Saul fia

Tudom, lejárt lemez és rajtam kívül mindenki látta. De hadd szedjem ebédre darabokra.

Direkt elkerültem messzire ezt a filmet, mert nagyon az arcomba akarták tolni. Nem szeretek semmi olyat, amit rám erőltetnek és ez a filmekkel sincs másképp. Amit hirtelen mindenki elkezd kurvára szeretni, az általában valami kibaszottul gyanús és ha emellett még bezsebel Oscart is, akkor duplán az. Mert az Oscar nálam a PR és a lobbizás diadala és az “akadémia” díját annyira tartom, mint George Bernard Shaw a sajátját – a Pygmalion írója ajtóütközőnek használta.

Az idei külföldi díjazottról is hamarosan írok, de vegyük górcső alá a hazai vonatkozású Sault. A Saul úgy született, hogy Nemes Lászlónak állatira megtetszett a saját rövidfilmje (amit mellesleg mindenki dícsért), illetve a Jöjj és Lásd! egyébként teljesen fellelhetetlen orosz film, amit a zseniális Elem Klimov rendezett. A forradalmi ötlet onnan indult, hogy Klimov tele lencsékkel vetette fel a filmjét, Nemes László pedig hatalmasat durrantott, hogy pontosan ugyanúgy, ahogy a Türelem c. 2007-es filmjében, kizárólag széles lencséket használt. Mivel azért bezsebelte az Európai Filmakadémia rövidfilmes díját, meg a 38. Magyar Filmszemlén is megkapta a Legjobb kisjátékfilmért járót, ezért adva volt a lehetőség, hogy jól megrendez egy holokauszttörténetet, mert akkor tuti jön a Globe meg az oszkár is. Bejött. Itt meg tudjátok nézni, elég jó. Saul lánya.

Két dologtól kapok agyfaszt, az egyik a 4:3-os képarány, a másik a 40mm-es lencsék. Előbbitől klausztrofóbnak érzem a filmet, utóbbitól meg diszkomfortérzésem lesz, mert nem passzol a számomra “kellemes” 50mm környékére, se a 35mm környékére sem, ezért a szemem folyamatosan azt kívánja, hogy vagy távolodjunk el a tárgytól, vagy közeledjünk hozzá, de ez így PONT nem jó. Persze ez egy technikai kérdés és kimondottan szubjektív, de nem indultam jó esélyekkel a Saul fiánál, mert hogy pont ezzel a kettővel operáltak, kizárólagosan.

A fenti alapvetéseken kívül lefektettek még pár szabályt:

• A film nem nézhet ki “gyönyörűen”
• A film nem lehet megható a szó schindlerlistájai, öncélú értelmében
• Nem lehet egy horrorfilm
• Az említett 4:3, 40mm és Saul tarkója

28 nap alatt le is forgatták a filmet és annak ellenére, hogy vizuálisan olyan, amilyen, kétségtelenül elismerem a technikai erényeit. A külső felvételeket természetes fénnyel vették fel, mint a dogmafilmeket, 85 vágással csinálták, amin mondjuk nem lehet egy olyan rendezőnél csodálkozni, aki Tarr Béla mellett dolgozott, plusz Melis László filmzenéje olyan észrevétlen, hogy újra bele kellett néznem, hogy felfigyeljek rá. Becsülöm továbbá a történelmi pontosságát és úgy az egész fantasztikusan jó filmes teljesítmény.

De.

A történet egyszerűen nem viszi el a hátán a filmet és a narratíva teljesen hiteltelen, bármennyire is szeretnénk azt hinni, hogy zseniális. Clara Royer konkrétan soha életében nem írt még forgatókönyvet, ez az első próbálkozása és pont olyan is lett. Röhrig Géza pedig hiába bámul aranyosan, baromira nem veszem meg a tébolyát, egyszerűen gyengén alakítja. És nem vágyok szemforgatós, habzó szájú túljátszásokra, értem, hogy ez a film arról szólna, hogy Saul keresi a rendszert és a támaszt a körülötte káoszba forduló világban és a képzelt (vagy nem képzelt, kurvamindegy) fiába a szó legszorosabb értelmében kapaszkodva megpróbál spirituális támaszt keresni annak ellenére, hogy baromira nem vallásos. Ezt az bizonyítja, hogy a kadist egyáltalán nem kell rabbinak ráolvasni a halottra, bőven elég tíz ember, aki megteszi és a zsidó hagyomány szerint eltemethető az illető.

