Nem vagyok órás

Vannak erre itt mások, akiknek több, szebb, drágább stb. órájuk van, viszont azt bevallom, hogy a tárgyfétis nem idegen tőlem.

Na azért nem úgy, hogy megdugnék egy csavarhúzót, annál inkább sem, mert rá is írták valamelyik óráskészletre, hogy ilyet nem szabad, mert sérülnek a csavarhúzók jogai, meg eleve is egy hülye ötlet, de szeretem a szép tárgyakat. Miután műkincseket most már nem fogok gyártani, ezt bizonyos irányokba kellett csatornáznom, ennek eredménye az, hogy a késekhez-bicskákhoz talán valamicskével jobban értek, mint az átlag, de az is, hogy van belőlük vagy harminc. Esetleg negyven. Egy idő után nem szabad számolni.

Alap, hogy az embernek legyen egy használható, megbízható konyhakése és egy élezője, de ez betegségnek vagy gyűjtőszenvedélynek még sovány, az igazi mélyvíz az alkategóriákban rejlik, amikor valaki rááll a hagyományos magyar-spanyol-francia-amerikai-bármilyen kések gyűjtésére, és erre már szabad szemmel is látható összegeket költ, és még meg is bírja indokolni, hogy mire kell neki még egy trapper kés. De hát miért ne kéne?

Hasonló niche az életben az orosz-szovjet órák gyűjtése, amibe ugyan még nem estem bele, de koca-órásként, mármint koca-órakedvelőként azért meglegyintett a szele. Van egy kiválóan működő automata Eternám, egy hétköznapi Casiom, egy kockacasióm is a biztonság kedvéért, meg még egy-két gyűjtői szemmel nem túl különleges darab, a lényeg az, hogy mutassa az időt, meg legyen valami a csuklómon, mert már hozzászoktam.

Állítólag a csajok a cipő mellett az órát is nézik, amiben nem tudom, mennyi az igazság, mert nincs az az isten, hogy egy nem-órabuzi nő észrevegye, hogy az Eterna mennyire menő már, mert hát kicsi és szerény, és egyébként meg persze kurva jó, de manapság inkább néznék női órának, holott a hatvanas évek elején Svájcban egész más volt még a dili. Mindegy is, nem másoknak öltözködünk, órát hordani pedig igenis ér, úgyhogy hadd szóljon az Eternától a bármeddig a dolog – de most vissza az oroszokhoz.

A legtöbb háztartásban azért valószínűleg ugyanúgy akad egy-két poljot, mint néhány Mikov-bicska meg NDK-s „svájci”, a Vosztokkal vagy a Raketával hasonló lehet a helyzet. Ezek vagy jók, vagy rosszak, de a Star Wars után igazából egyik sem számított már menőnek, most kezdenek el talán feljönni ezek a majdnem-steampunk passziók, hogy húzzuk már fel az órát, és mekkora menőség, hogy foglalkozni kell vele. Persze, mert most már a telefonodon nem csak azt tudod megnézni bármikor, hogy hány óra van, hanem azt is, hogy mekkorára dagadt Kim Kardashian segge az elmúlt húsz percben – de akkor is: legalább a karórádat beállíthatod ez alapján. Nem Kardashian segge alapján, na de hát na.

Szóval ennek mentén indultam neki az orosz óra-projektnek: csak nem lesz olyan szar, és mennyire menő már, hogy fel kell húzni. Ez igaz is lett, tényleg fel kell húzni, de akkor nem az igazi, ha emellé még csak nem is taktikai, ezért választottam végül a Vosztok Komandirszkij egyik tagját, ami ugyan nem antik, de tök elavult. A szíj szar, ezt előre mondom, viszont nem kell feltétlenül rögtön óráshoz rohannunk, az óra ugyanis új, még mindig valahol Moszkva sok kilométeres körzetében gyártják valahol (nem összekeverendő a talán lett Vostok Europe céggel, ezek limitált szériás, irtó drága órákat gyártanak, míg a sima Vosztok belefér tíz-húszezer forintba).

Na, vissza a komandirszkijhoz, amiből annyi van a használt órák között, mint a rosseb, de persze ilyen bolhapiacos akvizícióknál mindig esélyes, hogy az óra nem fog működni, megcsináltatni pedig valószínűleg drágább, mint megvenni egy szétrohadt példányt. A türelmetlen tárgybuzi erre nem várhat, vettem egy újat, a papírjai szerint alig egy éve gyártották Oroszországban, és nagyjából ennyit is értek belőlük, mert minden más oroszul van, csak valami órás csinovnyik véste föl kék golyóstollal a dokumentre, hogy ez kézműves, és ekkori. Tizenhét köves, ami nekem kb annyit jelent, mint hogy fekete a számlapja, de egyébként jól hangzik – annak megfelelően, hogy különösebben sosem érdekeltek az órák, a hátlapot sem pattintottam le. Mindegy is: a korona csavaros, azt olvastam, hogy felhúzni és beállítani két külön ügy, úgyhogy érdemes a kettő között visszatekerni teljesen, de eddig megy. Ja, a csavaros koronából úgy tűnhet, hogy ez egy búváróra, de valószínűleg nagyjából addig vízálló, míg víz nem éri, ezzel nem kísérleteznék, bár vannak és lehetnek is kellemes meglepetések. Aki pancsolni akar, vegyen Amphibiát, szintén Vosztok, és nem kizárt, hogy egyszer veszek is ilyet, de az egyetlen szituáció, amit kétszáz méter mélyben el tudok képzelni magammal kapcsolatban, az az, hogy megevett valami Kraken.

Az óra egyébként csinos, a Vosztok védjegyeként felrajzolt vörös csillag áll 12 óránál, a dátumablak háromnál található, és sok más modellel ellentétben nincs telefirkálva mindenféle orosz tüzérségi lófasszal, egyszerű, fekete számlappal szállítják, amin viszont a lume annyira szar, hogy kételkedtem még abban is, hogy van egyáltalán. Van: pár perc a zseblámpa alatt életre keltette, de nem túl sokáig, szóval aki nagyon taktikai módon akarja használni, az inkább ne számítson rá.

A szíj, ahogy már említettem, szintén szar: állítólag eredeti bőr, de a ropi csuklómra mindenképpen nagy, a csatja sem jó, cserébe fekete és jellegtelen, úgyhogy a legjobb, ha gyorsan lecseréli az ember egy NATO-szíjra. Itt hosszas esztétikai mérlegelés és némi tanácskérés után egy olajzöld mellett döntöttem, méghozzá a jó minőségű varrottból – ez kétezer forintba kerül, de megéri, egyrészt az orosz-NATO-poén miatt, másrészt meg kurva jól néz ki az órával. Nem is kényelmetlen, ez is egy pirospont a vörös csillag mellé.

Az óra elég pontos, azt nem tudom, hogy másodpercre mennyire siet, mert nem másodpercstoppos – nem baj, arra jó, amire vettem, másra meg úgyse használnám. A gyári adatok szerint a járástartaléka 36 óra, ezt nagyjából hozza is, jelentős eltérést a járásban nem tapasztaltam, ha meg elfelejtem felhúzni, mindegy is persze. Az üveg plexi, erről olvastam ravasz megfejtéseket, hogy a merülés miatt kell, de a Komandirszkijban nem szokás, és nem is kell merülni, viszont ezért cserébe könnyű polírozni, és az egész cucc kijön tizenegypárezerből, ami nem kevés, ha úgy nézzük, hogy egy tökéletesen felesleges cuccról van szó, de jóval olcsóbb, mint a belépő szintű mechanikus órák, amelyekről a többiek sokkal többet tudnak, mint én – sőt.

Megérte? Nem. Sokkal jobb egy Casio Lineage, amit általában hordtam, titán lánccal, hátlappal és miegyébbel, mert ha lemerül az elem pár évente, hát így jártam, addig mindig mutatja a pontos időt. Másfelől meg kurvára megérte, mert ez egy olyan eszköz, amivel foglalkozni kell: az automata óra kicsit olyan, mint egy macska, elvan azzal, hogy elvagy vele, ez viszont inkább kutyás, rendszeresen foglalkozni kell vele. Nem bánom, a NATO-szíjjal meg még jól is néz ki. Miután még nem hordom régóta, nem tudom, mennyire veszélyes túlhúzni: a Vosztok forgalmazója szerint nincs benne védelem ez ellen, de még nem sikerült tönkretenni, úgyhogy amikor érzed, hogy már nem kell neki, egyszerűen abba kell hagyni, egyébként egy olyan szép rituálé az egész, mint a hagyományos borotválkozás, több időbe telik, de rá lehet kattanni.

Mivel szakállam van, nekem maradt ez. Taktikai? Rá lehet fogni, szóval oké. Különböző szíjakkal variálható is, úgyhogy menni fog a padlizsánlila öltönyhöz is, ha úgy döntesz, és nem a IV. Vlagyimir Putyin romboló képével ékesített darabot veszed meg. Hozzáférhető? Nehezen, de azért annyira nem, és nem is iszonyú drága. Kelleni meg kell, ugye, úgyhogy érdemes megpróbálkozni vele, aztán legfeljebb reklamálni a gyártónál – ahol állítólag nagyon szolgálatkészek, és nem is szokott nagyobb baj lenni. Orosz, simán bírja, aminek nekimész vele, csak hát tartsd észben, hogy ez nem egy mai technika.