Öntorkonszúrás műanyag pókkal
Álltam kint a sötétben a létra tetején, állam alá szorított szabóollóval, kezemre ragadt celluxszal, az éppen felragasztani kívánt pókháló meg mindenhez tapadt és ragadt, kivéve oda ahova szerettem volna.
De a kaktuszt teljesen behálózta, természetesen a hajamat is, legalább egy picit rejtve voltam a furcsálló tekintetek elől, mondhatni kaptam egy álcahálót. A már korábban valahogy a fejemre került chililevelek rontottak még tovább a képen. A háló persze fekete volt, a pókok neonzöldek, a fal meg hófehér, szóval nem volt vérprofi álca, de akkor már mindegy volt. Szóval ott bénáztam nemlétező egyensúlyérzékemmel és kicsit féltem, hogyha borulok, akkor döglött egérre esek, az meg pfúj.
Eszembe is jutott Kalánka néni, mindig teljesen lehetetlen helyzetekben ment össze szerencsétlen és baromira örültem neki, hogy az én nyakamban nincs aranykanál, csak egy olló. Viszont azóta ezt dúdolgatom.
Holnap végre hétfő, letudtuk ezt a hosszú hétvégét is, nagyobb véráldozat nélkül, bár amikor reggel kibotorkáltam a konyhába a földön láttam egy baltát, egy bárdot, hullát viszont nem találtam.
Jóccak!
