Kurva szar autók – A nagy első

Ki ne emlékezne az első autójára?

Sok dolgot lehet elmondani az első autóról. Egyrészt valami kibaszottul feleslegesen beleszállsz valamibe, amire gecire nincs szükséged, jobb esetben csak apád vagy anyád levedlett szarját húzod érthetetlenül sokáig, megszabadulva az akvizíció és a karbantartás egy részétől. De az biztos, hogy örökre bevésődik az a foshalom az emlékezetedbe.

Az első autóm, amit használtam egy Trabant 601 kombi volt. Egészen pontosan apámé volt, de talán azért, mert már ő sem mert vele mutatkozni, tulajdonképpen én használtam. Gyakorlatilag csak az olajcserét fizettem benne, ami ugye megtörtént menet közben, apám lakatoltatta ki és cserélte le az ajtaját, amikor lezúztam a hat méter széles bejárónkon. Mivel 6 voltos rendszere volt, ezért gyakorlatilag nem ment benne semmilyen zene és mivel nem volt igazán gazdája (én azt se tudtam, hogy mi a fasz van az autókkal, meg hogy mit kell csinálni, apám meg szerintem valahol konstatálta, hogy ez akkor az én autóm is), ezért rendre szarul működött, tulajdonképpen nem volt biztonságos. Nem is akarom továbbvinni a dolgot, mert megér egy külön posztot, hogy hogy baszódtam be vele az árokba. A lényeg a lényeg, az első autó vásárlása gyakorlatilag pénzkidobás.

Emlékszem sokkal jobban képben voltam a harmadik autómnál, a Golfomnál. Addigra apu eladta a szétbaszott 601 után vásárolt második Trabantunkat is, a szedánt (lol), szóval maradt a Golf. Rém kellemetlen tulajdonsága volt, hogy egyáltalán nem tudtam, hogy kell olajat cserélni benne, mert eddig sem kellett, ezért amikor már gyakorlatilag kátránymassza volt benne olaj helyett, akkor vakarta ki a szerelő a dzsuvából, megtanítva engem egy életre a nem-Trabant jellegű autók legfontosabb karbantartási munkálatára. Érdekes módon a Golf volt az első autóm, amit nem sikerült összetörnöm vagy más módon taccsra vágnom.

Persze ez nem annak volt köszönhető, hogy biztonságosan közlekedtem vagy épp felelősségteljesen. Nem, nyilván úgy vezettem, mint egy hülyegyerek. Logikus lépés is volt ezért egy Honda Civicbe invesztálni, mert az 1.6 ESi, ami fehér és az csajozós. Akkoriban annyit dohányoztam, mint az állatok és az egyetlen tuning kimerült abban, hogy nem tettem rá matricát, de egyszer átprogramoztattam a számítógépét. De ne szaladjunk ennyire előre, mert pont elég alapanyagot adtam a gondolkozásra, hogy ezen a ponton vonhassunk egy konklúziót:

Az első autó az igazán, de igazán kurva szar autó.

Miért? Mert ha olcsón veszed, garantáltan szopni fogsz vele. Mivel nem értesz hozzá, ezért jó eséllyel már vásárláskor úgy átbasznak, mint szart a palánkon. Aztán súlyosbodik a helyzet, mert átbasznak a szervizben is. Sosem felejtem el, az általam eladott Ford Mondeo adásvételét követően felhívott a tulajsrác, aki megvette a V6-ot, hogy a szerelő szerint cserélni kellett a gumikat, centrírozni kellett, cserélni a gyertyákat, a gyertyakábeleket, az olajat, a légszűrőt, a kutyacsontot meg még a faszomtudja hogy mit és hogy ez az átvizsgáláskor nem derült ki és hogy én esetleg térítsek meg ebből valamit. Persze rögtön én magam jutottam eszembe erről a nyilvánvaló átbaszásról, amikor az egyik korai autómon teljes futómű felújítást javasolt a márkaszerviz, féltengelycserével, mert valami alkatrész a saját bevallásuk szerint lötyögött. Azt hiszem akkor volt az autóban 43000 kilométer.

És ilyenből legalább négyet-ötöt benyel az ember a karriere elején-közepén.

