Tandoori nyárs

Ezt csirkével szokták csinálni, egészben, nem nyárson, hanem kemencében, úgyhogy megcsináltam disznóból sütőben.

Nem így terveztem, ezt bevallom: első körben az volt a terv, hogy tűzön sütöm ki a nyársakat, de eleredt az eső, én meg éhes voltam, úgyhogy basszakutya, jó lesz a sütő is. Parázson jobban nézne ki, de már mindegy. A klasszikus csirke helyett azért döntöttem a lapocka mellett, mert az volt otthon, és tulajdonképpen a csirkét nem is szeretem nagyon.

A projekt már előző nap kezdődik a joghurtos páccal: kerítek némi joghurtot, tandoori masalát – a masala nagyjából bármit jelenthet, tovább bonyolítja a helyzetet, hogy variációi is léteznek –, citromot, fűszereket. Perfekcionisták megpiríthatják a fűszert száraz serpenyőben, a hozzám hasonló lusta alakok inkább bontsanak egy sört, és csak borítsák bele a joghurtba. Némi pirospaprikával próbálom vonzóbbá tenni, de nem feltétlenül megy, azt olvastam, hogy a turpisság az ételfesték, hogy legyen szép piros, én azt mondom, hogy nem véletlenül vettem egy kiló pirospaprikát, de azért csak nem lesz olyan – grillen jobban nézne ki, na. És a lényeg:

A páchoz kell egy fél doboz joghurt, a tandoori keverék, só, bors, pirospaprika, görögszéna, ízlés szerint chili, a felkockázott húst csak bele kell borítani egy befőttesüvegbe, összerázni ezzel a szarral, és hagyni békén a hűtőben. Optimális esetben másnap nyársra húzva a grillre kerül, de vannak bakik. Az fontos, hogy bárhol készíted, a fa nyársakat áztasd be előtte, mert megégnek.

A programváltozás miatt ez a nyárs a sütőben kötött ki sajnos, de nem lehet mindent, a tanulság az, hogy több pirospaprika kéne, hogy jól is nézzen ki, grillen azért kellően odakapja a parázs ahhoz, hogy vonzónak tűnjön. Ugyanez igaz a zöldségekre is, a paprika kivételével: jobban néz ki, ha a grillrács hagy rajta nyomot, mint amikor a serpenyőben égeted oda. Mindegy, szegény ember vízzel főz, egy rácson pihen a tepsiben a joghurtos nyárs, mehet a kétszáz fokos sütőbe, ezt lehet mérsékelni százötvenre, csak kapja meg egy kicsit, a pác szépen rápirul.

Közben lehet foglalkozni a zöldséggel is: egy kis olaj, szárított kakukkfű, só-bors, egy csepp ecet, aztán mehet a forró serpenyőbe. Most cukkinit, gombát, paradicsomot és hegyes erőset sütöttem, ez utóbbinak az sem árt, ha az ember kicsumázza, és megtölti megtört fetával és oreganóval, erősnek erős marad, de finom, a sajt meg levesz az arconütésből. Most ez nem történt meg, csak megpuhítottam. Friss kakukkfűvel és petrezselyemmel illik megszórni, mielőtt a tányérra kerülne, az arányok és a fűszerek persze szabadon választhatóak.

Mindehhez persze még kínálja magát a raita, ami nem tzatziki, de majdnem: joghurtos salátaféle reszelt uborkával, gyömbérrel és mentával. Nincs benne semmi különös, össze kell keverni, és annyi. A köret meg lehetne rizs is, de azt nem szeretem, úgyhogy marad a naan, az indiai kenyér, ezzel, ha ügyes az ember, még helyettesíteni is lehet az evőeszközt, ha felcsippentesz vele egy húst és beletunkolod a raitába, egész jól működik. Friss, minden cicoma nélküli zöldsalátával lehet kínálni, abból is csipegethetsz a kenyérrel, nem kell se ecet, se olaj – esetleg egy kis citromlé még belefér.

Meg hát egyébként is örömzabálásról van szó, mindenki csináljon, amit akar. Amikor tunkolni lehet, tudod, hogy élsz.

(A leadképen a középen látható féregnyúlvány egy szelet sült hegyes erős, mielőtt még.)