Úri huncutságok – a sárkányeregetés

Történt ugyanis, hogy kitaláltam, hogy a sárkányeregetés fasza, ezért mielőtt az egész ismeretségi körömnek robothalakat vettem volna (és ebből az ismert túszdráma bontakozott ki), mindenkinek sárkányt adtam Karácsonyra.

Nyilvánvaló, hogy nem vagyok teljesen normális, de ezen lépjünk egyelőre túl. A sárkányeregetést mindig is nagyon fontos dolognak tartottam, mert ugyan mi a lófasz lehet fontosabb annál, hogy állsz a szélben, nem mész sehova és baszódsz egy papírdarabbal, hogy minél feljebb menjen. Teljesen nyilvánvaló, hogy ha egy haszontalan és viszonylag drága időtöltés bontakozik ki a horizonton, akkor az összes létező idegvégződésem elkezd bizseregni és nyúlok az Aliexpressz felé.

Valahogy így alakult ki a gondolat bennem, hogy a síkarrierem megkoronázásaként kitaláltam, hogy elmegyek kiteboardozni, de ne szaladjunk ennyire előre. Ennek két komponense hiányzik: egyrészt egy balfasz here vagyok, ha a boardozásról van szó és többet esek, mint az eső az Amazonasnál, másrészt sárkányt eregetni se tudok. Az utolsó kapcsolatom a kiteokkal és az ernyőkkel az volt, amikor fennakadtam egy akácfán siklóernyőzés közben és hát valljuk be, az sem számít azért egy komoly referenciának.

Szóval a biztonsági játék fontos, ezért a tűző napon sárkányozás egy doboz sörrel megnyugtató megoldásnak tűnt így elsőre, ezért is a sok sárkány, amikhez aztán a teljes baráti társaságom nem nyúlt hozzá három évig, mert ha hozzányúlt volna, tudnék róla.

Ugyanis valami kibaszottul nehéz.

Amikor nagyjából harmincadszori nekifutásra megpróbáltam azt a kurva sárkányt felvontatni a levegőbe, akkor jöttem rá, hogy egyrészt egyensúlyi állapotban tartani egy horror, másrészt hogy gecinagyok az ambícióim de hozzá hiányzik a minimális elméleti háttértudás is. Mert hogy mint kiderült, az a kurva nagy harci helyzet, hogy egy úgynevezett trükksárkányt kapott tőlem mindenki, ami nagyjából így repül.

Persze ezt nem tudtam nem hogy a vásárláskor sem, de még akkor sem, amikor kipróbáltam. A workflow nagyjából így nézett ki:

• Sárkányt letesz a földre, zsinórokat eligazgat.
• Hátrál öt lépést, zsinórnál fogva belehúz a szélbe
• Három másodperc múlva visszaesik a földre, mert nem elég a szél
• Odamegy, átfordít, kezemben az öt lépésnyi zsinórral
• Zsinórt kibogoz, hátra öt lépést
• A feltámadó szél odébbassza a sárkányt, gubanc újra
• Megint előremegyek, elfelejtem, hogy ha nem tekerem fel a zsinórokat, begubancolódik
• Sárkányt felkapja a szél, hatszor körbeforog a levegőben, mert csak az egyik zsinór feszes
• Negyed óra szentségelés után vissza az első lépéshez

Eléggé idegnyugtató, különösen akkor, amikor háromévesek melletted a pandás, egyzsinóros sárkányukat eregetik, fagyival kikent pofával, nagyjából száz méter magasan.

Ugyanis a trükksárkány kurvára nem marad meg a picsáján. Egyensúlyban tartani tulajdonképpen halandó ember számára lehetetlen, azonnal elkezd tekeregni és onnantól rohadtul nehéz bármit is kezdeni vele, mert azonnal begubancolódik. Nyilván vannak olyanok, akik ezt tudják kezelni, de senkinek az égvilágon nem javaslom ezt szólóban előadni. Összesen hatvanhárom alkalommal próbáltam felvontatni azt a kibaszott sárkányt az égre, hogy aztán három elképesztő véletlen kivételével vagy beleálljon a földbe és alkotóelemeire essen, vagy csak simán egymagam kialakítsak egy Laokoon-csoportot a madzagjaival.

Annyit kellett volna tennem az egész balfaszság előtt, hogy megnézem ezt a videót.

Ha unalmas az életetek, vágjatok bele, tuti agyvérzést kaptok az első próbálkozás során.