Lakodalom van a mi utcánkban – az úri közönség izzad

A nyári esküvőknek megvan az a sajátos bája, hogy azért ott motoszkál a vendégek fejében, hogy a kedves ifjú pár, mindannyiunk kedvencei.

Akik most itt a család és a barátok előtt meghatóan könnyes szemmel, életük legszebb napjába minket is belevonva az elrebegett igenek után azért rohadjon meg.
Itt szerencsére ez az érzés elég halvány volt, mivel volt némi árnyék és komolyan vettük, hogy tényleg lazán kell öltözni, na nem mindenki, kárörvendve is figyeltem a tűsarkakat a kényelmes cipőmből, hogy végre nem én növesztek elefántlábat holnapra. A nemzetiszín szalagba kötözött néni viszonylag rövidre fogta, de azért felmerült bennem, hogyha nekem beszélne ennyi baromságot azonnal el akarnék válni.
Kaja annyi volt, hogy ma sem sikerült rendesen elpusztítani, tehát a meleg mellett még ettől is izzadtunk. Még némi tánc is volt, de erősen hiányoltam a kedvencemet, amit amennyiben a fejemre esik egy zongora és mégis férjhez menési dilibaj üt be nálam legalább tízszer egymás után be fogok tenni és minden gyűlölt barátomnak, akinek ott voltam az esküvőjén természetesen kötelező lesz végig táncolnia.
Szóval Hölgyeim és Uraim, bejelentem az ifjú párt és a hajnalig tartó kacsatáncot!

Már csak azért is, mert ezt mindenképpen szeretném megcsinálni.

Ne essetek kétségbe, holnap már megint hétfő, gyakoroljátok a kacsatáncot és jóccak!