Ezért nagyon fontos dolog a “szart csakis olcsón” alaptörvény. Az első autóval a következők fognak megtörténni:

  • Felesleges szervizek aranyáron
  • Egyáltalán nem felesleges, de elmaradt karbantartások következményeinek felszámolása aranyáron
  • Ismerkedés a karosszérialakatossal feleslegesen, mikor horpadást javít
  • A karosszérialakatos hanyagolása komolyabb kár esetén erőforráshiány miatt
  • A beltér fokozatos amortizációja
  • Nem várt szervizköltség valami csúnya fődarab-hiba miatt
  • Újraértékesítéskori csúnya átbaszás

Ezért nagyon fontos, hogy semmiképp ne vegyünk olyan autót, ami különleges. Nincs értelme. Az első autó gyakorlatilag hullajelölt. Ha nem azért szar, mert szarul választottunk, akkor csak simán el fog szaródni, mert hordoz négy-öt olyan típushibát, amiről egyáltalán nem tudtál, de tuti nálad fog előjönni. És egyáltalán nem segít ezen, hogy olasz vagy francia gyártmány, vagy esetleg igazi autó – mindenképp be fogod szopni.

A Totalcar mantrája, hogy állapotot veszünk, nem évjáratot.

Ami elméletben hasznos tanács lenne, gyakorlatilag meg senkinek nincs ultrahangos képalkotó beleépítve a seggébe, illetve faszt nem lehet tudni egy autó motorjáról, váltójáról vagy akár a futóművéről sem. És bízzatok bennem, az autószerelőtöknek sincs fingja se róla. Blogok százai szólnak arról, hogy egy piszlicsáré diagnosztika hónapokig elhúzódik, mert senkinek halvány lila fingja nincs róla, hogy mégis mi kúródott el. Gondoljatok bele, hogy hány hibalehetőség van egy autóban: na, pont ennyi dolognak legalább a fele fog tönkremenni benne a teljes életciklusa alatt.

Persze ne vegyél meg olyat, amiből ömlik az olaj vagy a hűtőfolyadék, de igazából abból is van olyan, ami filléres tömítési probléma, meg van ami egy megrágódott főtengely miatt van, ami teljes anyagi csőd. Ne vegyetek túl fiatal embertől (30 alattitől, mert mind idióta – én is az voltam), ne vegyetek viccesen felmatricázott racsingolós gyerektől. Ne vegyetek menőnek számító tuningautókat és olyat, amiről nem tudja megmondani a tulaj, hogy hova hordta javítani és miket csinált meg rajta. Mindezeken felül az én tanácsom a következőképpen hangzik:

Vedd meg azt, amelyik tetszik.

Tegyél meg minden tőled telhetőt, hívj szerelőt, hívj papot, hívj tisztánlátót és sámánt: bármit, ami megnyugtatja a lelked. Olvass statisztikákat, nyugtatgasd magad, hogy egy japán autó nem megy tönkre (de), hogy a francia autó a statisztikák és az empirikus tapasztalatok ellenére tényleg nem szervizigényes, ahogy a tulajdonosai állítják (de), hogy az olaszok nem spagettit használnak tömítésnek (de) és hogy a német autó minőségi (nem), vagy hogy a dacia nem geci kínos (dehogynem).

A vége az lesz, hogy a kockázatminimalizálással rengeteg időt elbaszol és vagy elszalad előled az egyébként jó ajánlat, vagy csak simán aránytalanul sok időt töltesz el valamivel, ami ellen nem küzdhetsz, mégpedig az idő vasfogával. Hallgathatsz olyan remek tanácsokat, hogy vegyél valami tömegmodellt, mert ahhoz sok az alkatrész, vagy hogy ne vegyél flottaautót, mert azok mind szarok, de ezek is csak statisztikailag igazak. A statisztika meg szép dolog, gyakorlatban mindig mi leszünk a kivételek. A Mondeom olyan furcsa évjárat volt, hogy minden szar aranyáron volt csak bele és az utángyártott dolgok rendre nem passzoltak, a céges Astrámra meg vigyáztam, mint a hímestojásra, szóval kapásból tudok két ellenpéldát.

A leghasznosabb, amit tehetünk, hogy leszállítjuk az igényeinket egy 30%-kal és azt a pénzt javításokra költjük. Na persze nem olyan haszontalan szarságokra, mint a karosszériázás, vagy a szélvédőcsere, meg minden ilyen hülyeség, ami a műszakihoz kell, mert ezeket két hét alatt fogjuk újra összebaszni. Nem: fékekre, olajra, légszűrőkre, meg egyéb meghibásodásokra.

Tudjátok miért? Mert minden autónak van az életében egy olyan szakasza, amikor kurva szar autó.