Spanyolok a kertben

Múlt ősszel teljesen váratlanul egy új kártevő bukkant fel a kertben: a meztelen csiga. Mi csak spanyol csigának hívjuk, de nem a nyelvtudása, hanem a származása alapján. Ahhoz képest, hogy spanyol, egyáltalán nem zavarja a hideg, már a skandináv országokban is megjelent. Jelenleg a február végén elvetett borsóültetvényünkre fáj a foga.

Aki a kígyóktól undorodik, az ezektől a jószágoktól konkrétan sikítófrászt kap, esetleg annyira pánikba esik, hogy össze-vissza csapkodja őket egy lapáttal. Ez a csigákat általában nem zavarja, mert a stressztől ritkán tud pontosan célozni az ember, a találati arány így alacsony, plusz kinek van kedve egy szétkenődött taknyos csigahullát a lapátról vakargatni.

A spanyol armada ellen mindenféle bolti csigaölőkkel is lehetne védekezni, de ezekről nincsenek tapasztalataim. Egyesek a műveleti területet konyhasó-csíkkal veszik körbe, csakhogy ez nem tesz jót a talajnak, mások pedig sörbe fullasztják őket, mert a csigák vidám, alkoholkedvelő társaság. Hát van ennél szebb halál?? Minden bizonnyal, mert én pl. egyáltalán nem szeretem a kesernyés italokat. Egyébként lehet, hogy a csigák kokainkedvelők is, de kokaincsíkkal szerintem csak kolumbiai kertészek próbálkoznak. Az biztos, hogy a dohányt simán lerágják.

Mi viszont természetes ellenséget kerestünk nekik, amiből nincs túl sok, mert ki az – kérdezhetnénk undorral az arcunkon –, aki szívesen enne ilyen gusztustalanságot. A nyilvánvaló válasz az indiai futókacsa! Ezek állítólag imádják, sőt a csigapetéket is összeszedegetik.

Én rögtön felvetettem a családnak, hogy vegyünk párat, szerintem szuperül mutatnának egy belvárosi kertben. De futókacsa vásárlásról sajnos szó sem lehet, mert bár ügyesen vadásszák le a spanyolokat, mit kezdünk aztán a csigán hizlalt szárnyasokkal? A kacsapecsenye ötletétől anyám mereven elzárkózik, hiába győzködtem, hogy a csigatetemek kacsahússá átlényegülve nem lehetnek olyan rosszak.

A következő lehetséges megoldás, hogy megöletjük őket a nyestekkel. A nyesteknek a szomszéd padlásán lehet valami alaptáboruk, a kertünkbe saccra egy negyed szekérderéknyi jár át randalírozni. Hogy pontosan mennyi, nehéz megmondani, mert össze-vissza fickándoznak. Lehetetlen megszámolni őket hajnali kettőkor, miközben tornagyakorlatot mutatnak be a hársfán. (Csak miattatok utánanéztem, mekkora egy szekérderék: ha 6 sukkos járműről beszélünk, kb. 12 köbméter. És most ne gyertek azzal, hogy még soha nem hallottatok a sukkról, mert eddig én sem.)

Ez a bájos kis gyilkos nemcsak a fügét, meg a fosókát imádja, de a madarakat is. A fenyőfán kényelmeskedő galambokat villámgyorsan kiirtották (gondolom, így ünnepelték a beköltözést) és a seregélyek is csak azért úszták meg, mert a nyestek egyelőre nem repülnek olyan jól. Hulljon a férgese, gondolhatnánk, de ezek a nyamvadékok hajlamosak szétrágni az autó vezetékeit is. Állítólag elijeszti őket, ha egy-egy palack vizet teszünk a kocsi elé és mögé, de ez baromság. A mi nyestjeink izgalmukban feldöntötték az üveget, végigtapicskoltak az autó tetején, és még az antennát is lepisilték, szóval annak, aki ezt az állatságot kitalálta, innen üzenem, hogy lófaszt se működik.

Újabban már az ajtónk elé is odaszarnak. Még szerencse, hogy nincs zongoránk.

Visszatérve a kacsakérdésre: leleményes vállalkozók már kacsa bérbeadással is foglalkoznak. Jelenleg tehát a bérkacsák foglalkoztatása látszik a leginkább járható útnak. (Kölcsönkacsa visszajár!) Most már csak azt kell kitalálni, hogyan takarítjuk fel azt a töméntelen kacsafost, amivel összerondítják a kertet.

Gondolom, a fentiekből látszik, hogy a szolidan indult borsó-projektünk szálai messzire vezetnek, és hogy számtalan további ága-boga lehet ennek a problémakörnek. Remélem, ez nem rettenti el a leendő borsótulajdonosokat és potenciális kacsabérlőket! Ígérem, a fejleményekről híven beszámolok, nehogy lerágjátok a körmötöket, mint csigák a borsót.