ebből is látszik, hogy mekkora kommancs vagyok), ahol beleléptem egy olyan fészekbe, amit a földbe ástak ezek az átkozott korcs darazsak.
két napra rá, hogy szarra összemartak, kirereltek bennünket a barakkokból, jött egy markoló, és két köbméternyi földet dolgozott ki, amikor még mindig sűrű felhőben őrjöngtek a markolókanál mellett a dögök.
Még jó, hogy senki nem szakadt be közéjük, elég ronda látvány lett volna ahogy a felpuffadt felhasadozott hulláját kihúzzák a lyukból…

comments user
ApuElcseszettÉleteVagyok

Gyerekkoromban édesapámmal jártam horgászni – vagyis ő járt velem, mert tudta hogy szeretek, és kis szaros voltam, hogy egyedül elengedjenek még.
Az egyik ilyen alkalommal átmentem a gát túloldalába a nádasba pisálni, és amikor széthajtottam a nádat, vagy hat-hét szívlapátnyi darázsfészekbe botlottam bele. Mondanom sem kell, hogy rögtön elfelejtettem, hogy minek is mentem oda, és a szandálomat elhagyva, üveghangon sikítva szaladtam fel cikkcakkban mezítláb a tarlóra nyírt gátoldalon egy kibaszott nagy darázsfelhővel a hátam mögött… eltelt vagy 5 perc mire fateromhoz visszaavászkodtam jó két kilométer sprint után, és a szandálomért ő ment vissza, mert mondtam, hogy ha nekem kell, akkor az elveszett…

comments user
★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

Azért szeretem a pókokat, mert megeszik a molyokat. A molyokat azért nem szeretem, mert megeszik a nemezelt technikával készült cica szobromat. A speampunk lámpám alatt.
Most akkor van egy 3,5 centis pókom, 30 centi pókhálóm és nincsenek molyok.
Szerintem nyerésre állok.

    comments user
    vau

    Nem igazán jutottam tovább a nemezelt cicaszobrodon.

comments user
ApuElcseszettÉleteVagyok

A buzi kivitelezők valamit nem teljesen jól oldottak meg a pecóm tetőterének párazáró fóliázásánál, és valamelyik évben a tetőtérbe fészkelt fírgek bemásztak a légkondi beltéri egységének vezetéke mellett. Valószínűleg beleköltöztek a kőzetgyapotba, mert még januárban is előkerült egy-egy, aztán egész februárban fagyott mint a szar, és azóta nincs darázs a tetőszerkezetben. Nem mertem kibontatni, mert szerintem az egész egy kurva nagy papírdarázs-fészek.

    comments user
    Magister Ludi

    jó, most már bevallhatod, hogy a darázsos horrorfilmed jeleneteit teszteled itt a szélesebb közönséggel.

      comments user
      ApuElcseszettÉleteVagyok

      volt akkoriban egy dugipajtásom, ilyen bongyor haja volt, és elég kellemetlen volt amikor az egyik este szex után beletúrt a hajába és megcsípte egy darázs.
      akkor egy ideig inkább lakást béreltünk a városban kúrni.
      de persze ezek a férgek berepülnek a nyitott ablakon is, szóval a fasz se tudja, hogy az éppen honnan került oda.

comments user
ApuElcseszettÉleteVagyok

De van még sok jó történetem darazsakkal.
Az egyik cimborám egész tisztességes darabot harapott ki az aszfaltból, amikor perecelt egy nagyot egy ilyen fíreg miatt bringával. Alul-felül minden elülső foga műfog. A klipszpedál is jó dolog…

comments user
dzsungelmacs

nagyon szép koszorút küldök a temetésedre.

comments user
Lókukac

Azért kurvanagy ajándék a sorstól, hogy ezek ilyen kicsik. Ha mondjuk mangalica-méretűek lennének, akkor baszhatnánk a Fenistilt, a lapockák között jönne ki a stafni méretű fullánk. Erőltetni kéne a röhögést egy csípés után.

      comments user
      Lókukac

      Nemtom, tudod-e, de van egy olyan, hogy kék fadongó. Baszki, hüvelykujj méretű, a tüzifában találtam, hasogatás közben. Olyat csíp, hogy beszarsz.

        comments user
        vau

        Az csíp az a rohadék? Tudom, hogy van, nálunk úgy vonzotta anno a lila akác őket, mint a kurvaannya. Azt hittem, hogy nem bánt.

