Lukla

A legutóbbi Everest írás alatt felvetődött, hogy a környéken található az egyik legveszélyesebbnek tartott reptér is. Ma már hivatalosan Tenzing-Hillary repülőtérnek hívják, az Everestet elsőként megmászó páros tiszteletére. Kicsit több, mint tíz évvel a sikeres csúcstámadás után Edmund Hillary úgy döntött, hogy épít egy repteret Lukla város mellett. Ő amúgy is kötődött a repüléshez, mert a második világháborúban navigátorként szolgált az új-zélandi légierőben. A hely pedig azért volt fontos, mert onnan könnyen meg lehet közelíteni az alaptábort, és ez nagy könnyebbséget jelent a kalandvágyó hegymászóknak.

A probléma csak az volt, hogy a kinézett, viszonylag lapos területet az ottani földművesek nem adták el, érthető okokból. Viszonylag kevés az olyan föld, amit normálisan lehet művelni a hegyek között. Így hát maradt a Luklában található placc. Hillary megvette a területet a serpáktól, és elkezdődött a reptér kialakítása.

A névadó páros

Több gond is akadt ezzel. Eredetileg aszfalt nélküli kifutópálya készült, füves-földes, kicsit sziklás volt a terület. A megtisztítása után a terv kiötlője nem volt elégedett a pálya minőségével, mert elég laza volt a talaj. Maradt a jól bevált megoldás, le kellett döngölni valahogyan. Első körben a serpák elküldték a francba Hillary-t, amikor kitalálta, hogy tapossák le neki a helyet. Úgyhogy elballagott, és vett egy csomó piát, amit odaadott a vonakodó embereknek. Kis idő múlva már boldogan ropta a serpa-had a csűrdöngölőst, a talaj végre megfelelően tömörré vált.

A következő gond az az volt, hogy a reptér meglehetősen rövidke lett. Alig több, mint ötszáz méter hosszú a kifutó, ebből az következik, hogy ide bizony csak kis gépekkel lehet leszállni. Ráadásul mivel a tengerszint feletti magassága majdnem 3 ezer méter magasan van, ezért csak megfelelően erős gépek jöhettek szóba. Nem véletlen, hogy a mai napig pár jól bevált típussal repülnek csak ott, amik jól bírják a híg levegőt, és jól manőverezhetőek alacsony sebességen is, ezért rövid kifutóval is beérik. Természetesen helikopterek is használják a terepet, nekik kicsit könnyebb dolguk van, cserébe nem tudnak annyi cuccot és embert egy kanyarral felvinni.

Pilatus PC-6, Dornier DO-228, DHC-6 Twin Otter

Aztán ott van még az időjárási tényező is. A Himalájában nagyon hirtelen tudnak változni a körülmények. Egyik pillanatról a másikra bedudálhat a szél, masszív felhők ülhetnek rá a völgyekre, és heves esőzések szopatják meg az arra repülőket. De legalább amint elállt a csapadék, vastag köd képződik a párás dzsuvában. Nem éppen ideális körülmények várják a pilótákat. És ez azért okozhat komoly gondot, mert a kifutó megközelítését illik nagyon pontosan megrepülni. Tudniillik nem csak a hegycsúcsokat kell kerülgetni, hanem a végső forduló után a besiklást sem szabad elkúrni.

Lukla reptere ugyanis azért számít különösen veszélyesnek, mert az egyik vége egy száz méteres szakadékban végződik, míg a másik egy szintén rohadt magas, és meredek hegyoldalban. Ha túl alacsonyan helyezkedik be a gép, akkor a kifutó előtt csattan szét a sziklákon, ha meg túl magasan, akkor nem tud leszállni az aprócska pályára. Átstartolni pedig közel lehetetlen, mert nincs hely kifordulni, szóval a szemközti hegyoldalban végződik a repülés. Azért előfordul egy-egy sikeres megszakítás, de gyanítom, hogy senki nem vágyna arra az élményre. Így néz ki egy jól kivitelezett landolás Luklában:

A következő pedig a ritka átstartolások egyike. Nem tűnik olyan vészesnek, de teljesen biztos vagyok benne, hogy egyetlen ateista sem tartózkodott a fedélzeten. Alacsony sebesség, a híg levegő miatt lecsökkent hajtómű teljesítmény, és mellé egy szűk forduló. Valamint egy hidegvérű, és kurvára szerencsés pilóta…

A sikeres leszállás után egy aprócska terminál várja a remegő kezű utasokat. Az előtte lévő placcon 4 repülőgép fér el, de éppen csak. Komoly odafigyelést igényel a pilótáktól, és a földi személyzettől, hogy ne akadjon össze senki senkivel. A felszállások is izgalmasan néznek ki. A 11 százalékos lejtőn sebességet gyűjtő gépek nem mindennapi látvány nyújtanak, ahogy nekiszaladnak a szakadéknak. Viszont bármilyen szarul is néz ki, közel sem olyan veszélyes, mint a leszállás. Legrosszabb esetben megmerül a gép a pályát elhagyva, és közben gyűjt sebességet. Mondjuk az utasok biztosan kibírják röhögés nélkül. Amúgy a pályát 2001-ben aszfaltozták le, azelőtt még izgibb lehetett itt repülni.

Annak ellenére, hogy milyen bonyolult körülmények között kell navigálni itt a gépeket, meglepően kevés a baleset. A megnyitása óta összesen 10 incidens történt, és ebből “mindössze” 3 volt halálos kimenetelű. Nem véletlen ez, ugyanis speciális engedély kell a reptér használatához. Olyan pilóták repülhetnek itt, akik magas repült óraszámmal rendelkeznek, és bizonyítottan túl vannak 100 rövid le, és felszálláson. Továbbá átmentek az ellenőrző repülésen egy ottani magasan képzett oktató felügyelete mellett. Én kíváncsiságból többször is kipróbáltam szimulátoron, hogy milyen lehet itt leszállni. Nos. Ha Luklába akartok repülni, akkor véletlenül se velem tegyétek. És ezt nem csak azért mondom, mert nincs képesítésem merevszárnyas gépekre.

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!