Let the sunshine in
Borult reggel, a sötét felhőkből kitartóan jön a csapadék. Az autókban mogorva arcok, reménytelenül lassan araszol a sor. Az ablaktörlő unottan keni szét a szélvédőn Budapest mocskát, kinézve szürke házak között szürke embereket látni, ahogy indulnak a napi teendőik felé. Borzasztóan hiányzik egy kis napsütés legalább, de arra esély sincs ma. Gyűlöletes ez az egész, kár volt felkelni. Mivel lehet kicsit jobbá tenni ezt a búskomor reggelt?
A majdnem teljesen lehalkított rádióból kiszűrődik egy régi kedves dallam, önkéntelenül is rányúl az ember a hangerő gombra, és tekeri felfele. Egy apró részlet szól a hangszórókból egy olyan dalból, amire a legtöbb ember önkéntelen mosollyal reagál. A jól ismert Let the sunshine in egyike azoknak a zenéknek amik generációkon átívelve késztetik önfeledt éneklésre a hallgatókat. A Hair egy igazi örök csoda, az emberek nagy egyetértésben szoktak elismerően bólintani, ha meghallják a valamelyik dallamát.
De valami nincs rendben. Valami zaj szűrődik át a jól ismert éneken. Az adással van baj, vagy a hangrendszer szart be? A pár másodperces öröm hirtelen izzó haragba csap át, a pillanatnyi hitetlenkedés helyét a szomorú valóság veszi át. Valami igénytlenül fos prüntyögés és tucituci mellett szól a kórus, de hiába a gyönyörűen kiénekelt részlet az eredeti darabból, a borzalom már beette magát az ember agyába, és a károsodás visszafordíthatatlan.
Egész egyszerűen nem hiszem el, hogy erre valaki azt mondta, hogy gyerekek, ez nagyon fasza lett, mehet! És nemcsak hogy elkészítik az istenbarmai a felvételt, de még csinálnak hozzá egy hasonlóan színvonalas klippet is, betolják a cuccot rádióba, azok az igénytelen állatok meg le is adják. És akinek csak egy kevéske ízlése is van, az az amúgy is elcseszett reggelen legszívesebben meghalna a kocsiban, ahogy fortyogva letekeri a hangerőt.
It’s so lovely when it’s sunny
Az ítélet: kínhalál.
29 comments