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          mint az állat. bár talán inkább harap
          egyébként békés jószágok, nagyon kell basztatnod ahhoz, hogy neked forduljon.

          comments user
          Lókukac

          Nem olyan agresszív, mint a kicsik, de amikor megrongálod a hajlékát egy szekercével, akkor azért morózussá válik. Ilyen járatot rág a tűzifába vagy a teraszkorlátba és ott héderel. Rémisztő!

comments user
Fisherman’s wife Margit

Szegény vau.
Most épp alvó (vagy mit csinálnak ilyenkor) darazsak vannak a fejem fölött, kint a redőny alatt. 😀
Ezeket még nem bántottuk.

    comments user
    ApuElcseszettÉleteVagyok

    jeeeeeeee….
    Margiiiit….
    Örülök, hogy itt vagy 🙂

      comments user
      Fisherman’s wife Margit

      Én is örülök hogy itt vagyok. 😀 Neked volt másik nicked? Bocsi, még új vagyok itt a klubban. 🙂

        comments user
        vau

        Tökmindegy, nem?

          comments user
          Fisherman’s wife Margit

          Nekem mindegy. 🙂
          Nem akartam izé lenni, csak ismerkedek na. 😀

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          nem gáz, vállalom.

        comments user
        ApuElcseszettÉleteVagyok

        volt. de már elmúlt.
        sőt egyszer kifejtettem neked, hogy büdös tolvajnak kell lenni ebben az országban, mert azt érdemlik a birkák.
        igaz sakálrészeg voltam.

          comments user
          Fisherman’s wife Margit

          Van az úgy néha. 🙂

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          van.
          na mindegy, ennél hitelt érdemlőbben nem tudom bizonyítani, hogy ismerjük egymást, és az a rendjén való, ha nem is emlékszel, ki a fene vagyok 🙂

    comments user
    vau

    Nagyon örülünk, hogy itt vagy, Margit!

      comments user
      Fisherman’s wife Margit

      Mí tú. Nemrég értem haza a büdös városotokból. 😛 Gondoltam benézek ide kicsit.

        comments user
        vau

        Ez egy nagyon klassz kis város, még ha szúnyogokat úgy is kell importálnunk.

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          van az azért ott is.
          délután az irodában a hátam közepét csípte meg egy.

          comments user
          dzsungelmacs

          itt ma délután volt irtás, ilyenkor mindig rám hozza a frászt a repcsi. és persze, mint mindig, eddig nem igazán voltak szúnyogok, de az irtó cucctól feltámadnak és agresszívek lesznek.

          comments user
          egyedi

          engem tegnap két helyen is harapott

          comments user
          vau

          mondjuk ez az én darázsdrámámhoz fogható magnitúdó.

          comments user
          egyedi

          pontosan. nagyon viszketett :))
          jóvanna. átérzem én a problémád. félek a darazsaktól, de szerencsére még soha nem csípett meg egy sem. de tényleg miért nem hívsz egy szakembert? ez veszélyes móka

          comments user
          vau

          Egy igazi férfi:
          – nem nézi meg a műszaki berendezés használati utasítását
          – nem kérdez egy barkácsáruházban
          – nem hív szerelőt
          – nem hív szakembert

          comments user
          Lókukac

          Szoknyát hord.

          comments user
          vau

          És mindig zord.

          comments user
          Lókukac

          Naponta háromszor csendül fel nálunk, amikor az anyja tornázni megy. Szerintem kurvajó album. Mérlegelem, hogy kiírjam-e magamnak a kocsiba.

          comments user
          vau

          kicsi úúút, hova mééész.

          comments user
          Lókukac

          https://youtu.be/eHvpBCxgKWU

          comments user
          egyedi

          ja, büszkeség is van a világon.

    comments user
    dzsungelmacs

    szia! 🙂

comments user
★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

Vau elakadt a nemezelt cica szobromnál.
Kérlek, erősítsétek meg, hogy lehet az embernek nemezelt cica szobra a steampunk lámpa alatt egy lego birodalmi rohamosztagos és néhány Hello Kitty szellem társaságában.
Ugye ez még nem túlzás?
https://uploads.disquscdn.com/images/21b2424de05bf36d2518dc69b0094b57601bee8a940ea1effbee95a72402a479.png

    comments user
    dzsungelmacs

    szerintem a macska se rossz, de ez a lámpa nagyon tetszik. linkelted már valamikor korábban is és akkor is csorgattam rá a nyálam.

