Skandináv mesék – Mimir
Réges-régen, amikor a világ még fiatal volt, Odin egy nap magára kanyarította köpenyét, fejébe nyomta kalapját, és magát Vándornak nevezve elindult az óriások földjén keresztül, hogy élete kockáztatása árán eljusson Mimir kútjához, ahol bölcsességre találhat.
Mimir kútja az óriások földjén, Jötunheimben található. A mélyből bugyog fel, és a világfa, Yggdrasil egyik gyökerét táplálja. Mimir nevének jelentése az Emlékezet Őrzője, a Nagytudású, akinek kútja a bölcsesség forrása. Mimir minden reggel megmerítette Gjallahornt, az ivókürtöt a kútban, és ivott a bölcsesség vizéből.
– Inni szeretnék a kutad vizéből, Mimir bátyám – mondta Odin, miután odaért.
Mimir megrázta a fejét, de szólni nem szólt semmit: ritkán hibázik, aki csöndben van.
– Az unokaöcséd vagyok – folytatta Odin. – Anyám, Bestla, a nővéred volt.
Ám Mimirre ez sem tett nagy benyomást.
– Egyetlen kortytól, ami kutadból származik, bölccsé válnék. Nevezd meg, mit kérsz cserébe.
– A fél szemedet kérem cserébe – mondta végre Mimir. – Dobd bele a kútba.
Odin nem kérdezte, hogy ez valami rossz vicc-e. Az útja az óriások földjén keresztül hosszú volt, míg elért a kúthoz, és útközben egy nagyhatalmú óriástól már megtudta, mire számíthat Mimirnél. És bár roppant fájdalmába került, de nem habozott, hanem fogta és kitépte a fél szemét.
Miután ezt megcselekedte, óvatosan belehelyezte a szemet a kútba. Az felbámult rá a vízen keresztül. Odin megtöltötte a Gjallahornt vízzel, és az ajkához emelte.
A víz hűvös volt, ő pedig felhajtotta az egészet. Átjárta a bölcsesség, messzebbre és tisztábban látott egy szemmel, mint valaha korábban kettővel. Eztán Odint más neveken is ismerték: ő lett Blindr, a vak isten, és Hoárr, az egyszemű. Nevezték Balejgrnek is, a lángoló tekintetűnek.
Odin szeme Mimir kútjában maradt: a víz, ami a világfát is öntözi, megőrizte épségben. Ma is ott van, üres tekintettel, mindent látóan.
Sok idő múltán, amikor az istenek két nagy családja, az Ászok és a Vánok közötti háború a végéhez közeledett, és az istenek túszokat cseréltek egymással, Odin két Ász istent küldött túszként a Vánokhoz: testvérét, Vilit – akit ekkor Hönir néven ismertek, és aki éles elméjű isten hírében állott -, melléje pedig tanácsadónak Mimirt.
Hönir királyi termetű volt, és amikor Mimir mellette állt, akkor királyként is szólt és jó döntéseivel segítette a Vánokat. Amikor azonban Mimir nem volt mellette, képtelen volt határozni, a Vánok pedig úgy érezték, hogy Odin becsapta őket. Ezért aztán bosszút álltak. Ugyan nem Höniren, akit értékes túszként megtartottak, hanem Mimiren: levágták a fejét.
A levágott fejet a Vánok visszaküldték Odinnak, és várták a bosszút, amivel ismét fellángolt volna az istenek közötti nagy háború. De Odin visszafogta haragját. Helyette gyógynövényekkel bebalzsamozta Mimir fejét, hogy a rothadástól megóvja, és varázsigéket kántált fölötte, hogy megőrizze a benne lakozó tudást.
Mimir feje pedig életre kelt. Kinyitotta a szemét, beszélni kezdett, és ellátta okos tanácsokkal Odint.
Odin a fejjel a kezében visszament Mimir kútjához, és belehelyezte a fejet a vízbe, a saját szeme mellé. Az ivókürtöt, Gjallahornt pedig odaadta Heimdall istennek, aki a lángoló szivárványhidat őrzi az istenek és az emberek világa között. Azon a napon, amikor Heimdall megfújja a kürtöt, a hangja felébreszti majd az isteneket, bárhol is vannak épp és bármilyen mélyen is alszanak. A Gjallahornt csak egyetlen alkalommal fújja meg Heimdall: mindennek végén, amikor elkövetkezik Ragnarök.
