Múzeum körút – istenek állatkái – következő rész
Úgyis megkérdeznétek, hogy mi az ördög van a címlapon, akkor inkább nem is árulok zsákbamacskát.
Múzeumban jártam és nem szívesen jövök el bármelyikből hűtőmágnes vagy valami kisebb-nagyobb csecse-becse nélkül.

Stockholmban van egy állandó tárlata az egyiptomi relikviáknak, ez még valahogy a Napoleoni időkre vezethető vissza, ő ugye 1798-ban indított egy nem túl nyerő hadjáratot az ottománok uralta Észak-Afrika ellen, aztán le is lépett a picsába, simán hátrahagyva a hadsereget és a tudósait. Nem sokra rá a svéd-norvég konzul, nevezetesen Giovanni Anastasi gyűjtögette és adogatta el az egyiptomi műkincseket, 1826-ban már szépen koporsókkal és múmiákkal jelentkezett a svéd királyi palotában, majd a gyűjtemény átkerült a Nemzeti Múzeumba 1860 körül.
Innentől az események nem túl fordulatosak, a századelőn nyitottak Stockholm óvárosában (Gamla Stan) egy önálló egyiptomi múzeumot, aztán 1982-ben költözött az egész a Medelshavmuseet-be, cím szerint Fredsgatan 2.
Gusztáv Adolf király megbízásából R.G. Gayer-Anderson volt a felelőse (jobbra) a műkincseknek, balra Peter Lugn, az első önálló svéd egyiptomi múzeum igazgatója.
Érdekesség, hogy Gayer-Anderson halotti maszkját is meg lehet tekinteni helyben.
Írtunk már korábban az állatok mumifikálásáról:
De ha már arra jártam, inkább lefotóztam párat a múmiállatkákból, hogy odamennetek ma már ne kelljen. Egy ilyen ajtó védi a tárlatot, le lehet nyugodtan szarni, mert mögötte ott van Anúbisz, sokkal félelmetesebb.
De beszéljenek ismét a képek! Ezek olyanok lehettek mint nálunk a panírozás. Kirántjuk még a papundeklit is menyasszonytánc után, az egyiptomiak pedig mindent bebalzsamoztak. Egeret, kígyót, cicát, gazellát, krokodilt, bármit ami jött szembe.
A kedvenceim a mumifikált halak. Paprikás lisztbe forgatva tuti, hogy még ma is kiadná.
Madarak:
Gazella:
Cicák:
Egerek, kígyók:
Halacskák, krokik:
És ami a legfontosabb: Stockholmban nem sok helyen lehet ingyen pisilni, ez a városközpontban az egyik legtutibb hely!
Másik istenek állatkáiról itt olvashattatok: