Múzeum körút – Svéd Nemzeti Múzeum
Tegnap a svéd büszkeség fellegvárában jártam, mit ne mondjak, eléggé vegyes impressziókkal jöttem ki az épületből.
Először is mint minden hasonló intézmény esetében, a túlnyomó része rendkívül unalmas. Ismeretlen történelmi alakokról készült festmények, klasszicizáló – épp ezért értékelhetetlen – szobrok, pölö a diszkoszvető sokadik másolata és így tovább. Fél óra elvesztegetett idő az életemből.
Az izgalmasabb rész az ezerhatszázas évek körül indul be, ott azért már találni egy-két érdekesebb festményt vagy installációt.
Teljesen váratlanul elém toppant egy törpe.

Na mondom, ennek a fele se tréfa, innen bármi jöhet. És jött is. Kis dead mellszobra koponyával?

De a vizuális trükközés se semmi. Az a szétkent pacni egy üveg hengeren alakul át körbejárható holografikus megjelenítésbe.

Aztán innentől ismét unalom. Kardozás, uralkodás, leigázás, csak a szokásos.
Áttereltem magam az 1920-jelen térrészbe, na mondom, akkor nézzünk már utána ennek a csodás svéd iparművészetnek, ha annyira felkapott. És itt jött a második döbbenet. De beszéljenek a képek, hogy a svédek mit tekintenek nemzeti kincsnek.






Az első ocsúdás után mérhetetlen bolondozásba terelődött át a kortárs rész, ott már kicsit jobban is kezdtem érezni magam. Remekjó kis megmagyarázhatatlanságok sorozata jött szembe.







Így végül vegyes érzésekkel, de elégedetten távoztam.
A mai napom sem volt hiába – gondoltam.

