Laphroaig Four Oak

Nagyon szeretem az Islayt. A fenol utánozhatatlan íze, ami hosszútávon a vesebetegségtől kezdve nagyjából mindent okoz olyan ízkombinációkat hoz létre, ami teljesen lenyűgöz.  A tőzegen füstölt piák közül eddig a Connemara az, ami a nem-skót dolgok között, ami megugrotta a szintet, plusz még egy sör, amit majd egy másik posztban ecsetelek. Most egy régi kedvencem, a Laphroaig lepárló jött elő valamivel, amiből vettem egy üveggel.

A Laphroaig Four Oak egy travel retail exclusive whisky, emiatt alig lehet máshol kapni, mint reptereken. Négyféle párlat házasításából áll, amiket bourbonos hordókban érleltek. Négyfélében számszakilag, innen a név: amerikai szűz hordókban, európai tölgyhordókban és quarter caskokban. Úgy hirdetik, hogy szantálfa, fenyő és fűz ízét lehet benne érezni. Hát nemtom. Élénk aranysárga színe van és meglehetősen krémes, szerintem a bourbon miatt vaníliás íze és illata van. A lecsengése a hagyományos tőzeges medvecukros, ami minden Islaynél megszokott, de itt az egész valahogy “fel van vizezve”. Sokkal kevésbé tolakodó, erőteljes, mint mondjuk az Ardbegnél, a Bruichladdichnál, vagy a korábban általam tesztelt Smokeheadnél.

Minden review arról szól, hogy nem elég jó, ami kíváncsivá tett: mégis mi a szar lehet nem elég jó egy ilyen kurva jó lepárló piáján? Arra számítottam, hogy speyside whiskysen lágy ízvilága lesz, kicsit olyasmi, mint a Talisker Dark Storm, vagy valami hasonló. Ilyen “minden is meg semmi is”. Egyrészt csalódtam, másrészt nem. Közepesen tőzeges íze van, fűszeres, citrusos, de mögötte van az a hagyományos korom íz, de ebben az esetben mint ha hínárba lenne csomagolva. Fémes és füstös, de korántsem annyira, mint az ismert társai. Picit olyan, mint amikor görény módon otthon egy ujjnyi Smokeheadet töltök a Glenmorangieba. A szájban meglehetősen gyengének érződik, az orrban sokkal erősebben érezni az illatát és az ízét, ezért nem egy náthásoknak való ital.

Az élmény egy picit soványabb, mint amit akár egy quarter casktól kapunk, talán azért, mert az ilyen típusú italoknál teljesen máshol vannak az elvárások, mint egy bourbonnél. Kicsit olyan, mint amikor megpróbálnak egy durva pornót gyerekbaráttá tenni. Az eredmény érdekes, de biztos, hogy nem igazán fog bejönni egyik közönségnek sem. Aki nem annyira szereti az égett gumi ízét, az ezt sem fogja szeretni, de aki meg nagyon szereti, annak valahogy az egész túl steril lesz.