Melyik végén gázosabb a tehén? Feszítő kérdés, mert böfög és fingik is.
Sokak számára ismert, hogy a metán egyes becslések szerint akár ötvenszer veszélyesebb üvegházgáz lehet a szén-dioxidnál.
Kalifornia meghirdette a karbon-semleges programját, hamarosan nem engedik forgalomba helyezni a fosszilis üzemanyaggal hajtott járműveket, nem épülhet új lakóház napelemek nélkül és ezzel elérkeznek egy tisztább világba, ahol kipipálhatják, hogy mennyire nem kell már aggódni a klímaváltozásért, hiszen mindent megtettek.
CO2 problem solved.
Valóban ez volna csak a helyiek által generált klímaváltozás oka? – Tették fel a kérdés az NBC Left Field-nél és utánajártak az ottani emissziós kérdéseknek. Kiderült, hogy itt is tetten érhető a képmutatás.
Arra jutottak, hogy Kalifornia állam metán-emissziójának a feléért a tehenek a felelősek, ugyanis az ott lakók 2,5 millió adag tejterméket és marhaételt falatoznak el, amihez ennek megfelelő mennyiségű tehén is kell.
Egyúttal metán érzékelőkkel megvizsgálták, hogy melyik végén jön ki a marhákból több metán és kiderült, hogy a böfögése az üvegházgáz dúsabb, nem a fingja, pedig sokan az utóbbit feltételezték.
Tudományos kutatók már korábban is vizsgálódtak Ausztráliában és Kaliforniában, hogyan lehetne a metán-emissziót csökkenteni, arra jutottak, hogy a titok nyitja a tengerek és óceánok mélyén lehet, ugyanis ha a szokásos lucerna és széna helyett hínárral táplálnák a bocikat, akkor a világ valóban megmenekülhetne, mert így lényegesen csökkenhetne a tehén alapú metán. Az is igaz, hogy a hínár ipari méretekben történő termesztéséhez még további lépéseket kellene tennie a tudománynak.
Ezt megelőzően citrusfélék, szerecsendió és oregano tehéntáphoz történő hozzáadagolásával próbálkoztak, a siker nem túl látványos, de ezt inkább hagyjuk is meg a már levágott marhák húsának pácolásához.
Jó étvágyat!
via Euronews


