HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

A csodás természetFilozófiaGasztroKözéletKultúr

Meditációs módszer – a vécépucolás

Ha az ember fiatal, és kell a pénz, sok mindenre hajlandó. Például dolgozni. Így most, hajlott koromban visszatekintve, immár teljesen világos a számomra, hogy a munkát, amelyet végeztél, nem az határozza meg, hogy milyen beosztásban dolgoztál. Nem az, hogy mennyit kerestél. Se nem az, hogy hány diplomád/OKJ-s bizonyítványod/okleveled/osztályfőnöki dicséreted volt mellé. Nem.

Fiaim… Az életed folyamán végzett munka során CSAKIS EGYVALAMI a döntő. És ez peniglen az, hogy a munkahelyen a vécédet mások tisztították-e neked, avagy te tisztítottad (pucoltad/takarítottad) magadnak.

Idáig hallom, ahogy felkapjátok a fejeteket. “De hát vécét pucolni csak a vécésnéni/takarítónő/bejárónő/feleség/anyám szokott! (Átfedések lehetségesek) Mégis milyen munkakörben lehet még vécét takarítani?”

Az úgy volt, hogy báros munkát vállaltam, egy hegyi hüttében. A munka jó volt, mégis ki nem szeret egész nap kávéillatban talpalni, ha már talpalni kell? Ha egy kis szünet adódik, es rogyásig vagy, csak leengedsz magadnak egy macchiatót/cappuccinót/eszpresszót, aztán ugyan ki nézi, hogy lesz-e belőle corretto? (Pötty snapsz bele. Az mindenre jó.)

A nap végén aztán kitisztítod a kávémasinát, elrakod az elmosogatott csészéket, zsebreteszed a borravalót, és mész vécét takarítani.

Akármilyen furcsa is a dolog, mi a vécépucolást meditációs módszernek tartottuk. Van abban valami költői, ahogy csendeskén csobban a mikroszálas törlőrongy a vödörben, és a tisztítószer citromos-mentás illattal felhabzik a meleg vízben, amelybe olyan kéjjel meríted bele gumikesztyűs kezeidet, mintha kedved is volna a dologhoz.

Tulajdonképpen volt is. Főnöki parancs volt, hogy a vécé pucolását megszakítani NEM SZABAD, s minden egyes alkalommal, amikor a takarítás kellős közepén érkezett egy szaráshoz bekészült, bűnös lélek, szinte sátáni örömmel a pofánkon közöltük, hogy A VÉCÉ MÉG NEM TISZTA, és csendeskén pucoltunk tovább. Kétezer méter feletti magasságban nincs már fa, bokor se túl sok, el lehet képzelni azt a fájdalmas vonaglást, amit nyomorú pára előadott. A lábai összegabalyodtak, az arca zöldellt, a szemei guvadtak, és kis időközönként gyanús pöffenetek lövelltek a segge tájáról. Én meg csak pucoltam tovább lassanként, mert a jó munkához idő kell. Sose gondoltam, hogy egy vécékefe is felruház annyi hatalommal, mint egy királyi jogar.

Tulajdonképpen, ha eltekintünk a vécé lényegétől, nem is olyan rossz dolog az egész. Lemosod a csempét, kitakarítod a mosdókagylót, feltöltöd a folyékony szappanos flakont vízzel, hogy ilyen homeopátiás jellegű kutyulékot kapj, ami azért is jó, mert a kedves vendég, ha kezet mos, a lötyi fele garantáltan a túlnani csempén fog kikötni, ennyivel is spórolsz a takarítószeren. Feltöltöd a vécépapíros tartályt, végigtörlöd a vécédeszkát, majd belenyúlsz egy szivaccsal minden ősbűnök öblébe, és undorodva bár, de kisikálod. Dudorászva kiüríted a szemetest, konstatálod, hogy valamelyik barom férfiállat megint a kukába dobta a szaros papírt, és egy otromba ősnőstény a sarkot találta el a cuppogó tamponnal a szemetes helyett. Hullámzik körülötted a citrom, menta, a zsálya, és a szar illata, némi hányásakkordokkal elvegyülve, a zene szól a füledben, ritmusra jár a vécékefe, gyengéden oldódik a húgykő, illannak a sárga foltok, és barna fröccsök…

Higgyétek el nekem, az egész napos talpalás, villámreflexelés, üvöltés, kávézás, felszolgálás, rohanás, mosogatás után egy vécé csendes, lassú, alapos kitakarítása maga a mámor. Bedugod a zenédet, magadra zárod az ajtót, és békésen elpucolászol egy félórácskát, mialatt lelked viharos hullámain egyre szelídebb tajtékot vet a stressz, a kedves vendég meg odakint maga alá szarik kínjában. Om mani padme hum.

HOLDKOMP