Sír, ablakkal

Az összkomfort nagyon is fontos.

Gondolta dr. Timothy Clark Smith, aki rettegett az élve eltemetéstől.

A jó doktornak erre bőven volt is oka. A tizenkilencedik században élt, akkor azért előfordult az ilyesmi. Ő azonban betegesen rettegett a dologtól, ezért, amikor meghalt, nem ám simán eltemették, hanem egy különlegesen megtervezett sírboltban helyezték nyugalomra.

A holttest kezébe egy lélegeztetőcsövet, és egy zsinórt adtak, ez utóbbi egy csengőhöz volt kötve. A sírba egy lépcsőt is építettek, amely egy kijárathoz vezetett. De az igazi biztosíték az az ablak volt, amelyet a sírhalom tetejébe építettek, és amely egyenesen a holttest arcára engedett rátekintést.

Az ablak közben elöregedett és a nedvességtől be is penészedett, így már semmit nem látni. De éjszaka, ha valaki egy erős zseblámpával levilágít, még kivehetők a jó doktor maradványai.

Ti megnéznétek?

Egy másik “üveges” sír a kis Florence Irene Ford sírja. A kislány tízévesen halt meg az 1800-as évek végén. Gyászoló édesanyja lépcsőt csináltatott, hogy le tudjon menni a sírhoz, amelynek a fej felőli részéhez üvegfalat építtetett, hogy azon át lássa a koporsót. A lépcsősort egy vasajtó takarta. Valahányszor vihar volt, mindig kiment a temetőbe, mert a kislány “félt a mennydörgéstől”. 1950-ben aztán az üveget cementtel helyettesítettek, hogy a sír ne essen vandálok áldozatául.