Óriáshullámok márpedig léteznek

Sokáig nagyot mondó tengerészek meséinek gondolták, de aztán alaposabban utánajártak és lett is csodálkozás.

Az óriáshullámok egyik fajtája régóta ismert, a szárazföldeket elérő cunamik keletkezésének az okait is sikerült beazonosítani: lemeztektonikai események a szubdukciós zónákban, vulkánkitörések, földcsuszamlások, jégomlás. A legismertebb óriáscunami a Krakatau felrobbanásakor érte el a szomszédos szigeteket, emberek ezreit elpusztítva hatolt be egy tizenöt emeletnyi magasságú víztömeg a szárazföldre. Azóta várható egy hasonló, kinőtt a helyére az Anak Krakatau (Krakatau gyermeke), idő kérdése, az is várhatóan fel fog robbanni és már elérte a szülője magasságát.

A nyílt vízi óriáshullámok létezésében viszont kételkedtek, mert ott a szélnek kell felkorbácsolnia a vízfelszínt és a hullámok szuperpozíciójával jönnek létre a nagyobbak. A 20 méter felettieket tartották matematikailag szinte lehetetlennek, az jött ki a korábbi modellekből, hogy tízezer évente ha egy keletkezik, már az is sok.

Aztán egyszer csak egy északi-tengeri fúrótornyot telibe vert egy 20 méteres, amit lézeres mérések igazoltak és ekkor elkezdték nyomozni, hogy milyen gyakoriak lehetnek.

Volt egy másik apropója is a dolognak, vészjelzés nélkül eltűnt a német kereskedelmi flotta egyik büszkesége az ötvenezer tonnás München szállítóhajó nyomtalanul és ekkor már azt feltételezték, hogy egy óriáshullám lehetett a legvalószínűbb ok.

Mindenesetre műholdas távolságmérésekkel kezdték el vizsgálni a világóceánok felszínét és miután alig pár nap alatt sikerült tíz darab legalább harminc méterest megfigyelni, most már a tudomány emberei sem kételkednek, bár még megmagyarázni mindig nem tudják a keletkezésük okát, egy lineráris modellel próbálják leírni a hullámok találkozását és összegződését.

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!
%d bloggers like this: