Pizzéria-mizéria
Kivagyok, mint a liba.
Ma KIBASZOTT sokan voltak a pizzériában, és bár hawaii pizzát senki sem rendelt, mert nem is csinálunk mar pizzát, de az egyik ponton egy ilyen hangzott el a főnököm szájából, hogy.
Oké, akkor most akárki is jön, nincs kiszolgálás, se konyha, se bár, mert egyszerűen nem bírjuk ezt a rohamot.
Ez vót negyed háromkor.
Az utolsó egy órában nem tudtunk se kapucsínót, se forró csokit csinálni, ugyanis elfogyott a tej is… Utána, mivel főleg olasz famíliák étkeztek disznó módra*, fel kellett mosnom 1. az éttermet 2. a bárt 3. plusz a konyha túltengése miatt ott is, kétszer. Meg a vécéket.
A derekam beállt (öregszem), a hangszálaim bekrepáltak, az idegeim pedig akkor mondták fel a szolgálatot, amikor zárás (fél öt) előtt beesett negyven ember, hogy most kávé, csoki, öreganyám kínja, meg macifasza. Ebből a fele szerencsére azonnal lekopott, amint mondtam, hogy nincs tej, ergo tejes italok sem. A maradék húsz pedig akkor kapcsolt, hogy tán távozni kéne, amikor hangsúlyosan elkezdtem felfele pakolni a székeket az asztalok tetejére, és fenyegetően megpörgettem a felmosófát, valamint rázni kezdtem a hajamat, és üvöltve vicsorogtam.
Jaj, már zártok?…
… nyádpics…
Főnököm (áldott ember, isteni jól tudunk vele együtt dolgozni, plusz a szülei is ott vannak, és remek csapat vagyunk mi négyen), elhozta a nagyfiát segítségnek.
Fábián, ha még egyszer lelépsz, letépem a füledet…
A nagy öröm azonban a takarításban az, hogy bár a székeket én pakoltam fel az asztalokra, hogy fel tudjak mosni, lepakolni a nedves padlóból kifolyólag (ezdehülye képzavar) a főnököm fog holnap. Hehe.
*az olasz famíliák úgy étkeznek, hogy szétkenik a kecsapot, mustart, majonézt, elhasználnak egy tucat fogpiszkálót és ugyanennyi szalvétát, a kajamaradékot beletapossák a földbe, kidöntik az italokat, sót, borsot, ecetet, olajat, a kávét pedig szétkenik. Ennek fejében borravalót ugyan nem adnak, de általában száz euró körül zabálnak. Na, kb. ez menti meg az életüket.
Post Comment
You must be logged in to post a comment.