A McDonald’s ősbűne
Sok rosszat el lehet mondani a McDonald’sról, attól kezdve, hogy borzasztó szar kaját adnak, azon keresztül, hogy ez a kaja ráadásul elég drága is, ha megnézed, hogy gyakorlatilag bárhol máshol sokkal jobbat kapsz nagyjából ugyanannyiért, de a kifejezetten zavaró bohócon kívül van még egy nagy bűnük: kicsinálták az eredeti Batmant. Mármint a filmet. Azt leszarom, hogy egészségtelen, amit adnak – annyit a javukra írhatunk, hogy legalább mindenhol ugyanolyan szar, az pedig, aki egy hónapig csak ezt a szart eszi, magára vessen, ha egy hónapig pacalpörköltet eszel, gumimacikat fogsz fosni utána, és még hülyének is néznek. Ha kipróbálnád a dolgot, ételszínezéket vegyél előtte, különben unalmas lesz.
Akkor, amikor Tim Burton még rendezett érdekes filmeket, még annak is az elején-közepén, robbant be a köztudatba a Batman. A maga film noiros, kicsavart, tényleg jó értelemben vett Burtonös látványvilágával egyrészt nagyot szólt, másrészt akkor még nem volt ekkora szuperhős-dömping, filmekben legalábbis semmiképp: csak néhány gagyi Supermanes filmen voltunk túl, úgy kellett Gotham sötét atmoszférája, mint egy falat kenyér. Nicholson meg pláne. A könyvet is olvastam, persze a film alapján írták, jó gagyi volt, de Gotham groteszk noirját egyetlen rendező sem tudta úgy megragadni, mint Burton. Oké, a Dark Knight vállaltan ebbe az irányba nyúlt volna vissza, Nolant szeretem is, de annál szarabb filmet az adott évben szerintem nem is láttam (lehet utálni).
No de mi is volt a hiba a Batmannel, és miért állt földbe végül a dolog? Igen, az egészért a McDonald’s a felelős – valamint a pingvinmajmok is. Hála Istennek az még egy boldogabb kor volt, amikor Jar-Jar Binks még meg sem születhetett volna, de mégis.
Az első Batman kurva nagy siker volt, akkora, hogy nem győzték ontani a merchandise-termékeket, pólókat, játékokat, minden kutyafaszát, de maga a film is elég szépen hozott a konyhára: körülbelül 35 millió dollárt költöttek rá, ezt rögtön a bemutatónál be is hozta, végül 250 millió dollár bevétel körül zárt, nem számítva a sípoló-fütyülő kutyafaszát, posztert meg minden lófaszt, amit még el lehetett adni vele. Ez nyilvánvalóan a feltüzelte a producereket, úgyhogy még vérmesebb reményekkel tekintettek a második részre, abba már nyolcvanmilliót toltak, és úgy gondolták, hogy a határ a csillagos ég. Kurvára nem szólt akkorát, mint az előző rész, ez csak megduplázta a befektetett pénzt – ami itt már nyolcvanmillió volt, de ebben benne volt már egy Macskanő (Michelle Pfeiffer) és egy Pingvin (Danny DeVito) is, no meg egy Cristopher Walken, aki mégiscsak Oscar-díjas színészként meg ismerős arcként állt a kamerák elé. Valószínűleg az volt a baj, hogy nem szóltak Burtonnek, hogy itt valami zenés-táncos gyerekshowt szeretnének, mert nem azt hozta, ellenben idejekorán, már a film megjelenése előtt leszerződtek a mekivel, hogy akkor a happy mealhez batmanes játékok jönnek majd.
És itt ütött be a katasztrófa. Az egy dolog, hogy a játékok nem igazán kötődtek a karakterekhez, de ezzel ráuszították a gyerekeket a még meg sem jelent filmre – ami viszont egy csöppet keményebb lett, mint várták. A Warner kivárta a maga idejét, és újrapozícionálta a célközönséget: kevesebb pólót, posztert és effélét dobott piacra, de a film összes szereplőjéről kiadott műanyag figurákat.
A Pingvinről is.
Az egy dolog, hogy a Pingvin már 1966 óta létezik a Batman-univerzumban, de DeVito már egy szexőrült mutáns erőszakolót játszik az 1992-es filmben – pont olyat, ami egy happy meal menühöz jól csúszna. A történet szerint a meglehetősen kurva randa gyereket a szülei pottyantották a csatornába, itt egy gonosz cirkusz fogadta magához, így lett kurva undorító és baromi ijesztő szuperhős. A McDonalds meg is kapta, hogy lesz egy ilyen pingvinforma csávó az új filmban, és ez lett belőle:
Holott a valóság inkább így néz ki:
A McDonalds ezután előre bekérte a forgatókönyveket, Tim Burtont meg kirúgták. RIP Batman, bár a Macskanőért a második rész is határozottan megérte.