      comments user
      vau

      Kértem róla posztot, de hisztizik.

        comments user
        dzsungelmacs

        jaj, ezek művészi írók! jó, akkor ostromolni fogom. vagy csinál posztot vagy bannol. 🙂

    comments user
    vau

    Dehogy, tök normális bizonyos kultúrákban.

    comments user
    egyedi

    szerencsére a helókittik nem látszanak. a cica tök élethű 🙂

    comments user
    Fisherman’s wife Margit

    Lehet persze. Aztán, hogy ez mit jelent, az más tészta. 😀
    Amúgy jó kis kompozíció.:)

    comments user
    Lókukac

    Hétévesen hímeztem kalocsait és jártam makramé szakkörre. Nem para.

      comments user
      vau

      Légyszi ne bátorítsd ezzel a nemezelés dologgal.

        comments user
        Lókukac

        Régebben, hajnalonta a közszolgálatin volt ilyen műsor két írásvetítős homokanimáció között, ahol a bőcsészkinézetű spiné gyúrta a szőröket nemezzé és készített ilyen grincses sapkát szivárványszínben. Kávé és kaki között néztem mindig, hajnali horgászat előtt. Ja, és a halpucolás darázsügyi vonatkozásait ide akartam szőni, de nyilván tudod.

          comments user
          vau

          A darazsak tuti, hogy a sátán fingjából fogantak.

          comments user
          Lókukac

          Feltehetőleg van valami szerepük az ökoszisztémában, például, hogy az ember ne tudjon zavartalanul annyi dinnyét zabálni.

          comments user
          vau

          Vagy hogy ne ehess annyi finom dolgot anélkül, hogy valami dögben kóricáló sárga szörny ne csípné meg belülről a torkodat.

          comments user
          Bernard Black

          egyszer ittam darazsat

          comments user
          Lókukac

          A kempingszék mellé rakott sörösdoboz kész életveszély. Az ittasan beledobott csikkek még hagyján, de belemásznak ezek a gecik és akkor lehet prüszkölni.

          comments user
          egyedi

          😀 a csikk az tuti

          comments user
          Lókukac

          Voltam olyan disznóvágáson, ahol az ember nem vette észre, csak a végén. Napi 4 Andaxint szedett a pánikbajra, mentősofőrként. Kb 3 doboz kékmulti volt az itókájában. Nem lett baja.

          comments user
          egyedi

          jézusom :(( fúj szegény

        comments user
        Fisherman’s wife Margit

        Miért, a lányomnak is tetszett a kézműves táborban. 😀

          comments user
          vau

          http://holdkomp.hu/kezmuves-poszt/

          comments user
          Fisherman’s wife Margit

          Jó majd behozom a lemaradást olvasásban.

          comments user
          vau

          240 cikk, szóval hajrá. Lassan kiadhatunk egy könyvet.

        comments user
        ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        Lyézusfasza, azt néztem közben, mi az a fekete kábel tosz a képen?
        Aztán rájöttem, egy girárhangoló szuperérzkeny mikrofon, amit egy félkész projektemhez kerítettem. Macintosh platformon szeretném mérni a mechanikus karórák pontosságát a tiktakkolásuk alapján. Saját szoftverrel. 😀
        Atyaég, na abból tényleg lesz poszt ha a végére jutok.

          comments user
          Bernard Black

          te nem vagy normális

          szerencsére

          comments user
          Fisherman’s wife Margit

          😀

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          te amúgy hivatalból is órás vagy, vagy csak hobbiból?
          ezt már régebben meg akartam kérdezni.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Az utolsó hivatalos órás a Vályi család volt Magyarországon. Vályi Zsolt külföldre ment az Orex után, az OKJ-s órás képzést pedig megölte az ostoba politika.
          Ez is megérne egy történetet.

          comments user
          D. Pin Trouble

          akkor pls
          a márkás órák egyikét sem itthon szervizelik már?

