Master Blaster – Bossfight #1

Bossfight rovatunk első epizódja következik, amiben Master Blasterről lesz szó.

Oké, imádom Master Blastert. Az egész koncepció kibaszottul zseniális Tina Turnerrel vagy anélkül. Akiben esetleg kétségek ébrednének, hogy ez most valami filmkritika, vagy játékkritika, az kurvára téved. Itt most a puszta rettenet, a főellenségi koncepció, a nettó terrorfaktor és a coolnes mércéjének górcsövének nívójának a mittoménmijének az izéje következik.

Bossfight #1.

Master Blaster kibaszottul ijesztő. Eleve, találkozol egy kurva törpével, aki a frászt hozza rád – mert ki az, akire az alacsony emberek úgy általában nem hozzák a frászt? És ez még ráadásul egy törpe is. Jó randa, kis gonosz geci, akivel biztosan nem akarsz tengelyt akasztani, mert mivel születésétől fogva nagyon picuri, ezért szükségszerűen tök gonosz.

Van valaki, akinek a törpékről nem a megtestesült gonoszság, a puszta kegyetlenség és az álságosság jut eszébe? Naugye. A törpék undorítóak és veszélyesek. Szinte látod lelki szemeid előtt, ahogy Chuckyvá vetkőzve ugranak neki egy szál borotvával a torkodnak és nyiszálják el recsegő ropogó gégédet visítozva, hogy aztán kis töppedt tyúkmellükön mázolgassák el a garatodból előbugyborgó habos véredet és feltehetőleg maszturbálnak közben.

Mindenkinek ez jut eszébe a törpékről.

Na, Master Blaster azért next level shit, mert mindenemellett még kurva geci nagy is. Egy hatalmas baszom monstrum tetején ül az inkriminált őrült törpe, aki rohadt veszélyes és ezáltal ötvöződik benne a törpéket körüllengő elemi erejű gonoszság a hihetetlen, nyers brutalitással. Master volt Bartertown vezetője, Aunty Entityt is arra kényszertette, hogy ezt bevallja. Ő irányította az energiaellátást a városban, amivel előszeretettel gecizett is. Mindannyian tudjuk a Tini Nindzsa teknőcök és Krang óta, hogy ha valami gonosz, apró szörnyűséget beleteszel valami hatalmas testbe, abból jó nem sül ki, az biztos.

Vagy ott vannak rögtön a Borderlands midgetjei, az őrült kis tirpák gecik, akik gázmaszkban arra várnak, hogy tüdőből jövő rikoltások és hörgések közepette ugrókötelezzenek a beleiddel, miközben valami nagy batár fasz nyakában ülve kivárják, ahogy az utóbbi apró pici ficnikekké hancúrozza előtte a valagadat. Mindezt úgy, hogy lángolsz.

De a Mortal Kombat X címlapon szereplő Ferra/Torr nevű karaktere is gátlástalan nyúlása a koncepciónak, vagy akár a Fallout 3 Pitt Fighterét is fel lehet fogni tisztelgésként meg bármi másként is. Van valami apró, tetves kis szar, ami irányít valami nagy dolgot. Ha ezt eggyel magasabb absztrakciós szintre emeljük, akkor nem csak Krang, vagy a midgetek jutnak eszünkbe.

Mi az, ami pici, geci és egy nagy, pusztító erő nyakán lovagolva morálisan, emberileg és minden értékrendet megsemmisített a fejlett világban azáltal, hogy egy teljes népcsoport kiirtásához asszisztált, kizárólag származási alapon? Európa, de talán még Japán és Amerika is nyögi a mai napig a következményeit, plusz a hírek arról szólnak, hogy bár régi formájában már a jelenség megalapítói sem élnek, azonban rajongótáboruk töretlen, esténként összejöveteleken viccek szólnak róluk, fiatalok visszanézik a filmeket, amikben szerepelnek.

Hát persze, hogy Bran és Hodor abból a kibaszott Trónok Harcából!

Ja, meg Hitler is ilyesmi volt, de az mondjuk már ilyen eléggé belemagyarázós.

Szóval Master Blaster koncepciója nem mai darab és valójában a Mad Max atyjának, Millernek ötletéből jön, akinek az inspirációja a rinocérosz hátán jolókázó kis verébből jött. Aztán eszébe jutott, hogy vajon mennyire különböző emberek élhetnék túl az apokalipszist és ennek kapcsán jutott eszébe, hogy az egy emberbe sűrűsödött kvalitások mellett szimbiotikus viszonyban élő, különböző képességű emberek is megoldhatták ugyanezt.

Master és Blaster is ezt a polaritást szimbolizálja. Blastert egy 207 centi magas Sydneyben élő Down szindrómás vízvezetékszerelő, Paul Larsson formálta meg, míg Mastert Angelo Rossito, aki egy 90 centi magas törpe.

Master Blasterrel kurva gáz tengelyt akasztani. Mondjuk ha van egy sípod, akkor onnantól könnyű. Sokan mondhatnák, hogy olcsó megoldás arra, hogy egy ilyen megállíthatatlanul király gyilkológépet letolj, de legalább frissítően nem úgy lett vége, hogy a saját területén győzte le a főhös valamivel, amivel rákontrázott a képességeire.

Blaster csúnya véget ér, ráadásul nem is Max öli meg. Az egész jelenet egy picit szomorúbb annál, mint ami az egyszeri vérszomjas fasz mozinézőt kielégíteni. A gyermeki lelkületű Blasterbe beleeresztenek pár nyilvesszőt, amikor már amúgy is fekszik. Master meg elkeseredetten zokog felette.

És bár semmi sem lehangolóbb az olyan bossfightnál, amikor a főhős az ellenség olyan képességét übereli, amit egy egész filmnyi idő alatt állít be a rendező felülmúlhatatlannak, azért a bossoknak is meg kéne adni a végtisztességet.