Sznob vasárnap – zsebpresszó
A majd’ tökéletes presszókávé előállítása nem feltétlenül gyerekjáték, a megfelelő hőmérséklet és nyomás, valamint a kávéőrlemény minősége eleve elrendelteti a végeredményt.
A karos presszógépekkel éppen ezért nehéz volna versenybe szállni, azokat viszont a legritkább esetben cipeli magával a halandó.
Mégis milyen lehetőségek állnak rendelkezésére azoknak, akik nem feltétlenül a kávéházakban vagy otthon, a négy fal között élveznék a fekete főzetet, hanem hosszabb-rövidebb utazásaik során, netán valahol idegenben is ragaszkodnának egyfajta ott helyben és frissen elkészült minőséghez?
Az egyre inkább terjedő pod-kávék mellett az instant is reneszánszát éli, mi lenne annál egyszerűbb, mintsemhogy ráborítani a forró vizet a neszkaféra?
Valahol a két véglet között keresik az útjukat a kézi presszómasinák, ezek közül a talán a méretét tekintve legkisebb kapható a Coffeejack, ami nem kevesebbet ígér, mint hogy kézi erővel a konkurensek 1-3 bar nyomásához képest 9 bar nyomáson préseli át a forró vizet a darált kávészemeken.
Emellett olyannyira nem keveset ígér, hogy azt a krémes kávéélményt, ami legközelebb a kávéházakban kapható, a felhasználó keze ügyébe hozza, az bárhol is legyen, ahol rendelkezésre áll forró víz.
Mindezt úgy, hogy a berendezés működtetéséhez nem szükséges villanyáram, továbbá a kapszulás gépekkel szemben nem termel eldobható műanyag szeméthegyeket és amekkorák manapság a női táskák, a 10 centis méretével elfér ott, ahol a taktikai kulcs csomó, smink készlet vagy a fitneszterem látogatásakor kötelező saját kis kézi súlyzó kerülne elhelyezésre.
Hogy aztán mennyire lesz sikeres a való életben, az egy jó kérdés, mindenesetre közel 1,2 millió dollárt kampányoltak össze a tervezők, név szerint Ashley Hribar-Green valamint Matthew Aston Cain és szerintük az újrahasznosított műanyagból, bór-szilikát üvegből és orvosi minőségű acélból előállított készülékük megoldást jelenthet a különböző, használat után eldobandó filterek, kapszulák piacán azoknak, akik mindezektől szabadulni szeretnének egy kevésbé környezetterhelő irányba, közben mégsem mondanának le az eszpresszó minimalista élvezetéről.
A készülék a kampány időszakában 90 dollárért volt elérhető az online szaküzletek polcain, ami nagyjából megegyezik egy kapszis kávégép árával.