Star Wars – Jango Fett öröksége
A „Book of Boba Fett” sorozat margójára – 2. rész
Legutóbbi írásomat azzal kezdtem, hogy „Mindenki ismeri Boba Fett-et, vagy legalábbis hallott róla, már, ha látta a Star Wars filmeket”. Nos, aki ismeri Bobát, az ismeri „apukáját” Jangot is. Róla mesélek most egy kicsit…
Az a „Under the Helmet: The Legacy of Boba Fett – TV Special, Disney 2021” filmből kiderül, (a múltkor is mondtam: Ha tudjátok, nézzétek meg! Érdemes.) szóval a filmből kiderült, hogy Boba Fett alakját és fejvadász karakterét felhasználták – sőt elhasználták – az eredeti trilógiához. A történet végét tudjuk: Han Solo véletlenül működésbe hozza Boba jetpackjét (háti rakéta – de ez olyan hülyén hangzik) és Boba a Sarlacc szájában köt ki. ahol 1000 év lassú és fájdalmas emésztés vár rá…

Igen ám, de Lucas egyszer csak úgy döntött, megcsinálja az előzmény trilógiát. Három filmet, ami az időközben klasszikussá váló „The New Hope” előtti történetszálat dolgozza fel. És mivel Boba szerves részévé vált a (ma úgy mondanánk) középső trilógia filmjeinek, ezért valahogy őt is bele kellett szőni a cselekménybe. Na ja, csakhogy ez a film a New Hope előtt játszódik 19 évvel, ami nem tette lehetővé ugyanannak a karakternek (Boba a híres fejvadász) az ismételt szerepeltetését – hiszen ekkor még gyerek. Ezért Lucas kitalálta, mi lenne, ha Boba klón volna (de mégis más, mint a többi millió), és volna egy apja, valami Jango Fett. Úgyhogy gyorsan kreáltak is egy háttérsztorit Jango mögé, Jesterrel és a Mandalorian örökséggel, na meg Dooku gróffal.
Jango szerepére Temuera Morrisont kérték fel, az új-zélandi színészt, jellegzetes akcentussal (bár ez sajnos a magyar szinkronon nem jött át). Ő örökölt minden mandalóriai utalást, fegyverzetet, pácélt, és egyáltalán, ő lett Boba reinkarnációja csak időben korábbra datálva – szép kis képzavar, mi? Az idősebb Fett tehát már meg volt, viszont kellett egy fiatal Boba is.
A válogatáson a szereppel végül is Daniel Logan kapta meg a nagy lehetőséget. És ő élt is vele. Nem csak a filmvásznon alakította az ifjú Bobát, de az összes animációs filmben is ő adta a hangját a szerephez. De róla a múltkor már beszéltem, és különben is, most az „apjáról” Jangóról van szó
Ha már Jango, akkor egy kis legendárium: A Star Wars mitológia szerint Jango Fett a Mandalore bolygóról származik. Jango Fett fiatalon árva lett, farmer családját banditák brutálisan megölték a szeme láttára. Ekkor, 10 éves korában találkozott Jaster Mereellel (a mandalori harcossal, aki egy időben a „Mand’alore” vagyis Mandalore bolygó jogos uralkodója volt), és aki magához fogadta és fiaként tanította, megismertetve Jangót a zsoldos élettel. Jango harcossá vált, és megtanulta a túlélést a legzordabb körülmények között is. (Kivéve a Jedi mestert Mace Windut, de erre még visszatérek).
Jango az évek alatt olyan hírnévre tett szert, hogy Darth Tyranus (vagyis Dooku gróf) megbízta őt azzal a feladattal, hogy a Köztársaság számára a Kamino bolygón készülő klónhadsereg mintaegyede legyen. Bár, mind ezrét Fett nagy díjazásban részesült, de volt egy speciális kérése: Egy olyan klón, akin nem módosítanak egy centit se, aki 1:1-ben ő maga, ám akit a fiaként nevelhet fel. Ez a klón lett „Alfa” vagyis lett Boba Fett, aki később a Galaxis egyik leghírhedtebb fejvadászává vált, az apjától örökölt Slave 1 nevű űrhajójával együtt… (a többit meglátjuk december 29.-én, és utána hetente).
Na de, vissza Jangóhoz. Közben Jango megbízást kapott Dooku gróftól Padmé Amidala szenátornő (Anakin Skywalker, vagyis a későbbi Darth Vader szerelme és gyermekeinek leendő anyja) megölésére. A merénylet sikertelen volt, ám egy mérgezett kaminói szablyatű (dart) a geonosisi összeesküvés nyomára vezette a Jediket. A felfedezés eredménye lett, hogy kitört a klónháború. Mindez történt a geonosisi arénában, amikor Mace Windu lefejezte Jangót, Boba Fett szeme láttára. Az ifjú Boba szerezte meg az apja sisakját, és az egész páncélt – amit később (igaz, átfestve, de) maga is hordott.

Csodálkoztok, ha Boba itt egy életre bosszút esküdött?

Úgyhogy itt véget is ér Jango Fett története. Egy karakteré, aki csak azért kellett, hogy a már amúgy is népszerű Boba Fett hátterét megadja és persze növelje az eladott mandalorian harcosok darabszámát, a játékboltokban…

De hát, ilyen ez a kapitalizmus, van egy jó ötleted, ami bejön, és annyi rókabőrt húzol le róla, amennyit csak lehet.
Én hülye, meg megnézem… (de műanyag babát azért már csak nem veszek B+!)
… és ráadásul tűkön ülök december 29.-ig!
Hol van már az a rohadt Mikulás…vagy Sith’a Clause?

I have spoken.
Az Erő legyen veletek Karácsonykor is!



Post Comment
You must be logged in to post a comment.