Lent délen

Elmore Leonard frankó. Az egy dolog, hogy ott volt a Szóljatok a köpcösnek, amit én kifejezetten bírtam, de a regényei is a jó értelemben vett film-regények, ráadásul hangulatosak is: bár úgy tervezem, hogy vénségemre épp annyira fogok csak leépülni, hogy a tornácon, hintaszékben egy shotgunt dédelgetve, olykor bendzsózva igyam a zugfőzésű whiskyt egy befőttesüvegből, ő egészen közel is hozza ezt a délies hangulatot. Kicsit hasonlít Grishamhez, az ő clantoni történetei is nagyon déliek, az ehhez szükséges humorral, de megesik, hogy nála nem történik semmi (még rosszabb, ha belemegy a jogászkodásba, mert akkor az is előfordul, hogy semmi más nem történik, csak mindenkinek melege van és unatkozik, a gyapot meg csak nő. Ja, és vedelik az agyoncukrozott jeges teát, lehetőleg olyat, amit gigantikus néger nénik készítenek).

Ja, és ő írta a Jackie Brown alapjául szolgáló regényt is. 1925-ben született New Orleansben, úgyhogy juthatott neki még bőven azokból az élményekből, amelyeket megpróbál átadni, állandó témái a déli államok hétköznapi élete, a redneckek, az elnyomott feketék, a drog és a szénbányászat, meg még egy csomó minden, ami többé-kevésbé kötődik a Délhez, és nagyon szereti a laza dialógusokat és a filmszerűen pörgős cselekményeket – szóval ideális könyveket ír ahhoz, hogy az ember kidőljön az árnyékba, és elolvasson egy jó krimit. A Justified című sorozat, ami a Raylan-novellákból és regényekből táplálkozik, egyszerűen hibátlan volt, bár Timothy Oliphantot lassan már el sem tudom képzelni cowboykalap nélkül (a Deadwood azért erősen megalapozta a dolgot, na). Az alap az, hogy a karakterek eltúlzottak, Raylan sem egy hétköznapi figura – kell valami extra, olyasmi, mint Poirot-nak a bajusz, Sherlocknak a drog meg a hegedű, faszomtudjakinek meg a banán. Leonard főhősei jobbára cowboyok, még ha nem is tudnak róla, a pisztolyrántás itt szentség, a fű meg a csempészpia pedig alap.

Leonardnak az erőssége a gyengesége: nincs meg benne – hála Istennek – az a felállás, hogy jön a fekete kalapos csávó, és akkor ő a rossz, a fehérben pompázó meg a jó, de valójában így minden szereplője geci. Oké, vannak jó fejek, meg vannak vérgonoszok, de mindenkit ugyanaz mozgat, ez pedig a becsvágy. Ha úgy tetszik, igazi amerikai regényekről beszélünk – de ezt a farkasvilágot humor, fordulatok és meglepően őszinte önironikus pillanatok teszik fogyaszthatóvá, úgyhogy egy Leonard-könyvet simán levihetsz a strandra is, simán sznobnak tűnhetsz vele.