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Dehogynem.
          Van még kihalóban egy-két jó órásmester.
          A márkás témáról pedig írtam külön posztokat, de lesz még.
          http://holdkomp.hu/hogyan-ne-vegyunk-karorat/

          comments user
          vau

          Egyben teljesen megölted a motivációmat egy jó speedmasterre.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Mutatom majd a szegény ember speedmasterét, az tényleg jó.

          comments user
          vau

          Nekem olyan kronográfot mutassál, ami szexi és vékony és svejci és megvehetem a nyugdíjamból.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Erre szerintem térjünk vissza személyesen. 🙂

          comments user
          D. Pin Trouble

          ezt olvastam, de őszintén szólva nem vitt túl messzire 🙂

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Mert ez egy sorozat.
          Ezzel húzzuk be az olvasóinkat a reménytelenség mélységes bugyraiba.

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          én ismerek egy nagyon órást, bár ha mindenhol úgy megy mint a mi szakmánkban, akkor őt is biztos szidják a háta mögött.

    comments user
    Bernard Black

    a bátyám macskaszőrből nemezelt labdát, mert ha már úgyis hullik, végül is miért ne

      comments user
      vau

      Amikor még hosszú hajam volt az akkori csajom húgának csináltam belőle egy kis macit ajándékba, mert folyton baszogatott a fürdőkádban maradt hajszálak miatt.

comments user
vau

Ellentétben mivel sikerült találnom egy kivitelezőt, hamarosan indul az építkezési napló rovat. Picit féltem, hogy idő előtt kifogyok azokból a témákból, amin tudok őrjöngeni, ha véget ér a trónok harca idénre, de nem kellett csalódnom.

    comments user
    ApuElcseszettÉleteVagyok

    lol.
    akkor lejössz a kávéról.

    comments user
    Bernard Black

    a vizesekkel vigyázz, annál kóklerebb szarházi bandát még nem hordott a hátán a föld

      comments user
      ApuElcseszettÉleteVagyok

      mind fasz.
      ajánlom megtekintésre a buheramátrixot.

      comments user
      D. Pin Trouble

      húsz éve mondom szó szerint ugyanezt

      comments user
      vau

      Hallod, lekúrt a villanyszerelő csávó, hogy miért nem készültem a bekötési helyszínrajzzal, amit nekik kellett leadnom.

      Mondok ha már kötelező volt leadni, gondoltam nem kell bemagolnom. Tizenöt évvel ezelőtt megöltem volna, most kikerestem a telefonomból.

        comments user
        ApuElcseszettÉleteVagyok

        egyébként azt a villanyos tervezőnek meg kellett volna csinálnia…

      comments user
      Lókukac

      A vizet házilag, szakmunkás nélkül nem lehet megoldani? Még nem építkeztem, de ezt szerintem a hülye is meg tudja oldani segítség nélkül.

        comments user
        vau

        Tulajdonképpen mindent meg lehet oldani házilag, de szerszámok híján elég sokat tudsz szopni mindennel, plusz irgalmatlan sok idő mindent megtanulni, kibérelni, megcsinálni.

        Polgári hivatás mellett gyakorlatilag egy tíz évet elépítkezhetsz, mire megvan.

          comments user
          Lókukac

          A villanyt meg a gázt nem merném én csinálni így nullkilométeresen, de a víz szerintem lófasz. Mondjuk én költségérzékeny vagyok, pl glettelésre meg festésre sem basznék el többszázezret.

          comments user
          vau

          Na az a kettő tipikusan simán megoldható házilag. Laminált padló szintén. Szerintem még a gipszkarton sem egy nagy vaszisztdasz, de ezeket mondjuk mind csináltam már, a többit meg kevésbé.

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          a villanyszerelésről én annyit tudok összvissz, hogy a feszültség alatt lévő vezeték ugyanúgy néz ki, mint amelyik nincs feszültség alatt, csak más a fogása.

          comments user
          Lókukac

          A sufnit meg a garázsvilágítást be merném kötni, de bonyibb dolgot nem.

