Vau legrosszabb rémálma

A csirke. Ráadásul olasz csirke. Vagy valami olyasmi.

Pont miután előadtam mélységes megvetésemet a csirkemell iránt, nyilván csirkemellet vásároltam hazafelé, egyrészt mert olcsó volt, másrészt meg amúgy is akadt otthon egy üveg pesto, eszembe is jutott, hogy ezt valahogy össze kell majd hozni, talán nem is lesz olyan rossz. Bacon és fehérbor általában van otthon, mert ezek fontos dolgok, úgyhogy minden adott volt egy töltött csirkemellhez.

Több irányba is el lehet indulni, ha pestóval akarsz csirkét sütni, a legegyszerűbb az egész madár, ilyenkor érdemes fellazítani a bőrt mindenhol, ahol lehet, és alátúrni a trutymót, kicsit megkenni a bőrét vajjal, sört vagy bort alátölteni – inkább száraz fehérbort –, a hasüregbe egy kis zöldfűszert, fél citromot, hagymát, fokhagymát helyezni, aztán ottfelejteni a sütőben, amíg szükséges. Só-bors, persze.

Nekem egy egész madár sok lenne, sosem enném meg, így vettem egy bő fél kiló csirkemellfilét, kicsit bánt, hogy nincs rajta bőr, így akár túl száraz is lehet, de megoldjuk. Nincs kedvem a sütővel sem szórakozni, az öntöttvas grillserpenyőben pedig nem tudnék párolni, márpedig én most szeletelni sem akarok: zsebet vágok a mellre, megtöltöm, körbetekerem baconnel, körbepirítom, aztán borban némi kakukkfűvel és rozmaringgal megpárolom, visszaforralom a levét, és kész.

Kezdjük a csirkével: ha van rajta bőnye, valami kis fityegő szar vagy hártya, azt szedjük le, aztán nyissuk ki a mellet úgy, hogy egy kis zsebet vágunk bele éles késsel. Ebbe mehet a pesto, kecskesajt és felkockázott fokhagyma keveréke – a pesto eleve fokhagymás, sőt, sajtos is, de ne sajnáljuk magunktól a jót. Ha találtam volna hústűt, azzal tűztem volna meg, de így csak simán baconbe tekertem, ha jó forró serpenyőben körbepirítod, és nem lyukasztottad ki a mellet, megfogja, ahogy rápirul. Jó nagy darab húst kapunk, de nem kell tőle félni, a bacon és a párolás a pirítás után kívülről védi, az olajos-vajas pesto meg belülről szaftosítja.

Ideális esetben száraz fehérborral és salátával tálaljuk, igazi fitnesz vagy csajos kaja, de simán elfér mellé a krumpli vagy bármi más is. Én most nem készítettem hozzá semmit, legutóbb currys zöldbabbal tálaltam, de csicseriborsóval vagy valami hasonlóval is jó lehet.

%d bloggers like this: