Ritka konstelláció – egymáshoz közel látható a Vénusz és a Jupiter
November kivételesen jó hónapja volt az eget fürkészőknek. Meteorrajok és északi fények lepték meg az ilyesmire fogékonyakat.
A mostani együttállás sem tekinthető túl gyakorinak, az éjszakai égbolt két legfényesebb bolygója átlagosan tizenhárom havonta keveredik a megfigyelők számára alig pár égi foknyira egymástól. Idén viszont már másodszor is, legutóbb épp januárban. Közben persze tudjuk, hogy a bolygók pályái között megmarad a jelentős távolság, hiszen csak arról van szó, hogy Föld keringési síkjából nézve mutatkoznak közelinek.

November 24-én, azaz most, vasárnap este napnyugta után a fényszennyezéssel kevésbé terhelt területekről szabad szemmel is láthatók lesznek, amennyiben a fátyolfelhők is nekünk kedveznek.
Nem kell persze kétségbe esni akkor sem, ha valaki lemaradna az eseményről, mert a következő napokon hasonlóan látványosan fognak viselkedni – köszönhetően az égi mechanikának.
A mai alig 1,4 foknyi távolságban történő elhaladás nagyjából úgy képzelhető el, hogy kinyújtott karral a hüvelykujj (szerk.) mutatóujj szélességének megfelelő, ami elég látványos, ha hozzátesszük, hogy a valóságban százmillió kilométerekre lesznek egymástól.


