Pszichedelikus útravaló hétvégére

Terence McKenna egy modern sámán volt, amíg 2000-ben meg nem halt agyrákban.

Egyre súlyosbodó egzisztencializmusom gyökereinek kutatása közben bukkantam rá egy jóbarátom hatására Terence McKennára.

A pszichedelikus tapasztalások rettentően ingoványos talaj. A tudományos kutatások évek óta nem tudnak igazán mit kezdeni bizonyos élményekkel és filozófusok, pszichológusok, pszichiáterek, szabad gondolkodók nagyon komolyan merítettek és merítenek a mai napig ezekből az élményekből, amik a beszámolók alapján a tudat tudatosságának levetkőzésével egy teljesen új koordinátarendszert tárnak fel az ismeretlen érzelmi mélységek érzékszervi megélésével. A pszichedelikus állapot a kognitív rétegek lebontásával olyan élményekhez juttatja a felhasználót, amit egész egyszerűen nem lehet leírni mozgó falakkal, vagy furcsa hangokkal, vagy örvénylő képekkel. Mielőtt túlságosan beleásnám magamat egy olyan területbe, amihez nem értek (és egyébként nagyjából senki sem érti igazán), ejtenék pár szót az úriemberről.

Könnyű Terence McKennát elintézni azzal, hogy egy transzendens bohóc és ezzel letudni azt, hogy a tapasztalásai és víziói alapján milyen következtetéseket vont le. Az egész modern, félanarchista hippi-jelenség olyan mozgalom, ami minden mid-life krízises irodista patkányt megérint és ezért az interpretáció helyett könnyű legyinteni rá és azt mondani, hogy jellegéből fakadóan népszerű, populista blabla. Bizonyos értelemben persze az, a mitikus elméletek természetesen annyira alátámasztottak tudományosan, mint a kísértethistóriák.

Terence McKenna rengeteg cuccot tolt. Főleg gombázott, ayahuascát és DMT-t fogyasztott nagy dózisokban és gyakorisággal, ami által a pszichedelikus élményeket kívánta kimaxolni. Nem kimondottan volt nagy barátja az LSD-nek, mert szerinte a szintetikus drogok kiszámíthatatlanok.  Nagy támogatója volt a hallucinogének felelős fogyasztásának, illetve annak, hogy az élményt mindenki lépésenként építse fel magának, hiszen a kiteljesedett élmény bizarr és kivételesen erőteljes és gyönyörű. Az elképzelése szerint a DMT tripek nem egyszerűen a kognitív tapasztalás határait feszegetik, hanem egyenesen pándimenzionális (Rusznyák Csabi remélem olvassa) utazások.

Ő ezen utazások során megtapasztalt élmények alapján (talán a saját korlátoltsága folytán, vagy talán épp ellenkezőleg) fizikai manifesztumokkal való találkozásokat írt le, már ha a fizikai szó ezen a síkon egyáltalán értelmezhető. Beszámolt gépszellemekről, utazásról Gaia elméjébe és olyan fizikai síkokon átívelő entitásokról, amiket csak ilyen tudatállapotban tapasztalhatunk meg. Odáig ment, hogy szerinte az elme ezen megnyílásai kapukat nyitottak a spirituális világra, amik a Föld és a földi élet asztrális magját képezik. Odáig ment a spekulációjában, hogy a pszilocibingombák valamiféle fizikai manifesztumai egy intelligensebb létforma spóráinak, amiket azért érkeztek a bolygónkra, hogy valamiféle szimbiózisba kerüljenek velünk.

Kurva nagy szavak egy drogos vízióra, de várjátok ki a végét.

Korai felismerője volt a technológiai szingularitást vízionáló embereknek és felismert kötődési pontokat a technológiai fejlődés, a pszichedelikus élmények és az emberek közötti interakciókban. Hitte azt, hogy a technológiai fejlődés az egyik útja annak, hogy kialakuljon valamiféle globális elme, amiben mindenki részt vesz, ami végre megvalósítja azt a kapcsolatot ember és ember között, ami igazán lényeges. A 2012-es világvégében is hitt, de ezt most ne feszegessük.