Pont ez a bajom vele, a film azon a mezsgyén balanszírozik, amikor valami kibaszottul szimbolista akar lenni, de azért pont annyira, hogy mindenki felfogja.

• Saul rabbit keres (nyilván a rendező is tudta, hogy kurvára nem kéne, de papot mégse kereshetne a koncentrációs táborban, ez utóbbi meg kell az oscarhoz)
• A sonderkommandóról mindenkinek az Auschwitzból összesen megmaradt három fotó jut eszébe, ezért azokat egy teljesen lekapcsolódott jelenetben bele kellett szőni
• Láttuk már Hitchcocktól a Bajok Harryvelt, kibaszottul nem vagyok kíváncsi arra, hogy cígölnek egy hullát, pláne ha ilyen gyenge a motiváció, amit felépítenek hozzá
• Kell NAGYON sok hullapakolás, még ha teljesen értelmetlen is
• Legyenek benne nácik, amiket a Donald kacsa ide vágó náci jellemábrázolása alapján alakítunk ki.
• Legyen benne utalás a következőkre, hogy a vájt fülű sznobok tudjanak okoskodni: Nyiszli Miklósra, mert ő híres, köze volt Mengeléhez, a  sonderkommandós felkelésre Auschwitzben és valami értelmetlen kapcsolat is legyen Ala Gertnerrel, hogy biztos legyen. Kicsit vártam, hogy megjelenjen Hitler valamelyik sarkon.

A hőn áhított ellen-Schindler listája helyett sikerült egy holokausztos Forrest Gumpot csinálni.

A tág rekesszel felvett jeleneteknél az elmosott környezet arra hivatott, hogy a főszereplőre koncentráljunk, ami sikerül is. De az a baj ezzel, hogy a főszereplő kurvára érdektelen. Aki nem zsidó és nem vallásos, az rohadtul nem tud hozzá kapcsolódni. Azok a császár új ruhájához kapcsolódnak és eszik, ha kell ha nem. Amikor már a harmadik, jól táplált, szép kerek halott csöcsöt tolták az arcomba, akkor elgondolkoztam rajta, hogy tulajdonképpen mit is nézek én most.

A kurvanagy atmoszféra sem nyűgözött le. Hanggal próbálták kompenzálni a klausztrofóbiát, ezért az audióra nagyon sokat adtak. Állítólag, mert én például valami kibaszottul cikinek éreztem, hogy valamelyik számítógépes játékban is hallott “tűz kicsap a kazánból” effektet gyakorlatilag változtatás nélkül bevágták. Kellett volna még a Wilhelm scream, hogy teljesen béna legyen.

Szóval nem ájultam el a Saul fiától. Fasza kis film, böcsületes iparosmunka és helyenként elgondolkoztató is. A hangok kiválóak és a megjelenítés is viszonylag újszerű. A díszletek és a jelenetek annyira megkomponáltak, hogy a film első felében az ember folyamatosan elveszíti a környezettel a kapcsolatot, mert mesterkéltnek tűnik, hogy aztán a film második felében az egybeesések legyenek olyan hiteltelenek, hogy végképp lekapcsolódjunk róluk és csak az unalom vegye át az érdeklődés helyét.

Sokat segített volna az élményen, ha Saul nem egy ortó nagy faszkalap, illetve ha kevesebb “bolondos egybeesést” jelenítenek meg másodpercenként.

Azt gondolom, hogy a huszonegyedik században több kell egy filmnek, mint a kikacsintások meg az utalgatások, mert arra ott a Deadpool. Ha ezek még ilyen mélyen intellektuálisnak szánt történész-kikacsintgatások, akkor az melegágya lesz a sznobériának. Mint ahogy az is lett. Magukat kibaszottul okosnak tartó, önjelölt szakértők két perc alatt kiguglizható wikipédiás igazságok mentén bólogatnak a kurvanagy megfejtésekre, amit ez a rendkívül mély film tud nyújtani.

Közben ez a film nem más, mint egy utazós mozi, amiben egy dilinyós pszichopatát követünk végig, aki kockára teszi mások életét a saját baromsága miatt, amit ráadásul hiteltelenül ad elő. Annak nem rossz, sőt, kurva jó. Ha ezekbe belegondolunk, egy végtelenül frusztráló film. De lehet, hogy ez volt a cél.