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          múltkor beszélgettem faterommal a villanyszerelésről, és el tudta úgy mondani, hogy megértettem, úgyhogy már nem fosok annyira tőle, de csinálni akkor sem csinálnám.

          comments user
          Lókukac

          Csak kell egy olyan műszaki ellenőr is, aki kimondja az áment a barkács gubancolásra. Szóval én sem fosok, csak mégis inkább csinálja szaki.

          comments user
          vau

          Apámmal szereltem már villanyt, de csak akkor vagyok hajlandó, ha megmondja, hogy mi a faszt csináljak.

        comments user
        Bernard Black

        hát a falban a rézcsöveket, amiket itt húsz évvel ezelőtt elbasztak, nem. bár elbaszni én is el tudnám. meg van egy olyan varázslatos képességem, hogy ha vizet próbálok szerelni, eltöröm, elbaszom, és a végén iszonyú drága lesz.
        ha fizetek valakinek, úgy bassza el, hogy még működik legalább.

          comments user
          Lókukac

          Node irreális pénzeket kérnek el faszomöccse munkákra. Tényleg inkább kivennék egy hét szabit, minthogy hajkurásszam a devergopólós vállalkozót az egyfogú brigádjával.

          comments user
          Bernard Black

          szerintem a falvésést meg a csövezést meg nem oldanám egy hét alatt, vagy ha igen, garantáltan elbasznám

          comments user
          vau

          Vadászni kell azokat az embereket, akik egy méternél többet véstek életükben és ez konkrétan kezd tragikus lenni.

          Azon gondolkoztam, hogy pakisztánból hozatok be párszáz kőművest, akik ásnak meg falaznak és meggazdagszom a faszba, ők meg tolhatják haza a lóvét a családnak és még nem is tartanám őket állat módjára, mint a dubaiak.

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          ez nem hülyeség különben.
          tavasszal voltam kinn az apollo csarnok építkezésén, ahová kvázi ilyen biorobotokat kerestek. és már akkor sem lehetett felhajtani embert.
          akkor volt másfél kilométer hosszú a csarnok, és mondták, hogy lesz még egy ilyen. vagy kettő.
          vidéken meg közmunkán tingilingiznek a kőművesek, mert ők nem akarnak elmenni 150 kilométerre dolgozni. eszem megáll.

          comments user
          vau

          Egymást tapossák az elmaradott országokban vidéken, hogy normális munkát kapjanak. Az osztrákok nyilván nem alkalmaznák őket, de ide meg a környékre úgy mennének, mint a cukor.

          Ha bevezetnénk az eurót, a hitel is alacsonyan maradna, ami mondjuk ingatlanlufihoz vezetne, de addig mondjuk lehet egy csomó pénzt keresni.

    comments user
    TheZeroTheorem

    új ház nulláról?
    én felújítás előtt állok, minden csere, szóval érdekel mi mennyi…

      comments user
      vau

      Új nulláról, aha. Van segítségem szerencsére.

      comments user
      Bernard Black

      az ablak olyan kibaszott drága, hogy a párkányról a port szippantgatom, hogy meglegyen az illúzióm ahhoz, hogy ez megérte, mert heroinból van

        comments user
        Bernard Black

        vagy kokainból. háromrétegűből. legalább.

        comments user
        TheZeroTheorem

        na ja, tudom, én fa nyílászárókat akarok, az meg még drágább.

          comments user
          D. Pin Trouble

          igazi burzsoá vagy

          comments user
          Bernard Black

          te, nem feltétlenül. most vagy őszintétlen összegeket mondtak nekem rokonaim, vagy én vettem irdatlanul drága ablakokat, a titok mondjuk a cucc méretében van, de én három kömmerling ablakért és egy ajtóért annyit fizettem, mint egy nem túl nagy családi ház fa nyílászáróiért. Viszont itt kurva nagyok az ablakok.

          comments user
          TheZeroTheorem

          itt is az a gond, hogy speciális méretek vannak. így sokkal drágább.

          comments user
          vau

          mondjuk ideje volt kicseréltetni, a múltkori szerkesztőségi megbeszélésünkön be kellett szíjazni magunkat a fotelbe, hogy ne vigyen ki a huzat.

          comments user
          Bernard Black

          mert nyitva volt bazmeg

          comments user
          vau

          Mondjuk ez sokmindent megmagyaráz.

          comments user
          egyedi

          :DDD

          comments user
          vau

          Ó, én rájöttem, hogy hogy kell még annál is több pénzt elbaszni: rá kell bízni az építészedre, annak semmi se drága.

          comments user
          TheZeroTheorem

          de legalább remélhetőleg minden szép lesz, és funkcionális.

