Még mindig fázom

Addig jutottunk a múltkor, hogy állunk a kuglik között kissé tanácstalanul, hogy ezt most mind fel is kéne hasogatni. Ehhez szükségünk lesz egy csinos, kétkezes hasítófejszére. A miénk egy teljesen noname darab, ami abból is látszik, hogy viszonylag gyorsan szétbasztuk a nyelet. Az egy dolog, hogy én nem találom el a kuglit (pontosabban a nyelével találom el), de sokszor tesóm se, pedig ő avatott hasogató. További problémám, hogy nehezellem a fejszét (2,5 kg a fej), és ha jól célzok, akkor sem tudok rendesen odavágni, hogy szépen hasadjon: a fejsze vagy megpattan, mintha trambulinon ugrálna, vagy beragad, de nem hasít az istennek se.

Úgyhogy általában ki vagyok küldve a partvonalra, annak is a legszélire, mert szemben állni egy fejszés emberrel VESZÉLYES. Na, nem azért, mert véletlenül téged talál el a rönk helyett, hanem mert ha a fej lerepül, úgy szétbassza az útjába eső embert, hogy arról kódul. Értem meg igazán kár lenne, mert akármilyen béna is vagyok a hasogatásban, palacsintát azért még tudok sütni.

Ha új fejszenyelet vesztek, hickorey-t válasszatok, vagy tegyetek rá valami védő részt, esetleg tanuljatok meg végre célozni. Persze legjobb lenne egyszerűen egy jó fejszét venni: vannak üvegszálas nyelűek, amik állítólag sokkal jobban elnyelik a rezgést, így nem szárad le a kezetek a csapkodástól, plusz egybe van építve a nyél a fejjel, úgyhogy az sem tud csak úgy szárnyra kapni, de ilyet még nem próbáltam, szerintem karácsonyi beszerzés lesz.

A jó hasításhoz nemcsak jól megélezett fejsze kell, és göcsmentes rönkök (na, erről ne is álmodjatok), hanem egy megfelelő magasságú tönk is, amire ráálligatjátok a gurigákat, különben úgy beáll a derekatok, hogy ha utána leültök a hintaszékbe a kandalló elé, a következő 2 hetet ott fogjátok tölteni.

A mi tönkünk egy szélesebb akác, amit láncfűrésszel sem tudtunk feldarabolni – csodálatosakat szikrázott, még nem is láttam ilyet –, de így legalább jó a magassága. Ezen kívül egy használt autógumit kanyarítunk a guriga köré és máris mehet a hasogatás. Akkor van gond, ha a tönk karcsúbb, mint az abroncs, mert akkor kénytelen az ember kisebb rönkökkel legalább 3 ponton alátámasztani, de ilyenkor egy-egy félresikerült csapásnál ledől az egész kóceráj a picsába kitámasztásostul, gumistul, mindenestül. Az abroncs arra jó, hogy nem kell minden egyes darabért hajolgatni, csak csapdosni, mintha nem lenne holnap.

Ha eleget vágtunk már fel, le is kell hordani a kazánhoz és/vagy úgy felrakni, hogy ne dőljön ránk az egész. Aki elég sok fát pakolt, előbb-utóbb rájön a technikára. Ha mégsem, akkor számoljon legalább egy családtagja elvesztésével vagy azzal, hogy álltában is rommá töri a kocsit. Én csak annyit mondok, rakjátok sík terepre és olyan részre, ahol nem szív magába nedvességet: mondjuk betonra. Plusz kb. 5-6 méterenként rakjatok bele egy bástyát, az oldalról valamennyire megfogja.

És inkább a fal ill. a szomszéd kerítése felé dőljön, ha már olyan bénák vagytok, hogy nem tudjátok egyenesen felrakni. Néha – rakás közben – nem árt ellenőrizni, mennyire stabil a cucc: ha picit rátehénkedve megmozgatjátok és darabjaira hullik, ahelyett, hogy együtt mozogna, dobáljátok le és kezdjétek elölről. Aki több sorba rakja, hagyjon kb. 10 centit a sorok között, hogy szellődzködni is tudjon az egész.

Na, ha ennyi hasznos tanács után is rátok dől, akkor valamit nagyon elbasztatok és jobb, ha leveszem rólatok a kezem. A fával dolgozni nem zabkása, bebaszni ráértek akkor is, ha már felraktátok.