Nagyon lusta hozzáállás leírni őt egy karizmatikus, drogos hippiként.

Amit a modern embernek a munkásságából leszűrni érdemes az, hogy az általa metafizikainak aposztrofált mélységei az emberi létnek valójában olyan, fel nem mért és máshogyan direktben meg nem tapasztalható rétegek, amik minden áldott nap befolyásolják az ember életét. Ehhez hasonló ismeretlen mélységeket máshogy nem élhetünk át, egyszerűen nincs alternatív módja a tudattalan ilyen fokú megismerésének. Az elménkben lezajló mechanizmusok absztrakciójára törekvést ő átugorta azzal, hogy megtapasztalni vélte, ahol az elme atomi szintű működést sejti és a megélt, ugyanakkor tudatosan fel nem fogható eseményeket valamiféle transzcendens köntösbe bújtatja. Ha jóindulatúak akarunk lenni, márpedig miért ne tennénk, akkor nevezzük ezeket a területeket a tudomány által még fel nem térképezett tudati és tudatalatti összefüggéseknek.

A pszichoaktív drogok hatására létrejött felfedezései ahhoz vezettek, hogy a furcsa elképzelésein túl alaposan feltérképezte az emberi tudatosságot azáltal, hogy a tudattalanban tett utazásainak ellenpontjaként kezelte őket. Azzal, hogy elutasítja és megkérdőjelezi a szociális és morális emberi rendszer szintű berendezkedést – ami az állatvilágból hozott ösztönök továbbgondolása és civilizáltnak gondolt kiteljesedése – bizonyos fokig komoly szellemi tápláléka lehet mindenkinek, aki elgondolkozott valaha azon, hogy mi a lófaszt is keresünk mi itt.

Ebben a videóban részben arról beszél, ahogy a gondolataink és a cselekedeteink attól a nevetséges elképzeléstől vezéreltek, hogy az egyik egyén valamilyen mondvacsinált felhatalmazástól vezérelve kivezetheti a morális és kongitív sötétségből a másikat az abszolút világosságba. Valljuk be, az elképzelés már csak azért is nevetséges, mert ahogy McKenna állítja: senkinek fingja nincs arról, hogy tulajdonképpen mi a fasz is történik, azt meg főleg nem, hogy miért. Ezért is hamis beállítani egyetemes igazságként a legjobb tippjeinket. Ezért toxikus piedesztálra emelnünk ezeknek a nettó hazugságoknak (de legalábbis komoly csúsztatások) az evangelizálásával azokat az embereket, akik a látszat minél tökéletesebb kitelejesedésére törekszenek, miközben természetszerűleg hiányoznak a megértés fundamentumai.

Ha ma csak egy félőrült, narkós hippi szocio-motivációs elmélkedését nézitek meg videón, akkor ez legyen az.

2000. április 3-án halt meg.

Mindig is azt gondoltam, hogy a halál valahol az autópályán fog érni pár elborzasztó pillanat közepette, szóval nem lesz időm arra, hogy kibogozzam a gondolataim. Mivel hónapokat kaptam, hogy távolról szemléljem és beszéljek róla emberekkel és meghallgassam mások véleményét, bizonyos értelemben áldásnak tartom. Nyilvánvalóan egy lehetőség arra, hogy felnőjek és hogy elrendezzek mindent. Csak az, hogy egy mosolytalan fehérköpenyes arc azt mondta, hogy négy hónapon belül halott leszek felkapcsolta a villanyt. Az életet egyszerre megrendítőnek és gazdagnak éreztem. Amikor történt és megkaptam a diagnózist, láttam az örökkévalóság fényét keresztülragyogni minden levélen, ahogy William Blake mondaná. Értitek? Egy bogár kúszása is könnyekig meghatott.

Persze nem fogtok a videói alapján rájönni a szupermély igazságokra, meg bizonyos fokig ő is csak egy talking head, aki a filozófia talán az emberiséggel egyidős kérdésein csimpaszkodva felépítette a kis viszonyrendszerét, de referenciapontként a megismerése nem csak hasznos lehet, de mentálisan és érzelmileg egy bizonyos fokig kimondottan egészséges is.

%d bloggers like this: