×

Legnagyobb haditechnikai tévedések – Elhallgatott igazságok #2 – Anglia

Legnagyobb haditechnikai tévedések – Elhallgatott igazságok #2 – Anglia

Bizony, az angolok is elhallgattak egy-két dolgot a lakossági morál javítására.

Volt is min javítani, elég gyászos volt az állandósult élelmiszerhiány végig a II. vh-ban, ott voltak pluszban a szándékosan polgári célpontokra menő bombázások, aztán a vége felé még a V1 szárnyas bombák és a kivédhetetlen V2 rakétatámadások.

De lássunk két konkrét példát, mit is tiltottak le a katonai cenzorok?

I. RMS Lancastria

Arra talán sokan emlékeznek, hogy amikor a németek 1940-ben lerohanták Franciaországot, a brit expedíciós hadsereg járműveket, nehézfegyvereket hátrahagyva fejvesztve menekült. Egész Dunquerque kikötőjéig jutottak, 382 ezer katona várta az evakuálást.

A brit hadvezetés tisztában volt vele, hogy ez egy veszett ügy, ezért mindössze 45 ezer fő megmentését határozták el. Azonban volt egy főtiszt, aki a parancsot megszegve meghosszabbította a mentőakciót, így végül 338 ezer brit és francia katonát sikerült kimenteni.

A titok nyitja az volt, hogy még a ’30-as évek végén összeírták az összes brit vízijárművet és az az ötlet született, hogy sok apró hajóval, csónakkal mennek, mert a nagy merülésű hajók nem voltak alkalmasak a kikötő megközelítésére. Összesen 100 kisebb-nagyobb hajó veszett el a Luftwaffe teljes légi fölénye mellett, de így is messze túlteljesítették a tervet.

Sikeres receptet nem érdemes félredobni. Vagy dehogynem? Egy másik kikötőben, St. Nazaire-ben rekedt 150 ezer katonáért újabb mentőakciót indítottak, ezúttal a nagy ötlet az volt, hogy egy óceánjáróból átalakított csapatszállítóval mennek értük, azon jó sokan elférnek. Ez annyira remek célpont volt, hogy egy JU-88 bombázó nem egy, nem kettő, hanem négy darab fél tonnás bombát dobott le a hajó hossztengelye mentén, az meg nyekkent egyet, oldalára borult és elsüllyedt menthetetlenül. 3-6000 között lehetett az áldozatok száma, pontosabb adatok nincsenek.

Ez több, mint a Titanic és a Lusitania együttvéve. 2500-an élték túl, megtiltották nekik, hogy beszéljenek róla bárkinek és Churchill teljes hírzárlatot rendelt el.

II. A “Tigris” partraszállási gyakorlat

Ken Small egy amatőr gyűjtő volt, a különböző tengerpartokon gyűjtött fémtárgyakat. Egy alkalommal 1974-ben Devon partjainál sétált és szedegette fel a partról a fémdarabokat, talált néhány nagyon szokatlan, személyesnek tűnő tárgyat. Gombokat, övcsatokat és a legfurcsább, hogy amerikai dögcédulákat.

Elment a kocsmába, ott találkozott egy Tony nevű halásszal, aki elmesélte, hogy van valami a tenger mélyén is. Tony búvár is volt, megbeszélték, hogy lemerül és megnézi. Amikor feljött, hitetlenkedve mesélte, hogy az ott nem más, mint egy amerikai Sherman tank. A tankok pedig legritkább esetben szoktak 40 méter mélyen tankoskodni.

Ken 50 dollárért megvette az USÁ-tól, aztán eltelt 10 év, mire sikerült megszerveznie a kihozatalát.

Azonnal címlapos lett, bejárta a világsajtót és elkezdtek a veteránoktól özönleni a levelek.

1944-ben, a D-nap előtt pár héttel az amerikaiak tartottak egy hadgyakorlatot, 30000 katona, tankokat partraszállító ladikok, kísérőhajók mentek szépen Devon felé.

De annyira hülyék voltak, hogy nem rendeltek el rádiócsendet és a franciaországi német rádiófigyelők kiszúrták az élénk rádióforgalmat. Nem is volt szükség a megfejtésére, az adások ténye már elég volt, hogy odaküldjék a Csatorna domináns rémeit, az S-bootokat.

Az S-boot, azaz Schnellboot egy iszonyat gyors torpedónaszád volt, 3 db óriási Mercedes motor hajtotta, a sebessége elérte a 45 csomót. Akkoriban a legerősebb csatahajók tudtak 33-35 csomót. Mivel kicsik voltak, nem nyújtottak nagy célfelületet és szétszóródva támadtak, megtizedelve a kereskedelmi és hadihajókat.

A rádiósok riasztották tehát a Cherbourg mellett állomásozó S-bootokat, azok meg odamentek, megtorpedóztak minden amit láttak és elslisszoltak.

900 tengerész, rengeteg felszerelés volt az ára a kissé talán túlságosan élethű gyakorlatnak, lángoló hajók, elsüllyedt tankok.

40 évig teljes titoktartás övezte a tragikus végkifejletet, itt is teljes hírzárlatot rendeltek el és hadbíróság terhe melleti kussolást.

A tank most helyben ki van állítva, Ken pedig 2004-ben meghalt. De az utókor hálás neki.

Előzmény itt:

Legnagyobb haditechnikai tévedések – elhallgatott igazságok #1 – USA

 

21 comments

comments user
vau

Wow.

    comments user
    ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

    Készül a következő torpedónaszádos majd talán két hét múlva, előtte valami japánosat tervezek. 🙂

comments user
Ziles Gizi

Borjúbélszíned már nincs?

    comments user
    ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

    Ne légy telhetetlen.

comments user
SpaceWolf

Kísérleteztek még úszó Shermanekkel is. Ponyvát feszítettek köré, a torony magasságáig. Tök faszán működött. Amíg nem jött a hullámzás. Jópáran megfulladtak, miközben a tank azt mondta, hogy bluggy.

    comments user
    ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

    Ez is lesz. 🙂
    A Utah parton asszem 29-ből 28 tank elsüllyedt.
    Nem is rossz statisztika, mert egy kijutott. 🙂

      comments user
      SpaceWolf

      Jaja. Az legalább nagy tapsot kapott. 😀

        comments user
        ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        A másik négy parton azért sikeresebb volt a kétéltű tank, de a Pacific színtéren is csak a szopás volt a kétéltűekkel. Ott ugye korallzátonyok vannak minden sziget körül és ezek a szarok ha nem sikerült eltalálni pontosan a dagályt, szépen fennakadtak, aztán onnantól kampec.

          comments user
          SpaceWolf

          Egyik kedvenc könyvem a Meghalsz, tengerész. Nem tusom megunni, nagyon jól le vannak írva azok a harcok.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Normandiát a történetírók valami hatalmas sikerként írják le – háááát, azért frontális gyalogsági támadás 3 méteres vasbeton bunkerek ellen, tele géppuskával elég jó ötletnek tűnik.
          A szárazföldi alakulatok veszteségeinek 40%-át ott szenvedték el az amerikaiak.
          Ez hasonlóan jó arányú volt, mint a B-17, B-24 nappali bevetések.

          comments user
          SpaceWolf

          Ja, hát nem a történetírók szopták a faszt a homokba szögezve a géppuskák előtt. 🙂

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Az se volt rossz, hogy egy amerikai újonc átlagos repült óráinak száma 90 körül lehetett és nagyon kevesen szereltek le a 25, majd később 35 bevetés előtt.
          A B-ket nem szeretnéd vinni? A Tirpitzest is vágtad.

          comments user
          SpaceWolf

          Megdumáljuk.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          OK

          comments user
          Bernard Black

          nekem bizarr módon az egyik kedvenc háborús könyvem a zendülés a caine hadihajón.

          értelmes magyarázatot nem tudok adni, gondolom, itt is bejátszott a látens vonzódásom a tenger iránt, vagy valami. a második fele olyan unalmas, hogy beszarsz, van blőd szerelmi szál is, ráadásul a világ egyik legrosszabb filmjét forgatták belőle.

          comments user
          SpaceWolf

          Az is jó könyv.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          A 22-es csapdája és nincs tovább. 😀

          comments user
          SpaceWolf

          Ááá
          Az fájdalmas volt.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Nem állítottam, hogy törikönyv. :)))))

          comments user
          Ziles Gizi

          Leon Uris. Olvastam cseszd meg.

You May Have Missed