Szakállat eresztett egy alaszkai ház
Nincs itt semmi látnivaló, az arachnofóbiások viszont inkább ne menjenek arra.
A szőr ugyanis nem szőr, hanem egy csomó álkaszáspók, akinek angolul annyira sokkal menőbb nevük van, hogy arra nincsenek is szavak, egyszerűen nem lehet nem szeretni egy olyan állatot, amit úgy hívnak, mint egy whiskyben pácolt alabamai feka bluesgitárost:
Daddy longlegs
Oké, így jobban belegondolva egy kicsit stricisnek hat, de oda se neki, akkor is jó név. A szerencsétlen dögök a tél közeledtével összebújnak, hasonlóan, mint ahogy azok a kurva poloskák özönlenek be minden nyitva hagyott ablakon itthon. Az, ami kívülről szőrnek tűnik, valójában a pókok lába, a testükkel bújnak össze, elsősorban azért, hogy ne száradjanak ki – az alaszkai ősz ugyanis száraz. Erre a fura viselkedésre, amely egészen hétköznapinak számít a pókoknál, lehet más magyarázat is: a kaszáspókok elég rosszul jártak, amikor a pók-skilleket osztogatták, nekik ugyanis se méreg, se pókfonál nem jutott, kicsit olyanok, mint a Pókember, ha ő lenne Batman. Prashant Sharma, a Wisconsini Egyetem evolúcióbiológusa szerint könnyen lehet, hogy ez a bénaság okozza, hogy ilyenkor pókorgiákat tartanak, mert ugyan nem tudnak csípni, de fingani azt igen: bár egyedül nem sokat ér egy pókfing, ha mindannyian összegyűlnek, a dobos beszámol, és háromra mindenki elereszti magát, nagyobb ragadozókat is elriaszthatnak.
Azt, hogy az eddig megfigyelt legnagyobb ilyen pókkupacot milyen ragadozóra optimalizálhatták, el sem merem képzelni: a legtöbbször csak pár tucatnyian kapaszkodnak össze, de Kínában egy alkalommal több mint 300 000 pók formált egy irdatlan pókgombócot.
Post Comment
You must be logged in to post a comment.