          comments user
          vau

          Azért próbálom megfogni az ambícióit.

        comments user
        TheZeroTheorem

        a porról jut eszembe:
        http://24.hu/elet-stilus/2017/08/18/ibizan-kerestuk-habony-arpadot/

        😀

        comments user
        Fisherman’s wife Margit

        Nem bírom, itt röhögök a szövegeiden. 😀

comments user
Fisherman’s wife Margit

Ja csípésügyben, ha valakinek hasznos tanács, új felfedezést tettem. 🙂 A bögölycsípésre pl rohadt érzékeny vagyok, kb 3 napig szenvedek az oltárira bedagadt tagjaimtól. De rájöttem hogy Betadint kenek rá kb azonnal, és voilá, semmi dagadás. Kurvajó! 😀 Mert ezek a rohadékok annyi bacit meg mindent átvisznek a nyálukkal vagy mivel.

    comments user
    ApuElcseszettÉleteVagyok

    én a szúnyogcsípéstől is bedagadok, de akkor majd kipróbálom a betadine-t

      comments user
      Fisherman’s wife Margit

      Akkor remélem, szúnyogmentes helyen laksz! Az nem lehet kellemes basszus.

        comments user
        ApuElcseszettÉleteVagyok

        ja. egy erdő mellett…
        de inkább ez, mint a beton.

          comments user
          Fisherman’s wife Margit

          Azt mondjuk megértem. Mármint az erdő mellettet. És akkor le is esett, hogy ki vagy. 🙂

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          Apu elcseszett élete vagyok.

          comments user
          Fisherman’s wife Margit

          Fisherman’s wife Margit vagyok. 🙂

          comments user
          vau

          ezekre a darazsakra gecire pipa vagyok.

          comments user
          Fisherman’s wife Margit

          Gondolom. Remélem, ki tudod nyírni őket!

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          felmutattam megoldásként az építőipar szent grálját, a purhabot. mindenre IS jó.

          comments user
          Bernard Black

          és tök olyan íze van, mint a kuki-puki-stb ropogtatnivaló extrudált kukoricának. ha nagy leszek, egyszer extrudálok egy ökröt

          comments user
          Lókukac

          Azt jó, ha tudod, hogy egy extrudált ökör kb zeppelin méretű. Ezért nem eksztrudálok soha ökröt.

          comments user
          Bernard Black

          kell hívni vendégeket és megnézni a sátántangót

          csak elfogy

          comments user
          vau

          Olyat mondjuk csinálhatnánk. Főzünk egy termosz kávét, hozunk egy rekesz sört, kibasszuk nagyképernyőre és nagyon nagyokat, nagyon hosszan nézünk.

          comments user
          Bernard Black

          ez emberkísérlet. én egyébként megpróbáltam megnézni, elaludtam, és nyilván nem követtem, mi történt közben, de úgy tűnt, hogy semmi.

          comments user
          Lókukac

          Könyvben sokkal jobb. (Nem)

          comments user
          Lókukac

          El hát, ha néha öblít az ember. De ha Sátántangó is lesz akkor nem ártana valami mártogatós is mellé.

    comments user
    Bernard Black

    a bögöly ősgeci, ráadásul leütni sem lehet, nem tudom, miből rakták össze. rábaszol egy kurva nagyot, oszt vidáman tovább basztat. tudományos kísérletként asszem megpróbáltam apám hátán is agyonbaszni egy ilyen szörnyet, amikor kirándultunk, neki rosszabb volt, mint ennek a kis fingjóskának, simán túlélte.

    ha szeretnék egy atombunkert építeni egyszer organikus stílusban, bögölyből raknám össze

      comments user
      Fisherman’s wife Margit

      😀 Tegnapelőtt pont lecsaptam egyet kint egy gyerektekebábuval. 😀 Kb 3cm hosszú volt, igazi vadállat, és körülöttünk repkedett.

      comments user
      vau

      Rábaszol és jön újra, mint egy kibaszott meszersmitt, de még jobban felbátorodva.

    comments user
    egyedi

    ez jó, kipróbálom

    comments user
    taro

    csípésre széleslevelű útifű, még a helyszínen

      comments user
      Fisherman’s wife Margit

      Köszi, ezt is kipróbálom.

