Legénykonyha: a gyors tarja meséje
Parkettázás meg miegyéb volt nálunk, úgyhogy ahelyett, hogy kidöglöttem volna a következő Akunyinnal a kertbe, sittet hordtunk. Ilyenkor sem árt enni valamit, csak nem baj, ha nem megy rá a fél napod, erre találták ki a szendvicstalpú vastag edényt meg a római tálat, ez utóbbihoz viszont előre kell gondolkozni néhány órával.
Ezt most nem csináltam, de áttekintettem a készleteket, és arra jutottam, hogy tulajdonképpen egy óra alatt simán össze lehet rakni valamit, ami legalább nem szar, viszont annyi kompromisszumot megengedtem magamnak a dologban, hogy ez a valami legalább részben lehet előre összekészített mirelit bármi is. Az is lett, a zöldségkeverék és a krumpli az pont olyan, mint ahogy beletették a zacskóba, csak épp meg van főzve, illetve sütve, de nem baj, mert a fogás legfontosabb része a hús. Persze ha ilyen köretet kapnék bárhol, nem örülnék nagyon, de legalább nem adtam neki valami furfangos nevet, mondjuk azt, hogy Erdőkerülő kedvence, zsenge zöldségek gyengén párolva, háztáji tehén vajával összekeverve, és földialma-tallérok kemencében készítve, természetes himalájai sóval meghintve. Hát a nagy lófaszt, a karfiol meg a krumpli azért nem érdemel ekkora felhajtást.
Szóval a hús. Kifejezetten szép tarjához sikerült jutni, erről vágtam le három vastagabb szeletet – én grillen is jobb szeretem a másfél centi környékére vágott darabokat, szaftosabb marad, de a párolt húst egyféleképpen lehet elbaszni, túl vékony csíkokkal vagy szeletekkel. A recepthez egyrészt az inspirált, hogy mi volt itthon, másrészt meg nemrégiben kóstoltam egy igazán kiváló korhelyhalászlét, amiről azt sem tudtam, hogy létezik, de ezt a savanykás-babérleveles vonalat akartam továbbvinni, azt hiszem, sikerült.
A három vastag szelet húst sóztam, borsoztam és meghintettem rétesliszttel, mert az akadt a kezembe, közben feltettem némi olajat és vajat melegedni. A deszkán maradt mindenfélébe bele kell tuszkolni a húsok felületét, ne menjen kárba, kevesebbet kell mosogatni, ha az ember minden porszerű szart felitat vele a kutyaszőrtől a lisztig, ráadásul szép színt is kap a hús, amikor megpirul. Amikor már forró volt az olaj, töltöttem egy pohár irsait, mert mégis meg kell adni a szakácsnak, ami a szakácsé, aztán megpirítottam a húsokat. Közben jöhet még egy bor Floyd atyánk egészségére, és ideje felvágni a barna csiperkét. Erdei gombával is jó lehet, de ezzel nem kell szarakodni, ráadásul most szokásomtól eltérően a kalapbőrt sem húztam le, a hivatalos indoklás szerint ez is kicsit sürítheti a levet, de ez nem igaz, simán csak jobban néz ki így, no meg lusta is voltam hozzá.
A mindkét oldalán megpirított húsokhoz most mehet egy gerezd pulton megnyomorított fokhagyma, egy nagy kiskanálnyi dijoni mustár (magos), két csipet kakukkfű meg két babérlevél, aztán némi bor a tarjának is, ha már úgyis szem előtt van. Fedő alatt még egy húsz perc, és kész, a végén érdemes annyira visszaforralni, hogy ne legyen teljesen híg a pecsenyelé, ezzel aztán bőkezűen lehet locsolgatni a húst is, meg optimális esetben a krumplipürét vagy krokettet is. Most párolt vegyes zöldköret meg mirelit krumpli került hozzá egy pepperonival, de bármi jól áll hozzá, akár egy szelet kenyér is.
A képeket szokás szerint a seggemmel készítettem, de stay tuned, holnap jön az ünnepi csevap-tarja-karaj szentháromság faszénen, abból is lesz poszt, ha el nem baszom. Ja, meg Akunyinról is, csak lenne időm még arra az utolsó húsz-harminc oldalra.
