Véletlenül az anyjának küldte el felnőtt tartalmú videóját egy nő
Véletlenek persze előfordulnak, de ha teszünk is róla, hogy kínos helyzetbe keveredjünk, akkor ne nagyon csodálkozzunk rajta, ha az be is következik.
A New Zealand Herald számolt be egy kanadai asszony váratlan fordulatokban gazdag történetéről, amit foghatnánk akár a technika ördögére is, ha nem lenne önhibás baleset, ahogy azt végül el is ismerte.
“I’m so sorry mum
Pedig annyira ártatlanul indult. Kara Tonin – ahogy sok más felhasználó is – a telefonjába épített szoftverek fejlett technológiáját használta arra, hogy az édesanyját rendszeresen tájékoztassa a kisunoka életét meghatározó eseményekről és ahhoz, hogy ne kelljen egyenként küldözgetnie a képeket, beállított egy automatizmust, hogy amikor a csöppségről készül egy felvétel, azt azonnal továbbítsa az nagyinak, feladat letudva.
Mi baj történhet?
A TikTok közösségi portálon osztotta meg keserű tapasztalatait, hogy a műszaki cikkek erejébe vetett feltétlen hit hová vezethet. Történt ugyanis, hogy egy napon eszébe jutott, hogy a partnerét egy igencsak pikáns – saját szavai szerint istentelen – jelenettel lepné meg, úgyhogy neki is állt a Google Photos alkalmazással egy mesteri kisfilmnek a saját konyhájukban.
“So a little while back I decided I wanted to spice things up a little bit in my relationship
A kapcsolat felpezsdítésére szolgáló mozgóképes tartalom annak rendje-módja szerint el is készült, majd az eredeti címzettje helyett a saját édesanyja mobilján jelzett az értesítő, hogy izgalmas új kontent érkezett.
“So I made an R-rated video where I was doing unspeakable, un-Godly things and Google photos picked up a very small picture of my son in the background on my fridge.
Amin végülis szerepelt a kisunoka is, csak épp nem úgy, ahogy arra bárki számíthatott volna, ugyanis a hűtő ajtaján lévő babafotót vette észre a mesterséges intelligencia és mivel azzal bízták meg, hogy a felismert arc alapján kézbesítsen, a legnagyobb természetességgel el is végezte a feladatát, meg is lett a háztartási baleset.
“This is a PSA for anyone who uses Google photos or any photo app that has facial recognition… Isn’t technology incredible? A little too incredible if you ask me!”
A figyelmeztetés egyértelmű: a Google szolgáltatása elsőre remeknek tűnik, az arcfelismerés azonban a csodálatossága ellenére is veszélyeket rejt.
Úgyhogy Kara végül azt javasolta a mostanra milliós látogatótáborának, hogy tanuljanak a példájából, és inkább rendezgessék a fotókat, videókat manuálisan, használják az albumok megosztását a családdal és oda csak olyan felvételek kerüljenek, amelyeket valóban önként akartak megosztani és nem az egyre mindenhatóbb technika döntött a fejük felett.