comments user
D. Pin Trouble

Nálam minden évben odaköltöznek a padlásra, aztán őszre le is lépnek. Tavaly olyan banda volt amelyik nem normál darázsfészket barkácsol, hame felhordtak vagy két ökölnyi sarat és azt ragasztották a gerendára maguknak.
Most meg fürkészekkel vagyok tele, beiszapolsz egy gödröt ültetéshez és máris ott tekereg hogy ő odatojna, ha szabad

    comments user
    vau

    A fürkészek legalább fankin néznek ki, ezek simán csak büdös nagy rohadékok.

      comments user
      D. Pin Trouble

      mondjuk olyan is van, a kerti tóra nagyon buknak

        comments user
        vau

        Akarok egy kerti tavat, amiben tudok horgászni. Telepítenék bele compókat meg sügereket és egy kis hídon ücsörögnék felette és valami szépre gondolnék közben.

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          pl hogy van egy saját szúnyogkeltetőd…
          ha csak nem telepítesz bele keszeget is.

          comments user
          vau

          Domolykókat. És így a szomorúfűzfák ágai lógnának be és kapkodnák róluk a bogarakat.

          Majdeccer.

          comments user
          D. Pin Trouble

          Nálam csak snecizni lehetne aranyhalra
          A szomszéd macskák művelik is ezt a sportot

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          hogy én hogy gyűlölöm a macskákat.

          comments user
          D. Pin Trouble

          nem vagy egyedül ezzel a hobbiddal. rohadt parazita népség

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          toxoplazmózissal irányítják az emberiséget.

          comments user
          Bernard Black

          én egy lávatavat szeretnék fekete unikornisokkal, pálpusztait használnék csalinak

          comments user
          egyedi

          a lovak nem legelnek?

          comments user
          Bernard Black

          ezek nem, ezek cápát esznek

          comments user
          egyedi

          pálpusztaival? gurmék, vagymi?

          comments user
          Bernard Black

          aztán kijönnek reklamálni, hogy nem volt elég kézműves a sör és nincs paleolit desszert, a faszom tele van már velük

          comments user
          egyedi

          ne kapasd el őket, akkor minden rendben lesz.

          comments user
          vau

          az mondjuk nagyon metál lenne.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Fehér vagy ezüst unikornisokat szeretnék inkább.
          Legyen végre stílusod.

          comments user
          Bernard Black

          napok óta azon gondolkozom ,hogy van egy ilyen iszonyúan fekete festék, bármire ráfested, annyira sötét, hogy úgy néz ki, mint egy lyuk, és ezzel lefestenék egy ajtót otthon. vajon hányszor mennék neki kómásan, amikor csak kilézengek pisálni?

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Nekem olyan ajtó kéne, ahol a fotonok találkoznak, megsemmisítik egymást ütközéskor és nincs többé fény. Elég menő. A Nagy Hadron Ütköztető pár milliárd ólomatom ütköztetése mentén 13 eseményt talált 4,4 szigma bizonyossággal, 7 szigmától fogadja el a tudományos közösség.
          Nekem már a négy is okés volna, nem vagyok telhetetlen.

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          félhomályban részegen, vagy beszívva meg ott rettegnél tőle, hogy mikor jön ki belőle a mókár…

          comments user
          Bernard Black

          a vécécsészét kéne lefesteni. olyan lenne, mint beleszarni a végtelenbe

          comments user
          vau

          megszólalt a cicanemezelő.

          https://unicorn.jocke.no/

      comments user
      ApuElcseszettÉleteVagyok

      lódarazsak, vagy csak sima darazsak?

        comments user
        vau

        Simák. De tényleg kiirtottam már vagy ötszázat.

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          megrágják az eps habot is a gecik…
          úgy rágják ki maguknak az odut.

          comments user
          vau

          Tuti h abba fészkeltek be ezek a förtelmes rohadványok. Ilyenkor mi van, szigeteléscsere?

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          ha te lennék, éjfél után kifújnám purhabbal.

          comments user
          vau

          Mondjuk ez nem hülyeség. Nem nyomja szét a faszba?

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          nem. le nem dobja, kifolyik ami tágul. tegyél alá fóliát, hogy ne bassz vele össze mindent, aztán adjál nekik.
          ami benn marad, az megfullad.
          darázsholokauszt.

