Komor Zoltán: Szar meló, avagy van abban valami vérfertőző, ha az ember a családtagjai ürülékét nyomja ki a seggén

Odalép hozzám egy vicces kedvű férfi az utcán, és azt mondja, ad 5000 forintot, ha ott helyben összepisálom magam.

– Csak csurgassa teli a nadrágját, és öné a pénz – lengeti meg az orrom előtt a bankót. Ezzel a méltatlan ajánlattal persze rögtön a büszkeségembe tapos. Rávigyorgok, majd némi erőlködés után összehugyozom a gatyámat. Az idegen elégedetten bámulja a textilen növekvő vizeletfoltot, de amikor a kezembe nyomná a pénzt, elutasítom.

– Tartsa meg a kurva pénzét, képzelje, nekem jól fizető állásom van! – A pasi leforrázva áll, és miközben figyeli, hogyan sétálok el pisafoltos gatyámban, valószínűleg arra gondol: na ilyen egy büszke ember.

Fél óra múlva már az irodámban ülök. Az asztalomon felbontott narancslé és három palack buborékmentes ásványvíz vár. Az előírás szerint napi nyolc órában legalább tízszer kell összehugyoznom magam, ami nem egyszerű feladat, de én profi vagyok, van hogy tizenötször is képes vagyok telicsurgatni a kisgatyámat. A főnök nagyon elégedett velem. De hogy mennyire, az a következő kávészünetben derül ki – miközben ott állok összepisált gatyájú munkatársaim mellett, hozzám lép, és előléptetést emleget.

– Manapság minden ócska gyakornok képes összehugyozni az alsóját – magyarázza. – De a statisztikák szerint nagyon kevés ember tudja túllépni a felnőtti létünkből adódó, belénk kódolt egyik legerősebb gátat.

Új irodát kapok tehát egy bélsárszagú emeleten. A szomszédos kollégák irodáiból hangos szellentések zaja és kénes bűz érkezik. A főnök megkér, hogy rögtön lássak munkához. A kényelmes bőrszékembe ülve megpróbálom tehát összeszarni azon nyomban a nadrágomat, de megszokásból összehugyozom. A főnököt ez nem töri le, azt mondja, hamar belejövök majd a dologba, csak idő kell az átállásra.

Telnek az órák, de nem sikerül a dolog. Csüggedten bandukolok ki a folyosóra a kávéautomatához. Körülötte foslétől átitatott öltönynadrágban ácsorgó fiatal férfiak állnak és az autókról beszélgetnek. Elképzelem, ahogy összeszart nadrágban én is egy kényelmes Porschéban ülök – pont olyanban, mint a hónap dolgozója a bekeretezett fotón a falon, de megtudom, hogy vele nehéz lesz versenybe szállnom: egyszer kapocsbelövővel esett neki a segglyukának, és a szélesre kapcsozott ánuszából azóta megállás nélkül folyik a sok lekvárzabálástól mindig híg széklet.

– De nyugi, attól hogy nem te vagy a legjobb dolgozó, még élvezetes lehet ez a meló! – Vereget hátba az egyik ganészagú juppi, példának pedig felhoz egy kollégát, aki van, hogy napokig nem csinálja teli a gatyáját, mégsem rúgták még ki. – Ő aztán kimaxolja az élvezetet – mesélik. – Széntablettákat rág, és direkt megvárja, hogy megkeményedjen benne a szar. Amikor már olyan mint egy kő, kifele menet nyomni kezdi a prosztatáját. Ritkán ürít, de akkor aztán a gatyájába robban – minden értelemben.

– Akad olyan is, aki évek óta csal és még nem bukott le – mondja egy másik, egy távol álló középkorú fickó felé bökve. – Azt hallottam, celofánba csomagolva hordja be az irodába a családtagjai végtermékét, mert ő maga nem tud eleget kitermelni. Amikor senki sem látja, kicsomagolja, óvatosan feldugja magának, és büszként belerottyantja a gatyájába a főnök előtt a felesége, vagy a kisfia szarkolbászát. Én mondjuk sose lennék képes rá. Van abban valami vérfertőző, ha az ember a családtagjai ürülékét nyomja ki a seggén.

A kollégák biztató szavai megnyugtatnak, így aztán visszatérek az irodámba, és a nadrágomba kakálok.

– Na, szóval ez a legszarabb meló, amit el tudok képzelni – vigyorgok az idegen férfira az utcán, aki pár perce megállított, hogy ad 5000 forintot, ha tudok szarabb melót kitalálni, mint az övé. De a pasi nincs meggyőzve.

– Tudja, én HR asszisztens vagyok – mondja lefitymálóan, és zsebre vágja a felkínált pénzt. Ezen aztán feldühödök.

– Jó, hát tarsa meg a kurva pénzét, nekem van munkám, nincs szükségem rá. Író vagyok!

A fickó ezen mereng egy darabig. Majd odacsúsztatja nekem az 5000 forintot.