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          illetve azt még hozzáteszem, hogy és imádkozz, hogy ne találjanak kiutat, mert egy kicsit idegesek lesznek ettől a meglepi ajándéktól.

          comments user
          vau

          Azt gondoltam, hogy kombinálom az élvezetet és előtte bekínálok egy doboz rovarirtót is, plusz egy vasrúddal megsedrem picit előtte a kaptárt, hogy tutira mindenhova jusson a matériából.

          comments user
          Bernard Black

          kár érted, kiváló ügynök voltál

          comments user
          egyedi

          védőfelszerelést csinálj előtte! nylon harisnyából kalap, meg ilyesmi

          comments user
          Lókukac

          Van esetleg egy szabásmintád a nylonharisnya kalaphoz? Néha ilyen bolondozós hangulatom van, olyankor viselném.

          comments user
          vau

          meg fellépésekre.

          comments user
          Bernard Black

          el kell nekik játszani a petróleumlámpát. tudom a basszusát, tutira meg sem állnak a szíriuszig

          comments user
          Lókukac

          Nem passzol a tollboához a bézs. Nem vagyunk barbárok, elvégre.

          comments user
          vau

          Az ízléstelenül hivalkodó lenne.

          comments user
          Lókukac

          Maximum egyszer vállalható, de akkor is csak amolyan nonkonform kacérságból.

          comments user
          Lókukac

          Beh kár, a zöld nem az én színem.

          comments user
          egyedi

          csinálhatod fekete neccből is. szexi lesz

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          védőfelszerelés darázsirtáshoz:
          http://vignette2.wikia.nocookie.net/spacemarine/images/4/4b/Armor_Master-Crafted.jpg
          Kill the Heretics!!

          comments user
          vau

          Burn the mutant!

          Kellene úgy ötször ennyi szabadidő.

          comments user
          Bernard Black

          levágod, ami kigyün. ronda, de elvileg működhet

          comments user
          Bernard Black

          a fát is szétkúrják, mármint a lódarazsak. igazi gecik

comments user
Pszeudopiréz

ugyanez vályogházzal még sokkal izgibb. a gecik kirágják a falat, yo. purhab is csak akkor, ha előbb kivésted a fél falat és minden járatban megtaláltad az utolsó harczost is.

    comments user
    vau

    Asszem beszoptam.

      comments user
      Pszeudopiréz

      a betont nem tudják kirágni, a fát nehezen, de a vályogot mint a lézerkard.

        comments user
        Bernard Black

        mondom, a fát is eszik, de azok a lódarazsak. kibaszott nagy, nagyon hangos, nem tudom, milyen, ha megcsíp, de eleve a kurva anyját már előre is. egyszer pingpongütővel küldtem ki egy ilyen jószágot a szabad ég alá, mert hát bazmeg

          comments user
          Bernard Black

          ja, és a kutya sportot űz minden olyan állat vadászatából, ami árthat neki, a lódarázs a főellenség. egyszer ki kellett szedni az orrából egy szarvasbogarat is, belekapaszkodott a likakba

          comments user
          Pszeudopiréz

          na ezt nem

          comments user
          Bernard Black

          nyígott is szerencsétlen, de azóta pusztítja is őket

    comments user
    ApuElcseszettÉleteVagyok

    megfullad ami bennmarad.

      comments user
      Pszeudopiréz

      hooogyne persze! kirágja magát, vagy nyom egy healspellt és feltámadnak a többiek, vagy felhívja a távoli rokonokat, én nem kockáztatnék!

        comments user
        Bernard Black

        a darázs a hétköznapi világ demiliche.

        comments user
        vau

        telepatikusan kommunikálnak és idecsődítenek valami xenomorphot.

        comments user
        ApuElcseszettÉleteVagyok

        azért az eps habon még ott van a hálós vékonyvakolat, ami kvázi üvegszövet hálóval megerősített csemperagasztó…
        azt lehet rágni kedvükre.
        megfullad hamarabb, vagy éhen pusztul.

comments user
ApuElcseszettÉleteVagyok

jójét.
https://www.youtube.com/watch?v=1KVROqGETwE

comments user
★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

Mindenkinek van darazsa?
Burzsujok, akkor most már én is kérek!

comments user
orizatriznyák

Még jó, hogy a kék fadongó nem ilyen agresszív köcsög. Darabokat harapnának ki az emberből.

You May Have Missed